Vendégségben a Völgyben

Magyarország egyik legnagyobb nyári művészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye hat faluban – Kapolcs, Vigántpetend, Taliángörögd, Monostorapáti, Öcs, Pula –, festői környezetben kínál tíz napon keresztül színvonalas, vonzó programokat szinte valamennyi műfajban. A kínálat gazdagságát jelzi az is, hogy a fesztiválon belül számos „alfesztivál” is szerepel.

A Fonó együttesSomogyi Tibor felvételeAz Égtájak Fesztivál keretében – Vendégségben a Művészetek Völgyében címmel – például a határon túli magyar művészet kapott önálló színpadot idén Taliándörögdön.

Ki mindenkit láthat-hallhat a közönség a taliándörögdi Klastromnál július 27. és augusztus 5. között? Kezdjük talán Tália múzsa védenceivel. A Csíkszeredai Csíki Játékszín az egyik legnépszerűbb musicalt, a Hegedűs a háztetőnt mutatja be Parászka Miklós rendezésében. Az előadás egy hónappal ezelőtt a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján elnyerte Kisvárda közönségdíját, a Tevjét alakító Fülöp Zoltán pedig színészi fődíjat kapott. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Zalán Tibor és Bakos Árpád zenés játékát, a Szulamitot mutatja be, Hernyák György rendezésében. A Szevasz Színház két előadást visz a Művészetek Völgyébe, Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című darabját Gál Tamással, Benkő Gézával és Olasz Istvánnal, valamint a Mátyás király bolondjai című mesét, amelyben Gál Tamás partnere Tóth Rita, Bodonyi András és Kiss Szilvia lesz. Mindkét darabot Gágyor Péter állította színpadra, sőt a mesét szerzőként is jegyzi. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház a Gyulai Várszínházzal közös produkcióban mutatja be Szigligeti Ede Liliomfiját, Vidnyánszky Attila rendezésében. A Rozsnyói Meseszínház három előadással készül Taliándörögdre: az Öregapám mesefájával, a Juhfia Jankóval, valamint a Félig nyúzott bakkecskével, amely ősbemutató is egyben – mindhárom mese (Badin Ádám, illetve Környei Alice rendezésében) garantáltan emlékezetes élményt szerez a gyerekeknek. A sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház Bábtagozata a színház névadójának egyetlen bábdarabját, A szegény ördögöt viszi a „vendégségbe”, a Szabadkai Gyermekszínház pedig Hamlet, dán királyfival érkezik – Shakespeare klasszikusát 6-tól 66 éves korig ajánlva. Az Árgyélus Színház Tintintáré és „…Bő Magyarországon párja nem vóut” című produkciója népmesékkel, népzenével lesz teli – Écsi Gyöngyi énekét és meséit, és Kováts Marcell muzsikálását szintén nem érdemes kihagyni. A zentai Színtársulat a Vásári komédiákat mutatja be, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Diáxínpada pedig Billy Wilder nem halványuló komédiáját, a Van, aki forrón szereti-t.

Ugyancsak látványos előadással készül a fesztiválra a kolozsvári Passamezzo Historikus Együttes: Vetélytársak című reneszánsz táncjátékuk a nemesek és parasztok közötti táncos versengést jeleníti meg.

Minden bizonnyal a program egyik csemegéje lesz a Prímástalálkozó (házigazda: Lakatos Róbert), amelyben a népzene, a dzsessz és a világzene csillagai találkoznak egy színpadon. A Kárpát-medencei sokadalom elnevezésű műsor menettánccal egybekötött felvonulással kezdődik, majd hét régió amatőr művészeti együttesei mutatkoznak be a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Szlovéniából, Horvátországból és Szlovákiából.

Zene is minden mennyiségben szerepel a programban: koncertet ad a Fonó zenekar, és vendégeik is lesznek Spitzer Györgyi Soma dzsesszénekes, Gerendás Péter, a beat „legádázabb hagyományőrzője”, valamint Szőke András humorista személyében. Romániából érkezik a Slang együttes, amely 2004-ben alakult, és e rövid idő alatt számos jelentős fesztivál résztvevői voltak, és számos neves zenésszel dolgoztak együtt.

