Zene körző és vonalzó nélkül

Az Amorf Ördögök nem volt igazán kitalálva. Sem zenileg, sem egyéb szempontból. Hobbizenekar maradt, amit Szabi barátommal találtunk ki, és a kettőnk lelkületét tükrözte. Az Erik Sumóval be akartam bizonyítani, talán saját magamnak is, hogy önállóan is boldogulok, és meg tudom találni a saját világomat. Alapvetően nyughatatlan természet vagyok, ha elkezdek valamit, és az működőképesnek bizonyul, egy idő után már nem igazán érdekel. Mihelyt elindul a dolog a siker útján, már a következő lépésen gondolkodom. Ez történt az Amorf Ördögökkel is: 2004-ben, amikor a legjobb formáját futotta a zenekar, a stúdióban már a Sumo-demón bütyköltem. Azokon a felvételeken még nem a mostani felállás hallható, de az irányvonal már akkor világos volt. Némi kísérletezés és tagcserék után jutottunk el ide, ahol most vagyunk, azaz egy jól működő zenekarhoz.A „jól működést” mennyire segíti az a tény, hogy egy német kiadónál vagytok?

Az első lemezből több mint háromezer darabot adtunk el, ami a magyar lemezeladási adatokhoz viszonyítva nagyon jó eredmény, világviszonylatban azonban elenyésző mennyiség. A kiadó jóvoltából néhány dalunk felkerült különböző külföldi válogatáslemezekre, sokan így figyeltek fel ránk. Egyébként egy kis kiadóról van szó, gyakorlatilag három ember csinálja az egészet, de jó érzés, hogy figyelnek ránk és fontos nekik a zenekar. A külföldi koncertek, fesztiválszereplések szervezésében is segítenek az egész német nyelvterületen, azaz Ausztriában és Svájcban is. Ez óriási dolog, mert itthonról nem könnyű elérni, hogy az ember egyáltalán betehesse a lábát a nyugati piacra. Mi ehhez képest körülbelül kéthavonta játszunk külföldön. Ez azonban még kevés ahhoz, hogy meg tudjunk élni ebből. Csak „fizetéskiegészítésként” működik a dolog, és lelkesedésből csináljuk. Gyakran nagyon kevés pénzért utazunk nagyon sokat, például legutóbb Franciaországba, ahol imádtak minket és komoly rajongótáborra tettünk szert.

Zeneileg mennyire dizájnoltad a nyugati piacra az első lemezt?

Tulajdonképpen csak egyetlen ilyen jellegű tudatos döntést hoztam, mindjárt az elején. Nem akartam magyar nyelvű szövegeket a lemezre, az angol mellett döntöttem, amihez még hozzájön Kiss Erzsi az ő sajátos, semmihez sem hasonlítható „halandzsanyelvű” énekével. Ez sem azért történt, mert nyugat felé kacsintgattunk, egyszerűen csak nem akartam megterhelni a dalokat a magyar líra és dalszövegírás iszonyatosan nehéz ballasztjával. Rájöttem, hogy ami angolul jól hangzik, magyarul gyakran banálisan hat. Egyébként angolul sem törekedtünk irodalmi igényű művekre, a szövegek nem véresen komoly témákról szólnak, szinte csak a zenét egészítik ki. Nem tartom magam úgynevezett énekes-dalszerzőnek, mint amilyen, mondjuk, Bob Dylan. Nálam inkább a zenei gondolkodás érvényesül, és a kész dallamokhoz találom ki a szöveget.

Egy interjúban „fürdőszoba-rocknak” tituláltad az Erik Sumo Band zenéjét. Ezzel egy csomó tépelődést spóroltál meg a kritikusoknak…

Igen, ez a „műfaji meghatározás” abból ered, hogy néhány dal valóban a fürdőszobában született. Nyugodt, buddhista szemlélődést képzelj el, amikor az ember ül a kádban, nézi a köldökét, számolgatja a szőrszálakat a hasán, és nem történik semmi. Nos, ezt az idilli állapotot örökíti meg a zenénk. Vagy legalábbis ilyesféle érzést szerettünk volna elkapni a dalokban. Egyes kritikusok szerint ez downtempo, ami divatos kategória volt a kétezres évek elején. Mi azonban igyekszünk kitörni a Kruder&Dorfmeister fémjelezte stílből, mert bár sok lassú számunk van, a rockos hagyományt sokkal erősebbnek érzem a saját zenei múltamból. Ez inkább egyfajta furcsa rockzene, vagy a rock és a pop közötti „kolbászolás”. Sajnos elég kevés olyan kritika jelent meg a magyar sajtóban, amely tényleg a lemezről, illetve rólunk szólt. Egyetlen olyan írást olvastam, ami szíven ütött, és sokat tanultam belőle. Nem esett túl jól, amit a szerző írt, mert sok mindent felrótt nekem, de olyan dolgokat fogalmazott meg, amiket én észre se vettem a saját zenémben. Tudom, hogy sokan nem szeretnek minket, de Budapesten viszonylag gyakran fel tudunk lépni, stabil közönségünk van. A zenekari lét most kifejezetten jót tesz nekem, sikerült valóban kreatív, ütős társaságot összehozni, akik jó hatással vannak egymásra a koncerteken. Ez a mai pozsonyi fellépés egyébként tényleg kiemelkedő volt, mert ritkán találkozunk ilyen lelkes közönséggel, és ettől persze mi is jobban beindultunk.

Mennyit improvizáltok a színpadon?

Szeretném a dzsessz irányába elvinni a zenekart, nem műfaji szempontból, hanem épp a nyitottság, az improvizáció szempontjából. Hogy koncerten ne legyen kötött formájuk a számoknak. Inkább valamiféle puha, folyékony állapot legyen, amelyben szabadon történhetnek a dolgok. Ezt nagyon nehéz elérni hét embernél, pláne hét olyan embernél, akik egészen különböző zenei irányokból érkeztek.

A popzenére pont ennek a hozzáállásnak az ellenkezője jellemző. A precízen kiszámított arányok.

Igen, de a mi zenénk sosem lesz a szó hagyományos értelmében vett popzene, ami körzővel és vonalzóval készül. Persze kellenek bele tervezett dolgok, de a hangsúly nem ezeken van. Komponálás közben nem szabad gondolni a majdani reakciókra. Sosem fordult még elő, hogy valamit azért hagyjak ki egy számból, mert a közönségnek esetleg nem tetszene. Nem is lehet a közönség fejével gondolkodni, hiszen ahány ember, annyiféle...