Ne hagyjuk virágainkat nyáron szomjazni

A balkonnövények ontják virágaikat. A gyönyörködésen túl azonban bőven akad dolgunk is velük. A hosszantartó virágzás titka a gondos ápolás. A nyár második felében gyakorta tapasztaljuk, hogy a petúniatövek megnyúltak, alsó részük felkopaszodott, és nem virágoznak olyan bőven, mint korábban.

A balkonnövények ontják virágaikat. A gyönyörködésen túl azonban bőven akad dolgunk is velük. A hosszantartó virágzás titka a gondos ápolás. A nyár második felében gyakorta tapasztaljuk, hogy a petúniatövek megnyúltak, alsó részük felkopaszodott, és nem virágoznak olyan bőven, mint korábban. Ekkor érkezett el az ideje a fiatalító kezelésnek. A hajtásokat vágjuk vissza fele hosszúságra, alaposan öntöttük meg őket, az öntözővízhez keverjünk folyékony tápoldatot. Ezt követően a növények újult erővel hajtanak ki, és két hét elteltével már újra bőségesen virágoznak.

A rendszeres vízellátás fontosságát a forró nyári hónapokban nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mégis előfordul, hogy a balkonládák földje kiszárad, ha csupán rövidebb időre, például a hétvégére hagyjuk magukra növényeinket. A kiszáradást mutatja, ha az összeszáradt talaj elválik a balkonláda falától, és körben ujjnyi rés keletkezik. A növények számára ez nem csupán a vízhiány miatt gond. Az összezsugorodó föld elszakíthatja a növények gyökerét, ez súlyosabb esetben a növények pusztulásával jár, hiába a gyors segítség. A kiszáradás balkonládaföldön öntözéskor a víz szinte átszalad, és alul rögtön kifolyik. Ebben az esetben az esti órákban, apró vízadagokkal érhetjük el, hogy a föld újra képes legyen a vizet megtartani. A tömörödött talajt óvatosan lazítsuk fel, hogy ne maradjon rés a cserép, illetve a láda pereménél. (Kertbarát)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?