Van egy törvényszerűség, amelyet nem szeretünk észrevenni, vagy nem akarunk róla tudomást venni. Legyen szó emberi kapcsolatokról, munkáról vagy a világban zajló folyamatokról, mindenütt attól függően tapasztalható virágzás vagy hanyatlás, hogy milyen energiaáramlás veszi körül. Energián most ne a szó fizikai értelemben vett meghatározását értsd, és ne is kizárólag az elvont életenergiára gondolj. Minden megfoghatónak és megfoghatatlannak energiája, ereje van, amelyet adunk, és amelyet kapunk.

Van két fontos mondat, amelynek kimondásáról már életünk korai szakaszában leszoktatnak bennünket. Olykor annyira belénk nevelik az elhallgatásukat, hogy időnként magunkban sem vagyunk képesek kimondani őket. Most átgondolhatod mindkettőt, és eldöntheted, hányszor fordulsz magad ellen azzal, hogy tartózkodsz a kimondásuktól.

A szavak rabságában élünk. Egész társadalmunk azon alapszik, hogy a kimondott és leírt szavaknak tulajdonítunk jelentőséget a történések és tettek helyett. Ezért tekintjük igaznak egyesek gondolatait, miközben azok nem mindig tükrözik a valóságot. Ugyanígy tévesztjük meg magunkat is. Más emberek előtt szeretünk makulátlannak látszani. Szavaink ebben nagy segítségünkre vannak, társaink pedig könnyen elhiszik a meggyőzően előadott történeteket. Sokan vannak, akik attól is ódzkodnak, hogy valaki az álarcuk mögé lásson.

Bármilyen döntést hozunk, érzéseinkre, megérzéseinkre vagy logikánkra alapozzuk. Néha azonban nem mindegy, hogy az intuíciónkra vagy a logikánkra hagyatkozunk-e. Mindenki maga dönti el, milyen érvekre támaszkodva határozza el magát, de az életben vannak jellemző helyzetek, amikor a logika, máskor pedig a megérzéseink mutatják a helyes utat.

Ki többet, ki kevesebbet szokott dühöngeni. Annak ellenére, hogy nem kedveljük ezt az érzést, rendszeresen hagyjuk, hogy külső körülmények miatt elöntsön bennünket az indulat. Bár a düh forrását rendszerint külső körülményekben keressük, belőlünk fakad. Ez a lélek különös kiáltása, hogy tanulnod kellene valamit, amit ilyen vagy olyan okból nem akarsz észrevenni. Szeretjük azt képzelni magunkról, hogy tökéletesek és mindentudók vagyunk, életünk során azonban időről időre újat új ismereteket szerzünk magunkról.

Szeretünk szembeszegülni sorsunkkal. Az élet sokszor ajándékokkal halmoz el bennünket, mi mégis más úton szeretnénk járni. Az ebből az ellenállásból levont tanulságokat hívjuk élettapasztalatnak.

Időnként az lehet az érzésünk, hogy vissza kellene vennünk a céltudatosságból. Terveink megvalósítását olyan vallássá tettük, hogy lassan tönkretesszük kapcsolatainkat. A céltudatosságnak lehet egy kellemetlen „mellékhatása”: amikor az eredményen kívül más nem fontos. Sem Isten, sem ember.

Az ember életében vannak időszakok, amikor tanácstalan. Változás nélküli mindennapokat él. Vég nélküli töprengéssel és kiútkereséssel tölti idejét. Bár sok guru a cselekvésre sarkall, mert ez visz előre, tagadhatatlan, hogy minden ember életében eljön a töprengés időszaka is. Fontos szerepe van sorsunk további alakulásában.

A régi sérelmek leginkább két helyen tudnak mérgezni: a családi és a baráti kapcsolatokban. Néhányan előszeretettel dédelgetik az embertársaiktól elszenvedett vélt vagy valódi bántalmakat. Vannak, akik évek múltán is olyan eseteket emlegetnek fel, amelyek talán feledésbe is merültek már.

A nyári hónapokat sokan használják fel pihenésre, de vannak, akiknek az év egyik időszaka sem felel meg kikapcsolódásra. Mindig akad fontosabb, ami miatt háttérbe szorítják saját szükségleteiket. Sokáig élhetünk az energiatartalékainkból, de egyszer mindenkinek az életében eljön a pillanat, amikor rákényszerül a pihenőre. Vagy így, vagy úgy.

Az elfogadás az ember egyik legfőbb erénye, hiszen elejét veszi a konfliktusoknak, harcoknak és az elégedetlenségnek is. Mégis, miközben a fontosságával a legtöbben egyetértenek, rendszerint csak addig gyakoroljuk, amíg nem ellenkezik az elvárásainkkal.

Általában kerüljük a veszteségeket. Amit megszereztünk, megteremtettünk, nem szeretjük elveszíteni. Olykor annyira fontosnak tartunk egyes értékeinket, hogy a legkevésbé sem szeretnénk kockáztatni őket. Ha az élet új dolgokkal kecsegtet, de bármilyen vesztenivalónk is lehet a változás miatt, rendszerint meghátrálunk.

Mindenkinek van egy temploma. Bár ritkán jut eszükbe az embereknek, és kevéssé figyelnek rá oda, de mindenkinek van, te is rálelhetsz a magadéra. Ez nem képletes hely, hanem olyan épület, ahol esküvőket és istentiszteleteket szoktak tartani. Te tudod, melyik a tiéd?

A sikerguruk lépten-nyomon hangoztatják, hogy bármit megtehetünk. Állítólag minden csak kitartás és lelkesedés kérdése. Valóban így van? Istenek volnánk, akik bármit megtehetnek?

A legtöbb harcnak egy pillanat alatt véget lehetne vetni, ha észrevennénk, mi teszi értelmetlenné konfliktusainkat. Életünk folyása mindig új tennivalókat, új helyzeteket teremt. Ezt a változást akarjuk úgy alakítani, ahogyan nekünk tetszik. „Több pénzre volna szükségem, gyorsabban kellene végeznem a postán, kevesebb embernek kellene az utamat állnia” – mormoljuk.