Vér és rúzs a bűn városában

Egy újabb képregény-adaptáció érkezik hamarosan a mozikba. A Sin City azonban eltér A fenegyerekhez hasonló színes-szagos műanyag filmektől. A szereplőgárda pedig annyi ismert névből áll, amennyi elég lenne három kasszasikerhez is.

A Frank Miller által kreált film noir hangulatú képregényből vászonra adaptált alkotás 2005-ben kerül a mozikba. A címben is szereplő Sin City egy olyan város, ahol nehéz eldönteni, vajon a bűnözők, vagy a rend őrei-e a korruptabbak. Az emberélet olcsó fogyóeszköz, s a házak falai is ontják magukból a romlottságot. A nem mindennapi sztárparádét ígérő krimiben több mint két történet szálai keverednek. Az alapsztori a kőkemény utcai harcos, Marv hadjáratát meséli el, aki bosszút esküszik, miután alkalmi partnerét, a gyönyörű Goldie-t rövid kalandjuk után valaki megöli. A That Yellow Bastard címre keresztelt második belső epizódban a nyugdíjazás előtt álló detektív utolsó ügye kerül terítékre, amikor egy őrült által elrabolt fiatal lány hollétét kell kiderítenie az öregedő zsarunak. A főbb szerepekben olyan nevek láthatóak, mint a Sötét zsaruk második részéből, illetve Az utolsó éjjelből ismert Rosario Dawson, A Gyűrűk Ura sztárja Elijah Wood, a Vészhelyzet című sorozat Del Amico doktornőjét megszemélyesítő Maria Bello, az Oscar-díjas Benicio del Toro, a Halálsoronban nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díjára jelölt Michael Clarke Duncan, a Pearl Harbor és A sólyom végveszélyben ifjú titánja Josh Hartnett, a 8 mérföldben Eminem csalfa barátnőjét életre keltő Brittany Murphy, a Kutyaszorítóban és a Kill Bill Michael Madsenje, a Terminátor 3-ban John Connort alakító Nick Stahl, valamint Bruce Willis, a szépséges Jessica Alba, a nagy visszatérő Mickey Rourke és a Kémkölykökből ismert Carla Gugino. Végigolvasni is fárasztó ezt a rengeteg nevet, s mindehhez jön még a rendezői székben helyet foglaló Rodriguez, illetve maga Quentin Tarantino, aki egyetlen dollárért cserébe – a rendező-fenegyerek ugyanennyit fizetett Rodrigueznek a Kill Bill Vol. 2 zenéjének megkomponálásáért – vállalta, hogy megrendezi a Sin City egyik részletét, amelyben Benicio Del Toro, A Bourne-rejtélyből és az Arthur királyból ismert Clive Owen és Brittany Murphy szerepel majd. Rodriguez korábban a többi között éppen a Tarantino által írt forgatókönyvből készült Alkonyattól pirkadatiggal bizonyította rendezői rátermettségét. Igaz, a Volt egyszer egy Mexikó csúfos bukás volt, a Sin Cityvel kapcsolatban – főként a fenti stáblista ismeretében – megelőlegezhető a bizalom az igényes munkát illetően. Annál is inkább, mert az interneten már elérhető egy több mint hatperces részlet a filmből, amely alighanem minden mozirajongónál libabőrt, enyhe gyomortájéki remegést és hirtelen fellépő izgatottságot fog eredményezni, valamint azt, hogy mostantól kínosan lassan fognak telni majd a percek a 2005-ös bemutatóig. A meglepően hosszú ízelítő ugyanis bemutatja mindazokat az ínyencségeket, amelyekért lelkesedni lehet. A fekete-fehér filmre vett alkotáson csupán itt-ott tűnik fel egy-két színfolt: a titokzatos nő vörös ruhája és rúzsa, zölden világító macskaszemei, a betonra freccsenő vér és hasonló elemek fűszerezik az egyébként tökéletes film noir hangulatot árasztó baljós környezetet. A hölgyek figyelmébe ajánlható a lenyalt hajú Josh Hartnett, aki hanyag eleganciával gyújt cigarettára álmai hölgyének láttán, a fény-árnyék érdekes kontrasztjai. Önmagáért beszél Bruce Willis elnyűtt arca is, amely nem Az utolsó cserkészre jellemző vérmacsó borostás, whiskyszagú ábrázata, hanem a bűn és korrupció dzsungelében elfásult férfié, aki a kiutat keresi a prostik és gengszterek világából. A már említett Carla Gugino félmeztelen jelenetéért, pedig az urak lelkesedhetnek majd.

Mindent egybevetve a Sin City talán az idei év legígéretesebb filmje, s ha a kész alkotás csak fele olyan jól sikerül, mint amilyennek az előzetes mutatja, már akkor is 2005 egyik legnagyobb durranása lehet Robert Rodriguez dark krimije. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?