Milliós fejlesztés Zselízen

Zselíz | Tovább folytatódik a több, mint egymillió eurós nyertes pályázatból készülő kerékpárút kiépítése, és négy hónap alatt teljesen felújítják a tornatermet is.
Buchlovics Péter

2019. november 19. 14:30

Zselíz
- Buchlovics Péter felvétele

Egymillió-kétszázezer eurót nyert Zselíz városa az IROP program Kerékpárral munkába nevű pályázatán. Ebből a pénzből a szódói városrészt kötik össze Garammikolán keresztül Zselíz ipari parki területével. A garami töltésen vezető részen, a Béke utcai és a Štúr utcai szakaszon, valamint a Sári patak mentén húzódó útvonalon kezdték a munkát. A felső földrétegek legyalulása, illetve a felső burkolatok elbontása, majd az alapok elkészítése következett. Lerakták a szegélyeket, és stabilizálták az alapokat. 

Év végére elkészül

„A teljes építkezés kilenc különálló, de egymással összefüggő szakaszból áll.  Az említett objektumok mellett elkészül a Sládkovič utcai, valamint a parkon keresztül vezető szakasz is, továbbá az amfiteátrumot az országúttal összekötő szakasz, a mikolai belső utcai rész és a parkot a Garam-híddal összekötő Schubert utcai szakasz is. A munkák befejezése év végéig várható, az időjárástól függőenˮ – tájékoztatta az Új Szót Juhász András polgármester. 

Megújul a tornacsarnok

Folytatódik a zselíziek által T18-asként elnevezett tornaterem teljes felújítása is. Erre a célra a város mintegy 700 ezer eurós állami támogatást nyert, ám volt némi huzavona a nyertes kivitelező cég és az önkormányzat közt az ára miatt. Végül is megállapodtak. 

„A kivitelező a tornaterem rekonstrukciójára 875 452 euróra módosította az árajánlatát. Ezt a képviselő-testület június 27-i ülésén elfogadta, és további 81 ezer eurót szavazott meg a zuhanyozók és az öltözők felújítására. A tornaterem rekonstrukciója tartalmazza az épület teljes hőszigetelését, az ajtók és az ablakok cseréjét, a küzdőtér padlózatának cseréjét, valamint a fűtés- és a szellőzőrendszer korszerűsítésétˮ – tudatta a sajtóval Juhász András. 

A polgármester lapunkkal most annyit közölt, hogy az építési terület átvétele után elsősorban a belső burkolatok bontási munkáihoz fogtak hozzá, majd a külső burkolatok bontása és a tetőszerkezet javítása következett. Ezt követte az ablakok cseréje, majd a külső hőszigetelések szerelése. A teljes felújítást 4 hónap alatt végzik el. A csarnokot – mint eddig is – különféle sport- és kulturális események megrendezésére is használják. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
traktor

A fagyok után a szárazság tizedeli a termést

A képen Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök.

Matovič arra kér mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a kijárási korlátozást

koronavírus

Meghalt 11 beteg, 895-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

koronavírus

Koronavírus: ezekből a járásokól származnak a hétfőn diagnosztizált betegek

Csernobil

Harmadik napja ég egy erdős terület a csernobili tiltott övezetben

Veronika Remišová

Meghirdették az első uniós pályázatot

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.