Olyan, mintha jönne egy úthenger. Akár rajtunk át is. Sok minden történt, ami nem feltétlenül kedvez a hangulatunknak, életkedvünknek.

A szomszéd fűje mindig zöldebb? Néha igen, de néha csak az illúzió láttatja velünk azt, amit a szemünk látni akar. Innen nézve valahogy mindig minden szebb. Belülről megélni, megjárni azt az utat, amit a másik jár, már nem mindig olyan áldásos tevékenység.

A fejemben és a mindenségben is. Nyilván nem véletlen, hogy mindkét „helyen” megtalálható, hiszen ha feltételezzük, hogy mindannyian „egy helyről” jövünk, EGYek vagyunk, akkor nem lehet más a más, ugyanaz az energia található meg a nagy kollektívben is, mint bennem. Erről érdemes majd később beszélgetnünk, de most a fókuszunk maradjon ezen a két szón: türelem és csend.

Ismered azt az érzést, amikor egyszerűen csak a semmiből, a semmiért kedves vagy? Amikor csak úgy mosolyogsz, segítesz másnak, megöleled, megfogod a kezét, biztatsz, támogatsz, borravalót adsz. Bízom benne, hogy igen. Ha mégsem, jó szívvel ajánlom e sorokat megfontolásra.

Ebben az évben kifejezetten fontos lesz egy szó, az éberség. Lehet, azt mondod, de hát én figyelek mindig. Ezt el is hiszem, nincs kétségem felőle. Az azonban, amiről én beszélek, az más.

Sokban nyomot hagyott bennünk, a külvilágban ez az elmúlt év, és éppen ezért nemcsak, hogy nyomtalanul nem múlt el, olyan, mintha nem is akarna távozni, s még időt kérne magának.

Ha átjár is a felszabadult öröm amiatt, hogy lassan vége az évnek, sose feledd, bármikor hozhat még meglepetést. Úgy is mondhatnám nagyon egyszerűen, ne igyunk előre a medve bőrére.

Az évünk különleges volt, akár negatív, akár pozitív aspektusából szemléljük.

Miben tett bennünket próbára? Hagyok neked egy kis időt, hogy végig tudd gondolni, el tudd mondani, valószínű, nem lesz rövid a mondandód…

Még mielőtt válaszolnánk, az is fontos kérdés, mi az, amit értéknek tekintünk? Kérdés ez az érték(telen)világunkban vagy az értékválság világában?

Még egy ideig. Igen, húszhúsz, én csak így nevezem, nemes egyszerűséggel. Nem könnyű év ez, te is tapasztalod a bőrödön, én is. Ha tudatosan éled az életed, azért, ha nem, azért. Lassan azonban már látjuk a végét. Éppen erre szeretném felhívni a figyelmedet, a végére.

Barbara nem vette észre, hogy sokadjára teszi fel aznap ugyan azt a kérdést. Érthető volt, hiszen kíváncsi volt, miért nem sikerült barátnője legutolsó próbálkozása ezzel a férfival.

Most van igazán szükség arra, hogy emelkedj. Hogy felemeld a tekintetedet.

Vajon tudjuk, hogy mi a jó nekünk? Meg merjük fogalmazni? Vagy csak azt hisszük, hogy tudjuk, miközben nem történik más, mint hogy a társadalmi sztereotípiák és elvárások alapján éljük az életünket, s igyekszünk megfelelni? Néha fogalmunk sincs, hogy minek, kinek.