Volt egy taps

Igen, volt egy taps. Nyílt színi. A komáromi Jókai Színház 2002/ 2003-as ünnepi évadának díszbemutatóján. A Sirály című, két részben játszott Csehov-színmű második felvonása alatt. Az után a jelenet után, hogy Szemjon Szemjonovics Medvegyenko, a tanító meghúzva magát gyalog indul el, hogy megtegyen hat versztát hazafelé. Mert lenézi még a jószágigazgató is, aki lovat adhatna neki, hogy ne kellene éjnek idején, esőben-szélben orrát lógatva gyalog nekivágnia a nagy orosz pusztának. Lökik őt ide-oda, pofozza, üti-veri a felesége, a fekete Mása, akinek a szívében nincs számára hely. Mert Mása mást szeret. Medvegyenkóhoz, a tanítóhoz csak azért ment feleségül, hogy kitépje a szerelmet a szívéből. A viszonzatlant, amelyet más iránt érzett. Medvegyenko boldog, hogy megkapta, akit szeretett és szeret, és tűri a szenvedést, viseli a testi, lelki pofonokat. Meghunyászkodik, megalázkodik, a legodaadóbb szolga, a legkivertebb kutya, ahogy elindul kifelé, a tó irányába, a hallgatag nagy orosz éjszakába, a bénító magányba, a megnyomorító kivetettségbe. És akkor jelenet közben, Medvegyenko távozását kísérve, a színészi teljesítményt elismerve, felcsattant a nyílt színi taps. És szólt hosszan, mert a pénteki bemutató közönsége megszerette Medvegyenkót. Jómagam, és nem hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel, a komáromi Sirályból Medvegyenko figuráját őrzöm meg majd legtovább. Benkő Gézát.