Kulturális veszteségeink 65.

 Ennek értelmében ezentúl a miniszter nevezné ki a színházigazgatókat. Várható volt, hogy a kormány előbb-utóbb ráteszi a kezét a színházakra is, és úgy tűnik, ennek Gothár Péter rendező zaklatási ügye lett az apropója. 

„A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket. Nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést, ezért a kormánypárti frakciók meg fogják szavazni a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot" – idézi Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán a Magyar Nemzetnek azt a cikkét, amelyben egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írják, hogy a budapesti Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát.

Két napja kering a közösségi oldalakon a Katona József Színház videója, amelyen ismert színészek és színházigazgatók mondanak tömör véleményt a kialakult helyzetről. Pintér Béla szerint a tervezet „megszüntetné a független színházak támogatását, ezzel a biztos halálra ítéli őket”. 
Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója úgy véli, egy demokráciában széles körű szakmai egyeztetés nélkül nem hozhat törvényt a parlament. Ónodi Eszter szerint „a kultúra nem a politikusoké, a kultúra a miénk”. 
Pogány Judit elmondja, ő már a hatvanas–hetvenes években is színész volt, és harminc év demokrácia után nem gondolta, hogy egyszer ugyanúgy fogja érezni magát, mint akkor. 

Talán Bálint András a legkonkrétabb, szerinte kezdenek visszaköszönni a 70-es évek, a központi ellenőrzés és a cenzúra. 

„Én ezt már megéltem. Ne legyen újra” – mondja.

A Katona egyébként teljesen szabályos fegyelmi vizsgálatot folytatott Gothár zaklatási ügyében, és meg is szüntette a rendező munkaviszonyát. Nyilván nem esik jól nekik a „zaklatószínház” besorolás. Szerintem kicsit olyan ez a helyzet, mint a TAO-pénzek esetében, ahol néhány csalóra hivatkozva mindent elvettek mindenkitől, hogy aztán a kormányközeliek kapják meg, lásd Mága Zoltán esetét. Ez nem más, mint egymással össze nem függő tények összemosása.

Tényleg zavaró, hogy a színházi életben rendszeresen előbukkannak zaklatási ügyek, legújabban a Dörner György vezette Új Színház egyik vezető művészének nyaka körül szorul a hurok. Sajnos Kocsis Máténak igaza van, amikor általános gyakorlatot lát a színházi szakmában folyó zaklatásokban. Gothár már az után molesztálta egy kolléganőjét, hogy kirobbant a Sárosdi-ügy és az egész meetoo-mozgalom. Vagyis mindezek ellenére úgy gondolta, megteheti, amit tesz. Az is pozitívum, hogy a színházi „ügyek” legalább előkerülnek, míg az egyetemeken, gyárakban, hivatalokban történt zaklatásokról szó sem esik, mivel ott nem mernek feljelentést tenni. Szóval számos területen történik zaklatás, de azok nem is látnak napvilágot, annyira erős a függőségi viszony. Ezek a kényes ügyek ráadásul nehezen bizonyíthatóak, és a hosszú vizsgálat nem jelent visszatartó erőt egy másik elkövetőnek.

Viszont tény, hogy a Katona nem lesz már Katona, ha nem azok csinálják, akik eddig. Ahogy Nemzeti Színház is egészen más Vidnyánszky Attila vezetése alatt, mint Jordán Tamás vagy Alföldi Róbert alatt volt. De a zaklatásokat akkor sem politikusok fogják tisztázni vagy megállítani. A politika halad a saját útján, a hatalmon lévők mindig a saját érdekeiket tartják szem előtt. 

Most azt szeretnék, hogy a közpénzből (is) dolgozóknak alapból „kuss legyen”, hogy az ő lojalitásukat a választáson győztes párt kvázi megvásárolja. 

És ez roppant veszélyes tendencia. Az új törvénytervezetben ilyen félmondatok vannak: „Az előterjesztés elfogadásával elérni kívánt közpolitikai cél: (...) A kulturális ágazat egységes kormányzati irányítása (...). A kulturális kormányzat feladata, hogy (...) iránymutatást nyújtson a művészeti szférának”. 

Nos, a művészet pont attól művészet, hogy szabad, kreatív, és senki sem mutat neki irányt. Kiváltképp nem a hatalmon lévő politikusok.