Mangalicatempó

Múlt héten mutatta be új kabalafiguráját, Mangalacit, a mangalicát, majd néhány órával később vissza is vonta és törölte a netről – a tájékoztatás szerint – a DAC értékeit képviselő, őshonos sertést. Az indulatos szurkolói reakciók nyomán hamar kiderült, hogy ebbe a plüssmalacba beletört a marketingesek bicskája. Amikor rájöttek, hogy hatalmasat tévedtek, s nem fogják a szurkolók torkán lenyomni ezt a mangalicát, gyorsan cselekedtek, a címerállatot minden indoklás nélkül eltüntették.
Az egészből egy vicces anekdota marad, amit évtizedek múlva idős DAC-drukkerek mesélhetnek unokáiknak.

Hogyan futhattak lyukra a marketingesek, és miért nem látták előre a bukást? Valóban emelt szintű feladat a gegenpressing és a mangalica közt megtalálni a közös nevezőt, ezért valószínűbb tehát, hogy a kabalaállat ötlete gyomorból jött. A csallóközi, dél-szlovákiai magyar is hajlamos arra, hogy a gyomrával gondolkodjon. 

Ebben a régióban a tökéletes létbiztonság és örömforrás a kamrában vagy spájzban felaggatott kolbász, szalonna, sonka triumvirátus. Ez a szemet gyönyörködtető kollázs a szlovákiai magyarok konzumművészete, az arany koleszterintartaléka.

A gasztroforradalomból nekünk a mangalica jutott; azzal az önámítással került a böllérkés alá, úgy szivárgott be a kolbásztöltőkbe, hogy szájreklámmal terjesztettük, a zsírja alacsony koleszterintartalmú.

Így lett ez a báránysertés a mi norbi update-ünk, a reformgourmet-nk. Úgy mondtunk le az egészségtelen sertéshúsról, hogy megtaláltuk helyette és rehabilitáltuk a telítetlen zsírsavakban gazdag mangalicát. Szemünk rögtön könnybe lábad, ha a mangalicából készült kolbászon azt olvassuk, hogy kézműves, a mangalicatöpörtyű csomagolásán pedig felfedezzük a bio címkét. Kit érdekel, ha bevezetik a csipszadót, mi úgyis delicatesse töpörtyűt ropogtatunk!

A sztárséfek is áradoznak a mangalicahús selymességéről, a mangalicasonka pedig fölveszi a versenyt a világhírű ibériai sonkával. 

Ráadásul a mangalicahús régóta a magyar konyha része, miközben nemzetközi kupasorozatban is jól teljesít, és tápértéke politikai szekértáborokon is áttör, az összefogás non plus ultrája.

Nem utolsósorban, azoknak, akik már az aperitív előtt is koccintanak (Bödőcs), kitűnő kísérő ivás előtt, közben és után. Mindent összevetve úgy tűnt, a je suis mangalicával keveset kockáztat a klub, azonban kiderült, a főkondás nem terelgetheti önkényesen egyik jelentésmezőből a másikba a jószágot. 

Epilógus: Móka így is marad a MOL Arénában, ebben a kapitalizmusba csomagolt törzsi rituáléban az obligát szelficskéket feltöltő divatdrukker politikusok és politikusjelöltek Mangalaci nélkül is elég röhejesek.