Vida Gergely kapta a Madách-díjat

Pozsony. Tegnap adták át az Irodalmi Alap díjait a tavalyi év legjobb irodalmi teljesítményeiért a Szlovák ĺrószövetség székházában.

Vida Gergelynek Csanda Gábor gratulálPavol Funtál felvételeA hazai magyar irodalom múlt évi terméséből a Beke Zsolt irodalomkritikus, Csanda Gábor irodalomtörténész, lapunk munkatársa és Hizsnyai Zoltán, József Attila-díjas költő alkotta bizottság a Madách-díjat Vida Gergely Rokokó karaoke című, a Kalligram Kiadónál megjelent verseskötetének ítélte oda. „A Rokokó karaoke játékosságon alapszik, a vásott gyerek álruhájába búvó lírikus feltűnően vidám, friss karmesteri pálcájának vezényletével. A rokokó már önmagában a játékosságot, a könnyedséget, a gondtalanságot evokálja képzeletünkben, napjaink egyik népszerű szórakozási és önmegvalósítási formájával, a karaokéval való összekapcsolását pedig a szerző nagy felfedezésének tekinthetjük. Tanúi lehetünk annak, ahogyan az éneklő szereplők állandóan váltják egymást a színpadon, amely így minden előadó éneke nyomán változik, miközben az egyik előadás kiegészíti, bővíti az utána következőket, s noha ebben a nagyszabású show-ban egészen tisztességes számú szupersztár-jelölt vonul fel, nincs olyan érzésünk, hogy a műsor túl heterogén lenne” – hangzott el a díj indoklásában.

Nívódíjat kapott Csehy Zoltán Hecatelegium című verseskötete (Kalligram Kiadó). A száz verset közreadó kötet „elsősorban egy szilaj, felszabadult tömeg vidám farsangi felvonulás, amelynek szereplői az irodalom- és a kultúrtörténet alakjai, akik a versekben a korábbi és még korábbi korokon keresztül lépegetnek egészen napjainkig”. Ugyancsak nívódíjas lett Juhász R. József Képben vagy? című kötete. A magyar irodalmi avantgárd nemzetközileg elismert hazai képviselője vizuális költeményeket, képverseket tartalmazó kötete a NAP Kiadó műhelyében készült. Nívódíjban részesült Németh Zoltán Parti Nagy Lajos-monográfiája (Kalligram Kiadó) is. A kiváló irodalomkritikus és költő Parti Nagy gazdag életművét figyelembe véve „nem könnyű feladatra vállalkozott, amelyet magas tudományos-művészi fokon végzett el.” Fordítói nívódíjat vehetett át F. Kováts Piroska Dušan Šimko Japán diván (Kalligram Kiadó) című regényének magyarításáért. „F. Kováts Piroska tolmácsolásában a Japán diván kiváló, élvezetes olvasmány, amely a magyar irodalmat gazdagítja” – hangzott el a díj indoklásában.

VIDA GERGELY A DĺJAKRÓL ÉS KÖTETÉRŐL

„Örülök a díjaknak, és ez az év ebből a szempontból jó volt – mondta Vida Gergely, aki a frissen kapott Madách-díjon kívül két hete vette át a Posonium Irodalmi Díj különdíját is. – Mindenképpen örülök annak, hogy vannak olyan általam is tisztelt szakemberek, kollégák, akik elismerésre méltónak találták a kötetemet.” Elárulta azt is, hogy a Rokokó karaoke versei az utóbbi két-két és fél évben készültek. „Amennyiben ez a szöveg az egységesség benyomását keltené az olvasóban – tette hozzá –, az azért van, mert az elejétől a Rokokó karaoke munkacím lebegett a szemem előtt, és tudtam, mit hova kell írni, és efelé keresgettem. Nyilvánvaló, hogy a kötet szerkezete az utolsó időszakban állt öszsze, de a rokokó kort korábban választottam ki. A rokokót azonban nem szabad túlságosan lehatárolni. A rokokó belejátszik a későbbi időszakok kultúrájába is. Nincs is olyan sok rokokó szövegidézet a könyvben, mint a későbbi korokból, mint például József Attilától, Babitstól. Mondhatnám úgy is, hogy a rokokó felől van olvasva a posztmodern, illetve a posztmodern felől van előásva a rokokó. ”

Vida Gergely díjazott kötetének bemutatója ma 18 órakor lesz a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?