Koncertet ad Lajkó Félix is, a virtuóz zenész és komponista, aki egyedi, összetéveszthetetlen hegedűjátékával minden bizonnyal ezúttal is elkápráztatja közönségét. „Alternatív etnót” játszik majd a Moravicán 2003-ban megalakult B-Terv nevű formáció. Progresszív etno koncertnek lehetnek szem- és fültanúi azok, akik ellátogatnak a marosvásárhelyi Zakusca zenekar és a sepsiszentgyörgyi Snaps Vocal-Band közös fellépésére. A garamkövesdi Sotkovszky Lajos Egyszerű szavak címmel megjelent cédéjét mutatja be, a székelyföldi Fabatka együttes pedig autentikus népzenét szólaltat meg. Taliándörögdre készül a Bátai Tamburazenekar is, amelynek tagjai zenész dinasztiák leszármazottai. A Técsői Banda a máramarosi népcsoportok zenéjét szólaltatja meg hagyományhű előadásban.

Nem hiányoznak majd a fesztiválról a verséneklő együttesek sem: Szlovákiából a műfaj jól ismert képviselői, a Kor-Zár és a Kicsi Hang készül a Völgybe, Marosvásárhelyről pedig a Kővirág együttes. Korpás Éva, a Tükrös, valamint a Lakatos Róbert vezette Rév zenekar népdalénekese gyermekeknek szóló műsorát mutatja be. A magyar régizene darabjait szólaltatja meg a sepsiszentgyörgyi Codex együttes. Láthatja őket a közönség az Erdélyi körkép című produkcióban is, amelyben Mary Collinsszal, a londoni Royal College barokktánc-tanárával és koreográfusával, a kolozsvári Passamezzo Historikus Együttessel, valamint a bukaresti Collegio Stavagantéval közösen lépnek színpadra.

Az Égtájak Fesztivál – Vendégségben a Művészetek Völgyében címet viselő program része lesz az anyaország határain kívül működő sajtótermékek – napi-, heti-, havilapok, elektronikus médiák, internetes újságok (így lapunk) bemutatása is. Július 28-30-án itt adnak egymásnak találkozót és tartanak szakmai fórumot a határon túli magyar médiák képviselői.

Bízzunk benne, hogy minden az eredeti elképzelések szerint zajlik majd, és a pénzhiány okozta válság nem lesz befolyással az Égtájak Fesztivál programjára. (me)

Művészetek Völgye: válságstáb alakult

Kapolcs. Két nappal a Művészetek Völgye nyitása előtt válságstáb alakult Kapolcson: az eredeti programból negyvenet már kihúztak, s a stáb még további előadás elhagyásáról dönt; ugyanakkor tegnap 25 millió forintos gyorssegélyhez jutottak – tájékoztatott a Művészetek Völgye sajtófőnöke. Hiller István, a kulturális tárca vezetője a miniszteri keretéből biztosított 15 millió forintos gyorssegélyt a Művészetek Völgyének, egy bank pedig 10 milliót utalt át – tette hozzá Naszály György. A sajtófőnök hangsúlyozta: az eredetileg 242 millió forintra tervezett költségvetésből mostanáig még 70 millió hiányzott, ezért a büdzsét 25 millió forinttal csökkentették, azaz ekkora költségű produkciókat már elhagytak a programból. Naszály György közlése szerint biztosan elmarad a Márta István vezette Új Színház valamennyi fellépése, nem megy a völgybe a Merlin Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a Frenák Pál Társulat, nem érkeznek meg a Színház és Filmművészeti Egyetem növendékei sem, elmaradnak továbbá a Trakta író-olvasó találkozó rendezvényei, a Balázs Elemér Group fellépése és még számos más előadás.

Az érdeklődők naprakészen tájékozódhatnak a fesztivál honlapjáról (www.kapolcs. hu), amelyet naponta frissíteni fognak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?