Világgá megyek!

Ifjúsági irodalmunk tele van olyan romantikus történetekkel, melyben a családi házból elszökött, otthonától messzire vándorolt gyerekek felnőtt segítség nélkül is boldogan élik világukat. Huckleberry Finn vagányan szeli a habokat tutaján, és Harisnyás Pippi is remekül szórakozik kis barátaival. Az olvasmányélmények alapján tehát a világgá menés sok gyerek számára jó ötletnek tűnhet. Utcán csavargó, ismerőstől ismerőshöz költöző, szökött gyereknek lenni azonban a valóságban cseppet sem ilyen vidám és önfeledt dolog. Mégis, sok kamasz életében előáll az a pillanat – csalódás, csúnya veszekedés után –, amikor a szülőktől való elköltözés tűnik az egyetlen járható útnak.

SZÖKÉSBEN

Évente több ezer gyerek szökik meg otthonról. Akadnak köztük egészen kicsik is, de ez ritkább. Az átlag életkor 16 év körül van. A rendőrségi statisztikák szerint a szökött gyerekek fele 24 órán belül visszatér otthonába, és jórészt a többiek is előkerülnek 2-3 napon belül. Viszonylag kevesen vannak azok, akik tovább is távol maradnak, vagy rendszeresen elszöknek otthonról. Ezek azok a gyerekek, akik igazán veszélyeztetettek, mert ők többnyire tényleg megoldhatatlan helyzetből, súlyos bántalmazás, elhanyagolás vagy indokolatlan korlátozás elől menekülnek. A kamaszok többsége nem gondolja komolyan, hogy elhagyja otthonát. Mivel azonban egy tizenéves már fizikailag kevésbé függ a családjától, az elköltözés tulajdonképpen könnyen kivitelezhető, ezért az ezzel való fenyegetőzést mindig komolyan kell venni. A „nincs szükségem rátok, jól megleszek nélkületek is...” kijelentések kétségbeesett segélykiáltásként foghatók fel: a gyerek saját helyzetét vagy szüleivel való konfliktusát kilátástalannak érzi. Leggyakrabban a figyelem, a tisztelet és a szabadság hiányára panaszkodnak, és az elköltözéssel nagyobb függetlenséget és odafigyelést szeretnének kiharcolni. Szüleiket általában túlságosan szigorúnak és merevnek látják, akik sokat követelnek, de kevés érzelmi támaszt és megértést tudnak adni. Mivel a viták rendszerint veszekedésbe és újabb tiltásokba fulladnak, a gyerek nem hisz abban, hogy problémái tárgyalásos úton megoldhatók: a hozzá intézett ultimátumokra ő is ultimátummal felel. „Akkor elköltözöm!” Ugyanakkor titkon reménykedik is, hátha megállítják, hátha mégis van annyira fontos, hogy ne legyen mindegy, marad-e vagy megy.

A SZÜLŐ SZEREPE

Mit tegyünk tehát, ha gyermekünk azzal fenyegetőzik, hogy világgá megy? Bár a kijelentés valószínűleg az indulatok hevében hangzik el, mégsem intézhetjük el annyival, hogy „ugyan már, butaságokat beszélsz, hiszen hová is mennél”. A tinédzserek nagyon önérzetesek tudnak lenni, különösen, ha az önállóságukról és szabadságukról van szó. Ha provokáljuk őket, biztosan bebizonyítják, hogy nekik van igazuk. A gúny és a korlátozás tehát csak olaj a tűzre. Ne mondjuk ezért, hogy: „Tessék, máris csomagolhatsz, majd én segítek!”, és a bejárati ajtót se lakatoljuk be, mert akkor majd kimászik az ablakon. Ha nem akarjuk, hogy elköltözzön, mert féltjük, és mert nagyon hiányozna, akkor ne szégyelljük, hogy mérgesek, tehetetlenek és kétségbeesettek vagyunk, minden bizonnyal gyermekünk is az. Vannak tehát közös érzéseink és fájdalmaink, ez azonban nem kell, hogy azt jelentse, hogy már nem is szeretjük egymást. Gyermekünknek éreznie kell, hogy nincs az a harag vagy csalódás, ami az iránta érzett szeretetünket és gondoskodásunkat veszélyeztetné. A kamaszt, aki számtalan nehezen szabályozható érzelemmel küszködik, megnyugtatja, ha azt látja, hogy léteznek olyan emberi kapcsolatok, melyet még az egészen nagy indulatok sem tesznek tönkre. Amikor az elköltözés kétségbeesett fenyegetése elhangzik, legjobb, ha az éppen zajló veszekedéstől elvonatkoztatunk, és leszögezzük: bármi legyen is a vitánk kimenetele, bármennyire csalódott lesz akár ő, akár mi, szülők, mégsem szeretnénk, hogy elköltözzön. Mondjuk el, hogy nem csak aggódnánk érte, hanem nagyon hiányozna is, és hogy mi is szeretnénk, ha kevesebb veszekedés volna itthon, és mindannyian jobban kijönnénk egymással. Kérdezzük meg, szerinte hogyan lehetne ezt elérni! Az ilyen őszinte, kooperatív hang megadja a gyereknek azt a tiszteletet és figyelmet, amire annyira vágyott, és megerősíti abban, hogy szülei talán mégiscsak szeretik őt.

OKOS KOMPROMISSZUM

Az otthoni konfliktusok persze nem mindig oldhatók fel gyorsan és könnyen. Lehetnek helyzetek, amikor mindkét fél joggal vágyik egy kis szünetre, pihenőre. Ha ezt el tudjuk fogadni, nem kell, hogy gyerekünk szökésben legyen, vagy egyszer s mindenkorra máshová költözzön. Miért ne mehetne néhány hétre a nagymamához vagy a keresztanyjához, ha annyira meg van sértődve ránk, vagy annyira idegesítjük őt. Van olyan helyzet, amikor egy tinédzsert már nem nagyon lehet akarata ellenére otthon tartani. Ilyenkor mégiscsak jobb, ha nem az utcára, vagy számunkra ismeretlen haverokhoz költözik, hanem olyan helyre, melyről mindketten tudjuk, hogy biztonságos. Minden bizonnyal könnyebben hazatalál majd, ha nem mi küldjük el, de nem is tartjuk viszsza erőnek erejével. (s)