Vészcsengő, 12 előtt 5-tel

<foto10_1.jpg..DiCaprio Cannes-ban, A 11. óra európai bemutatóján..Reuters-felvéte..left</foto>A 11. óra Leonardo DiCaprio (dokumentum)filmje. Még akkor is, ha két nő: Nadia és Leila Conners rendezte. Az ötletet ugyanis a krisztusi korba lépett hollywoodi sztár adta hozzá, aki kamaszkora óta megszállott „zöld”.

A 11. óra Leonardo DiCaprio (dokumentum)filmje. Még akkor is, ha két nő: Nadia és Leila Conners rendezte. Az ötletet ugyanis a krisztusi korba lépett hollywoodi sztár adta hozzá, aki kamaszkora óta megszállott „zöld”. 1994-ben, amikor Karlovy Vary fesztiválján a Gilbert Grapes című filmmel első nagy nemzetközi sikerét aratta, és Agnieszka Hollandtól személyesen vette át a Teljes napfogyatkozás forgatókönyvét, amelyben az Amerikában élő lengyel rendezőnő Arthur Rimbaud szerepét jelölte meg számára, Leonardo DiCaprio nem is annyira a város szépségétől, mint inkább annak festői hegyeiről, s a Kolonnádot átszelő csendes kis patak narancssárga halairól álmodozott. És minden nap a környék erdeit járta, rejtett kis ösvényeken bolyongva. Tizenhárom év telt el azóta. A szőke színésztitánból érett férfi lett, aki hírességét nemes célok elérésére használja. Most éppen egy kilencvenperces dokumentumfilmmel hívja fel a figyelmet arra, amit már mi is régóta tudunk, csak éppen nem nagyon teszünk ellene. „Bajban a Föld! – hirdeti a film –, s ha nem fogunk össze, a szemünk láttára fog elpusztulni.”

Akárcsak a játékfilmben, a dokumentum műfajban is vannak ún. hálás témák. Az ökológia mindenképpen közéjük tartozik. Főleg, ha hollywoodi hírességek állnak a kamera előtt. Akik a legtöbb esetben önmagukat állítják reflektorfénybe, s csak mellékesen ejtenek pár szót a kék bolygó halálos betegségeiről. Vannak azonban olyan sztárok is, akik minden erejüket, energiájukat bevetve küzdenek azért, hogy a világ észbe kapjon végre, s megálljt parancsoljon azoknak a multicégeknek, akik évtizedek óta folyamatosan rombolnak, pusztítanak, fertőznek. Ilyen személyiségek például George Clooney, Julia Roberts vagy Edward Norton, akik megszállott aktivistaként dolgoznak ezen a téren.

Leonardo DiCapriót sem csak a jó forgatókönyvek érdeklik. A globális felmelegedésről, az egyre szaporodó tornádókról, özönvizekről, tűzvészekről ugyanolyan felkészülten tud beszélni, mint a hollywoodi stúdiók mesterien kiépített csapdáiról, amelyekben azok a kollégái esnek, akik nem veszik észre: tudásukkal, tehetségükkel elnyelte őket egy láthatatlan gépezet. DiCaprio a maga útját járja. Még akkor is, ha sok pénzért olykor ő is enged a csábításnak. Filmjei azonban, még ha meg is buknak olykor, komoly közlendővel hagyják el az álomgyár falait.

A 11. óra tudományos, filozófiai és politikai ambíciókkal büszkélkedik. A Warner Brothers szakemberei jól időzítették a filmet: a Nobel-díjak kiosztása után kezdték el vetíteni szerte a világban, s amikor a Vanity Fair már megjelentette azt a számát, amelyben DiCapriót „zöld idolnak” nevezi. De ugyanebben a számában a rangos magazinnak Al Gore, a friss Nobel-békedíjas is szerepel, aki ugyancsak megszállott természet- és környezetvédő, aki Kényelmetlen igazság című munkájáért – még mielőtt a Nobel-bizottság jutalmazta volna – Oscar-díjban részesült.

Al Gore és Leonardo DiCaprio közeli barátok, különböző öko-kongresszusokon rendszeresen találkoznak, dokumentumfilmjeik azonban jobban nem is különbözhetnének. Gore Kényelmetlen igaz?sága már-már akadémikus szinten tálalja a tudományos ismereteket és egy politikus szuverenitásával szól a tömegekhez, míg a 11. óra inkább az érzelmekre hat. DiCaprio ugyanis a hétköznapi ember lelkét célozza meg, hiszen tudja: arra tud a legjobban hatni – s épp ezt tekinti elsőrangú feladatának. A lehető legszélesebb tömegeket maga mellé állítani. Meggyőző hangjával, fellépésével és felkészültségével hiteles alakja a filmnek, itt és most nem a színészetét csodálja a néző, hanem a téma iránti elkötelezettségét, őszinte odaadását, jó szándékát. A 11. óra több témakört is felvet. A környezetszennyezés mellett a túlnépesedéssel járó problémákról, a föld kimerülő ásványlelőhelyeiről, az óceánok mélyén végzett robbantások veszélyeiről, az olvadó jéghegyekről, kipusztulóban levő esőerdőkről, a gyilkos cunamikról. Neves tudósok, ismert politikusok szólalnak meg a filmben, köztük Mihail Gorbacsov, a tolószékbe kényszerült fizikus, Step??hen Hawking s még vagy ötven más, jeles személyiség. DiCaprio az ő megszólalásaikat köti össze anélkül, hogy a hollywoodi sztárból előlépett „nagy okost” alakítaná. Szövegeiből azonban egyér?telműen kitűnik: ő valóban komolyan gondolja azt, amihez már évek óta arcát s nevét adja. Weboldalán is van egy eco-site, amely feltünteti az idevágó rövidfilmek éppen aktuális listáját, és az általa mű?ködtetett alapítvány öko-rendezvényeit. A 11. óra 12 előtt 5-tel nyomja meg a vészcsengőt, de legalább megteszi. Színes képsorai a National Geographic oldalait juttatják a néző eszébe. Remek vágásaival, kitűnő zenéjével, vizuális kontrasztjaival sokak számára szolgál döntő információval, meggyőző adatokkal. Akiknek ez kevés, azok számára tankönyvpótló iskolafilm csupán. Fontossága azonban így is megkérdőjelezhetetlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?