Whatever Works – szeressünk

A végeredmény azonban újra New York-i lett.

A filmet idehaza a Projekt 100 elnevezésű filmes szemle keretében mutatják be és vetítik Užívaj si, ako sa len dá! (Élvezd, amennyire csak tudod) címen. Kifejező a szlovák cím, mert a film ezt üzeni: az benne a végszó, az anekdotázó sztorit előadó, elmesélő, megjelenítő, s az egész elbeszélt történetet főhősként megélő Boris Yellnikoff (Larry David) üzeneteként, hogy szeressetek, élvezzétek a szerelmet, minden formában, úgy, ahogy lehet, ahogyan hozza és kínálja az élet. Szeressetek, élvezzétek a szerelmet – mondja az idős nagyműveltségű Boris, aki legalább olyan idegesítő, mintha maga Woody Allen játszaná a szerepet, s ez valójában a Mester szerepe is. Mindazt, amit Boris Yellnikoff szájába ad, azt maga a Mester mondja, maga ötlötte ki, ez az ő humora, ez az ő tudása, klasszikus műveltsége. Ebben a filmben megint ő jön előtérbe, még ha Larry David játssza is el ezt az idős, bohém életművész tudóst.

Ez a Boris nevű figura olyan értelemben is Woody Allenre hajaz, hogy ő a sztori elmesélője. Úgy adja elő, mint aki épp rendezni készül. Boris a kamerába, a nézővel szembenézve mondja a szövegét, mintegy megszólítva azokat, akik kíváncsiak a történetére. S a nézővel kapcsolatot teremtő felvezetés után el is indul a sztori. Boris, az excentrikus New York-i férfi saját sztorija. A tudószseni Borisé, aki lemond a gazdagok pazar életviteléről, s egy lepusztult, de nagyon vagány bohémtanyán új életet kezd, tét nélkül, csak a könnyű élvezeteknek élve. Könnyelmű életvitelét azonban megzavarja egy váratlan találkozás, amikor is magához vesz egy éhező, lerobbant, buta kis szőke libácskát. Egy Mississippiből New Yorkba érkezett lányt, Melodyt (Evan Rachel Wood), aki gazdag család sarja, de butácska, szerencsétlen, s elszökött otthonról, miután korosabb szülei nőbolond apja krónikus kicsapongásai miatt elváltak. Melody belezúg idős patronálójába, Borisba, s – anyja kerítőmunkájának köszönhetően – hiába ostromolják jóképű fiatal, korban hozzá illő, nem akármilyen pasik, tisztes feleségként hűséggel kitart testileg lerobban, bicegő férje mellett. Bár az álomherceg Randy Jamestől (Henry Cavill) meginog, és...

A film sztorizással egyenértékű pillére a karakterek megformálása, bár valamennyien inkább karikatúra-, illetve elrajzolt, torzított figurák. Boris idegesítő, rigolyás túlokoskodásával ellenszenves, már-már taszító figura. Melody nyüzsgésével egyenesen az idegeinken táncol, butalibaságával azonban emészthetően aranyos. És ilyen a többi figura is, Melody anyja és apja, akik egy idő után szintén belépnek a képbe. Velük együtt, az ő történeteikkel olyan torz intellektuális vígjáték kerekedik a sztoriból, Woody Allen világképével és az ő világot magyarázó sajátos édes-keserűségével, sajátos „szellemi pornográf” megközelítéseivel, hogy a Whatever Works DVD-változatban biztos a kedvencek közé kerül a polcra.

Melody anyjának, a sznob arisztokrata szexéhes koros asszony (Patricia Clarkson játssza fergeteges karikírozással) elviselhetőségéért meg kell szenvedni a vászon előtt, de ez a szenvedés mégis élvezetet hoz. Olyan fantasztikus ötlet nyomán – amit persze vétek lenne most elárulni – vesz az asszony énje száznyolcvan fokos fordulatot a sznob arisztokratából valamiféle flúgos underground fotóművésszé, ahogy azt csak Woody Allen tudja filmsztoriként „méltóságos gúnnyal” elmesélni.

S amikor aztán a nőcsábász férj, Melody apja is megjelenik a színen, hogy visszaszerezze asszonyát, akit más nőért hagyott el, a komédia a tetőfokára hág. Ám a művésszé formálódott asszony, aki két kanos férfivel éli már az életét, középütt helyet foglalva az ágyban, elutasítja férje újraközeledését. Melody apja magányos bánatában beül egy előkelő bárba, ahol – mit ad a sors – ugyancsak egy párja miatt búsuló férfitársába botlik. Iszogatás közben aztán kiöntik egymásnak a lelküket. S mit ad hozzá ehhez a találkozáshoz a Woody Allen-i eszelős fricska: az elhagyott sorstárs férfiú hűtlen férfi párja miatt döntött úgy, hogy alkoholba folytja a bánatát. Olyan nagystílű, intelligens eleganciával megoldott helyzet ez a két búsuló férfi között, amilyet ritkán látni mozivásznon. Ahogy Melody apja elfogadóan döbben meg, s elfogadóan kíváncsiskodik a másik férfinál, hogy „ön akkor homoszexuális felekezetű?”, s hogy „az ön anyja nő?”, hogy ezen csak elfogadóan lehet szórakozni. Nem különben azon a megoldáson, ahogy ebből a felemás helyzetből kijön a két csalódott férfi.

Azon pedig, ahogy a film lezárul, el lehet ugyan dobni az agyunkat, hiszen ilyen direktív megoldást Woody Allentől aligha várnánk, vagyis aligha számítanánk arra, ahogyan Boris – miként a film elején, itt ugyanúgy a kamerába mondva – arra szólítja fel sztorija nézőit, hogy élvezzék a szerelmet. De végül is, nincs igaza?! Ugyanakkor vigyázat azért ezzel is! Úgy kezeljük a szerelem élvezetét is, mint a tubusba zárt pasztát. Ha kinyomjuk, már nincs visszanyomás. Ilyen és hasonló igazságokkal kommunikál a Whatever Works.