Velencei filmfesztivál – A Pieta a legjobb film, a The Master két díjat nyert

Velence |

<p>Dél-koreai alkotás, Kim Ki-duk rendező felkavaró műve, a Pieta érdemelte ki a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán-díjat szombaton este a 69. velencei mustrán, amelyen a Michael Mann vezette nemzetközi zsűri megosztva Philip Seymour Hoffmannak, illetve filmbéli partnerének, Joaquin Phoenixnek ítélte a legjobb színésznek járó Coppa Volpit, azaz a Volpi Kupát.</p>

Az Oscar-díjas amerikai színész Paul Thomas Anderson vallási drámájában, a The Master című munkában nyújtott alakításával érdemelte ki a világ legrégebbi filmes seregszemléjének rangos elismerését. Filmbeli karakterét sokak szerint a szcientológiai egyház alapítójáról, L. Ron Hubbardról mintázták az alkotók. A zsűri úgy döntött, megosztja a legjobb férfi színésznek járó Coppa Volpit, amelyet Hoffman mellett partnere, Phoenix is megkapott. A két színészt máris esélyesnek kiáltották ki a jövő évi Oscar-díjra.

A The Master révén Paul Thomas Anderson kapta a legjobb rendezését járó Ezüst Oroszlánt. Bár a kritikusok esélyesnek kiáltották ki a filmet, a produkciót meglepetésként érhette a két díj, Hoffman ugyanis az utolsó pillanatban, a repülőtérről érkezve esett be a díjátadó gálára a Lidóra, és ziláltsága miatt szabadkozva vette át a Volpi Kupát Phoenix nevében is. Ő vitte el a Paul Thomas Andersonnak járó Ezüst Oroszlánt is.

Kim Ki-duk Pieta című filmje olyan brutális, hogy nem könnyű végignézni, a dél-koreai rendező azonban olyan meggyőzően szőtte össze a kőkemény thriller és a megindító szerelmi történet szálait, hogy végül ez a versenyfilm kapta Arany Oroszlán-díjat.

A dél-koreai rendező visszatérő vendég a nagy múltú velencei nemzetközi filmmustrán, korábban A sziget, a Címzett ismeretlen és a Bin-Jip - Lopakodó lelkek című filmjeit tekinthette meg a Lido közönsége. Utóbbival 2004-ben elnyerte a FIPRSCI díját a lagúnák városában.

A Pieta egy könyörtelen uzsorás és egy titokzatos nő története, aki azt állítja magáról, hogy az uzsorás anyja. Kim a film keddi bemutatója előtt elmondta, úgy érzi, hogy filmje elkötelezett humanista alkotás a gazdasági válság korában.

A Pietában a törleszteni képtelen adósok végtagjaikkal fizetnek: a "biztosítási pénzt" az uzsorás kapja. A megcsonkítottak utcai koldusként küzdenek életükért, vagy feladják és öngyilkosságba menekülnek. A film egy megrázó jelenetében egy apa, aki kétségbeesetten próbál pénzt szerezni megszületendő gyermekének, mindkét kezét felkínálja, de előtte még utoljára megszólaltatja gitárját. Az uzsorás kegyetlenségének csak a nő megjelenése vet véget, aki azt állítja, hogy születésekor elhagyta. A férfi eleinte képtelen hinni neki, és brutális próbáknak veti alá, ám az asszony kitartása és szeretete végül meggyőzi. A rendező elárulta, hogy Michelangelo híres Piétájáról, a halott Jézust ölében dajkáló Máriáról mintázta filmje női főhősét.

Izraeli film, a Fill The Void főszereplője, Hadas Jaron kapta a legjobb színésznőnek járó Coppa Volpit, amelyre előzetesen épp a Pieta női főszereplőjét, Cso Min-sut tartották a legesélyesebbnek.

A zsűri különdíjával gazdagodott az osztrák versenyfilm, az Ulrich Seidl rendezésében készült Paradies: Glaube.

A legjobb forgatókönyvnek járó díjat az Aprés mai című film és Olivier Assayas kapta. Assayas nemcsak írója, rendezője is az 1968-as francia diáklázadások után játszódó alkotásnak.

A legjobb operatőri munka terén az E stato il figlio című Daniele Cipri-filmet jutalmazta a Michael Mann vezette zsűri.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?