VII. Vámbéry Napok

Dunaszerdahely. Vámbéry Ármin: A török faj című könyvének bemutatójával kezdődnek holnap a VII. Vámbéry Napok. A kötetet Vasary István, a Vámbéry Tudományos Kollégium elnöke méltatja 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéházban.

Dunaszerdahely. Vámbéry Ármin: A török faj című könyvének bemutatójával kezdődnek holnap a VII. Vámbéry Napok. A kötetet Vasary István, a Vámbéry Tudományos Kollégium elnöke méltatja 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. A rendezvényt Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás elnöke nyitja meg, ünnepi köszöntőt mond Berényi József, a MKP parlamenti képviselője, a VII. Vámbéry Napok védnöke.

Pénteken 9 órától tartják a Vámbéry Emlékversenyt a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskolában, délután fél háromkor a híres orientalista mellszobrának koszorúzása lesz a nevét viselő téren. Ünnepi beszédet mond Hazai György akadémikus, az Andrássy Egyetem alapító rektora. A Vámbéry Emlékverseny eredményeit 15 órától értékeli ki Simon Szabolcs, a Vámbéry Polgári Társulás alelnöke. A díjazottakat Krasztev Péter, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének igazgatója köszönti, a díjakat pedig Hodossy Gyulától vehetik majd át. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?