Nem csak fricska

Ha kitekintünk a parlamenti demokrácia elvei szerint működő országokba, akkor kevés olyan államot találunk, ahol hosszú hónapok óta nincs házelnök, holott ez a tisztség az államfő után a második közjogi méltóságnak számít. Nálunk a tények egyértelműek. A hárompárti koalíciós szerződés alapján ez a tisztség a Hlas jelöltjét illeti meg. Azután is, hogy Peter Pellegrini idén tavasszal megnyerte az államfői voksolást, ezért lemondott a házelnöki tisztségről meg a Hlas pártelnöki posztjáról, és a Grassalkovich-palotába költözött, ahol hivatalosan függetlenként, vagyis – ahogy ő fogadkozott – a nép elnökeként kellene tevékenykednie. Egyelőre ezt az ígéretét nem tartja be, hiszen az első döntései és nyilatkozatai egyértelműen a kormánykoalíció szája íze szerint láttak napvilágot. Törvényesnek nevezte például a kulturális minisztériumban véghez vitt ideológiai tisztogatásokat és hasonló önkényes lépéseket. 

Andrej Danko viszont minden áron ismét a házelnöki posztra ácsingózik. Szinte szünet nélkül azt szajkózza, hogy a Szlovák Nemzeti Párt elnökének jár az a tisztség, miután a Smer vezetője a kormányfő, a Hlas elnöke meg államfő lett. Viszonylag óvatosan ugyan, de Robert Fico neki ad igazat. Viszont a két érintett párt vezetőire hagyja a tárgyalásokat, és ha nem egyeznek meg, akkor a jelenlegi megbízatási időszak végéig Peter Žiga, a Hlas jelöltje marad a megbízott házelnök. Ez azt is jelenti, hogy a kormányfő a házelnöki poszt betöltésénél sokkal fontosabbnak tartja a kormánykoalíció egybentartását, vagyis a hatalom megőrzését és bosszúival átitatott gyakorlását. Nem mellesleg Žigának hosszú idő után nyugodt álmai lehetnek, hiszen a Büntető törvénykönyv módosításának köszönhetően megszüntették a korrupció gyanúja miatt ellene indított bűnvádi eljárást. 

Egyébként a kormányfő azért igyekszik legalább szavakban pártfogásába venni Andrej Dankónak a koalíciós szerződéssel ellentétes törekvését, mert jól ismeri a Szlovák Nemzeti Párt elnökének zsaroló megnyilvánulásait. Fico jól emlékszik arra, amikor a Híddal és a Szlovák Nemzeti Párttal volt hatalmon, s amikor az SNS vezére sértődötten felrúgta az akkori koalíciós egyezségüket is, ezért Bugár Bélának kellett békéltetőként jobb belátásra bírni őt. Most ez a feladat is főleg a kormányfőre hárul, aki szó nélkül hagyja azokat a sértegetéseket, amelyekkel Danko főleg Tomáš Drucker oktatási minisztert támadja, akit néhány napja Fico dicsért meg tervezett reformjaiért.

Ez a történet is igazolja, mennyi feszültség, ellentét izzik a koalíciós partnerek között. Ezeket a Smer elnöke tűzoltóként igyekszik enyhíteni, sokat tapasztalt politikusként meg eltitkolni. Erőfeszítései egyelőre viszonylag sikeresek, mert jelenlegi szövetségesei hozzá hasonlóan tíz körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz. Számukra ez a legfontosabb, nem pedig a házelnöki tisztség mielőbbi betöltése. 

Amikor a KDH képviselői nyilvánosságra hozták ajánlatukat, tudatosították, hogy a jelenlegi parlamenti erőviszonyok miatt František Mikloško nem lesz ismét házelnök. Indítványukat mégsem csak amolyan fricskának szánták, hanem komoly figyelmeztetésnek: a kormánypártok végre ne csak ideológiai tisztogatással foglalatoskodjanak! Végre az ország súlyos gazdasági és más gondjaival törődjenek! És ne nyirbálják meg a jogállamot, amelynek egyik pillére a demokratikusan megválasztott házelnök!