Zeneruhába öltöztetett versek

Hangraforgó címmel a napokban jelent meg népszerű hazai verséneklő együttesünk, a KOR-ZÁR legújabb albuma. A csapat tagjai ezúttal gyermekeknek válogattak össze egy csokorra való – általuk megzenésített – költeményt. S mint mindig, finom irodalmi ízléssel választották ki a versanyagot.

A zenekar tagjaiFotó: Tóth LehelAz album kitűnően példázza, hogy a gyermekhallgatóság kedvét keresve nem szükséges nyüszizni, és bugyuta szövegekkel sem kell terhelni az apróságokat. Magyarországi és határon túli magyar költők gyermekversei egyaránt szerepelnek a lemezen, melyekhez a zene nem egyszerűen kíséret, versaláfestés, hanem szép zenei gondolatok, eredeti megoldások, frissítő hangszerszólók egymásra hangolt játéka. A gyermekalbum születéséről és az azt bemutató karácsonyi koncertkörútról a zenekar vezetőjét, Zsapka Attilát kérdeztük.A KOR-ZÁR két éve ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A jubileumi koncerten hangzott el először, hogy az Őrizzetek meg és a Tajtékos ég című, úgymond felnőttverseket tartalmazó albumok után kifejezetten gyermekekhez szóló anyagot készítetek. Honnan ered az ötlet?

Különös apropója nincs, hacsak az nem, hogy a zenekarban már jóformán mindenkinek vannak gyermekei. És az esti mese mellett természetesen rendre ott van néhány nagyszerűen dúdolható versike is. ĺgy fedeztük fel magunknak újra a gyermekversek bűbájos világát. A válogatásban sem volt semmiféle előre meghatározott elv, szinte véletlenszerűen történt, ahogy a felnőtt költemények esetében is. A zenét lényegében most is az unokatestvéremmel, Zsapka Zsolttal szereztük.A Hangraforgón tizenhat megzenésített vers hallható. Számomra a jellegzetesen KOR-ZÁR-os hangzású, édes-bús, lágy dallamokon úszó Z. Németh István-költemények a legkedvesebbek, de a gyerekek a koncerteken vélhetően az élénkebb tempójú dalba szőtt versekkel kötnek majd elsőre barátságot. Játszottatok már gyerekeknek?

Pár napja adtunk az album anyagából gyermekkoncertet a Pozsonyi Casinóban, egy rajzkiállítás megnyitóján. Ezt megelőzően csupán egyetlen alkalommal játszottunk kifejezetten gyermekközönség előtt. Jó tapasztalat volt, kisebbfajta erőpróba, mert rájöttünk, hogy a kicsik figyelmét lekötni nem is olyan egyszerű dolog. A gyermekközönség rendkívül hálás, de ugyanakkor nagyon őszinte is. ĺgy most a lemezbemutató turnéra a megszokottól eltérően készülünk: a koncert dramaturgiai részének megtervezésére felkértük Szabó Csillát a Komáromi Jókai Színházból.Az együttes állandó tagjai – Miklósné Zsapka Mónika, Zsapka Attila, Zsapka Zsolt, Madarász András és Fujas Andrej – mellett két új név is feltűnt a közreműködők között...

Karin Kováčová hegedűművész már hosszabb ideje dolgozik velünk. Azt még nem tudjuk, később hogyan lesz, ő ugyanis egyelőre a Színház-és Zeneművészeti Főiskola hallgatója. Az ütős hangszereken játszó Royra pedig éppen a feszesebb ritmusú gyermekdalok miatt van nagy szükség a zenekarban.A több mint egy évtizede művelődési táborokban megismert KOR-ZÁR mára egy nemzedék „élő legendája” lett. Az egyre profibb hangzás dacára végig „hétvégi” együttesként, munka mellett zenéltetek. Változott valamit ez a helyzet?

Nem, a zenekar még mindig másodállásban játszik. Megélni továbbra sem tudunk ebből, igaz, nem is nagyon próbáltuk. Szerintem hatalmas menedzsment és jó csomó pénz kellene hozzá... ami nekünk nincs. Évente körülbelül negyven előadást tudunk elvállalni. Nem túl sok, de ha hozzáveszem a rendszeres próbákat, a lemezek stúdiómunkálatait és az utazást, akkor könnyen kiszámítható, hogy így is kevés hétvége marad a családra.Külföldön milyen a visszhangja az együttesnek?

Az elmúlt években főleg Magyarországon és Ausztriában léptünk fel, és a legtöbb helyre visszahívnak bennünket. Ez azt jelzi, hogy szeretik a zenénket. Érezhető, hogy egyre többen ismernek. A nyár folyamán egy koncertfilmet forgattunk Dinnyés Józseffel, aki évekkel ezelőtt megalapította az Ötágú Síp nevű vers- és zenetársulatot, amely főleg a határon túli, valamint az énekelt vershez kötődő magyar dalosokat, előadókat tömöríti, és különböző fesztiválokat szervez. A film is ezekből a fellépésekből állt össze, és hamarosan látható lesz a Duna Televízióban. Utána valószínűleg videokazetta formájában is kiadják.Addig is itt az új KOR-ZÁR-album, és a karácsonyi koncertkötút. Hol léptek fel?

A turné december 18-án kezdődik Szepsiben, 19-én a komáromi Jókai Színházban lépünk fel, 20-án a Párkányi Városi Művelődési Központ fogad bennünket. December 22-én Érsekújvárban adunk koncertet, és a körutat 26-án Udvardon fejezzük be, mivel a zenekar udvardi származású. Az új évben aztán az igények szerint folytatjuk a koncertezést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?