Zsákbamacska a nyerő

Szombaton este a díjak átadásával fejeződött be Komáromban az amatőr színjátszók idei országos fesztiválja, a 44. Jókai Napok.

Nagy András és Bódi Andrea a füleki Zsákszínház fődíjas Ébredés című előadásábanKiss Gábor felvételeMég két előadással tartozom. Az egyik fődíjas lett. A másik nem nyert semmit. Pénteken este láthattuk mindkettőt. Az első az Őrült meséje. A NYEKK (Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre) idén Woody Allen-novellákat dolgozott fel. Az érdekes koncepció és ötletes megoldások kidolgozatlansággal párosultak. Kicsit olyan érzésem volt belőle, mint amikor az embernek feltálalják a kedvenc ételét, de nem tudja élvezni az ízét, mert nincs megsózva. Talán ha kapnának még egy hónapot, és tisztességesen be tudnák fejezni a darabot, akkor egy jó produkcióval állhatnának közönség elé.

Most pedig bajban vagyok. Ugyanis a fesztivál fődíját elnyerő füleki Zsákszínház Ébredéséről kell írnom. Azért vagyok bajban, mert jót kellene róla írnom. A darab elnyerte a közönség és a zsűri tetszését is. Az enyémet sajnos kevésbé. Az volt vele a bajom, hogy egy hivatásos színész játszotta a főszerepet – amit én egy amatőr színjátszó fesztiválon tisztességtelennek tartok. Ezért is ültem be hatalmas előítéletekkel a darabra. Kicsit úgy éreztem, mintha a főszereplő köré építették volna az egész játékot, mintha ő lenne az, aki feszességet, tartást ad a színdarabnak. Rendkívül jól szerepelt egyébként az Ébredés női főszereplője, Bódi Andrea is, akit Unn szerepének megformálásáért a zsűri a legjobb női alakítás díjával jutalmazott. Kifogásolhatónak tartom az előadás erősen keresztény szellemiségét, a háttérként szolgáló nyolc méter magas keresztet és az állandó bibliamutogatást is, ami sokszor csupán öncélúan pátoszos hangulatkeltésre szolgált a darabban. A hang- és fényeffektusok is a pátosz világa felé terelték a néző hangulatát.

A fesztivál második legrangosabb díját, a nívódíjat két kategóriában osztják ki minden évben: diákok és felnőttek részére. Idén nem volt kérdéses, kire esik a választás. A diák-nívódíjat az alsóbodoki MÖSZ kapta. Csizmadia Gabriella Ördög tudja... című darabjával ezenkívül elnyerte a legjobb rendezés díját is. A felnőtt kategóriában az őrsújfalusi ÉS?! Színház emelkedett ki a mezőnyből, és lett nívódíjas. Szabó Csilla a tőle megszokott bravúrral vezette csapatát az élmezőnybe. A két díjazott darab mellett emlékezetes volt a füleki Apropó Kisszínpad verses-zenés összeállítása is. Említést érdemel még a lévai Bárka Színpad bohózata. A látszat dzsal a műfaj kedvelői szerint igazán jól sikerült előadás volt.

A rendkívül szellős program gyakran váltotta ki a fesztiválozókból a „mit fogunk csinálni estig?” kérdést. Az előző évekkel ellentétben általában a fesztiválklub is pangott az ürességtől.

Pár szó a zsűriről. Személy szerint még nem tapasztaltam ilyen kiváló értékeléseket a fesztiválon. Többször előfordult már, hogy jó volt a zsűri, de mindig akadt legalább egy „gyengesége”. Most viszont nem. Mindannyian a színházi szakma élvonalába tartoznak, és ezen a fesztiválon is bizonyították hozzáértésüket. Köszönetet érdemelnek munkájukért: Perényi Balázs (színikritikus, drámatanár, rendező), Tana-Kovács Ágnes (rendező, színész, a budapesti Szkéné Színház szervezője), Czajlik József (rendező), Szabó Attila (rendező, drámatanár).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?