Vendégségben Budapesten

Ma Budapesten vendégszerepel a Jókai Színház társulata: Moliére-nek az álszentségről írt keserű komédiáját, a Tartuffe-öt, melyet Komáromban Telihay Péter m. v. rendezett, a Thália Színházban mutatják be 19 órától.

Elmira és Orgon (azaz Gubík Ági és Benkő Géza) az előadás egyik jelenetébenDömötör Ede felvételeMa Budapesten vendégszerepel a Jókai Színház társulata: Moliére-nek az álszentségről írt keserű komédiáját, a Tartuffe-öt, melyet Komáromban Telihay Péter m. v. rendezett, a Thália Színházban mutatják be 19 órától. A Jókai Színház a budapesti teátrumban a Vendégségben Budapesten – Határon Túli Színházi Estek elnevezésű kulturális programsorozat részeként lép színpadra, amelyet immár negyedik éve azzal a céllal rendeznek meg, hogy az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai és szlovákiai magyar színházak produkciói a magyar főváros közönségéhez is eljussanak.

A tavalyi komáromi évad talán legkiemelkedőbb előadásában – melyet természetesen továbbra is láthat a hazai közönség is – Tartuffe-öt Tóth Tibor, Elmirát Gubík Ági, Orgont Benkő Géza alakítja, a további szerepekben Holocsy Kriszta, Bernáth Tamás, Kukola József, Varsányi Mari, Németh Ica, Pőthe István látható. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?