Állok a világ közepén, és nem értek semmit. Azt sem, hogy miért vagyok a közepén, és mi ez a világ, meg hogy egyáltalán miért kell itt lenni?!
Minden ismeretlen számomra. Nem tudom, merre van az arra, és mi is az az arra valójában. Nem jártam még itt. Kietlen a táj, de tudom, érzem, van itt lehetőség bőven, csak meg kell találni. Nem tudom, mi is ez valójában, de érzem. Kicsit a világot is, meg a közepét is. Azt nem tudom, hogy kerültem ide, de azt tudom, akarom mondani, érzem, hogy itt a helyem. Hogy helyem van itt. Nem is akármilyen. Itt, a világ közepén. Legalábbis azt hiszem, ott vagyok. Itt vagyok?
Itt. Most már egyre erőteljesebben érzem. Nem tudom, egyszerűen csak érzem. Azt is, hogy dolog van. Homályos a kép, de látszik valamiféle virágos mező. Tarka, illatos, jó érzés árad belőle. Elindulok az irányába. Közben egyre erősebben érzem, hogy tűnik el minden félelem, zavarodottság, s az űr, a csend tovaillan. Ahogy közeledik a virágos rét, egyre erősebb az érzés, valami jó vár ott. Biztató lehetőségek. Bizsergető érzés van bennem, s egyre fokozódó izgalom. Nem értem, mi történik, de most már nem is akarom. Csak az érzés van. A jó érzés, itt, ebben a világban. Haladok, mert valami húz, olyan erővel és tisztasággal, hogy most már nem tudok nem arra menni.
Itt vagyok. A virágos mező kellős közepén, illatozik, pompázik, ragyog, én pedig mosolyogva olvasom az előttem álló táblát, amire ezt írták: gratulálok, megérkeztél. Üdvözöllek a világodban, annak is a közepén, itt, a lelked birodalmában.
Ambrózai Zsuzsanna, (Ember_kép)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.