Véglegesített program

Kisvárda. Véglegesítették a szervezők a június 19-én kezdődő Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiváljának versenyprogramját. A fesztiválon résztvevő négy szomszédos ország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna 22 magyar társulata 32 előadást játszik a tíznapos program során.

Kisvárda. Véglegesítették a szervezők a június 19-én kezdődő Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiváljának versenyprogramját. A fesztiválon résztvevő négy szomszédos ország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna 22 magyar társulata 32 előadást játszik a tíznapos program során.

Erdélyből fellép az aradi, a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi, a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a sepsiszentgyörgyi, a szatmárnémeti, a székelyudvarhelyi és a temesvári színház, valamint a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem és a Yorick Stúdió, továbbá a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió, illetve a Székelyudvarhelyi Nézőpont Színház.

Délvidékről a Szabadkai Népszínház és a Kosztolányi Színház, valamint az Újvidéki Színház és Akadémia, illetve a Vajdasági Tanyaszínház a résztvevő.

A felvidéki színjátszást a kassai Thália, a komáromi Jókai Színház és a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulás Műhely képviseli, a kárpátaljait pedig a beregszászi teátrum.

A június 28-i díjkiosztó gálaműsorban a Férfi és nő című koncertet rendezik a kisvárdai várszínpadon, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Kulka János, valamint Dés László és zenekara közreműködésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?