Védeni a hallójáratot

Fülfájás jeligére: „Ötéves kisfiamnak a nyári hónapokban, fürdőzések alkalmával gyakran begyullad a füle, és nagyon fáj. Szeretném tudni, hogy ez fertőző betegség-e, és hogyan lehetne megelőzni?”

A hallójárat-gyulladás gyakori nyári betegség, melyet kórokozók, többnyire gennykeltő baktériumok, vagy bőrbetegségeket előidéző gombák okozhatnak. A gyakori és hosszas strandolás során a hallójáratba került víz feláztatja a bőrt, és az kevésbé lesz ellenálló. Erőszakos törölgetéssel, tisztogatással is könnyen megsérthetjük a hámréteget. A sérülés lehet egészen parányi, akár mikroszkopikus méretű is, amelyen át a kórokozók bekerülnek az egyébként ellenálló bőrbe, illetve az alá. A hallójárat-gyulladás legfőbb tünete a fájdalom, mely akár olyan kínzó is lehet, mint a fogfájás. Néhány esetben hallásromlással is jár. A bőr megduzzadása következtében beszűkül a hallójárat, és ez átmenetileg ronthatja a hallást. A betegség baktériumos eredetére utal, ha a környéki nyirokcsomók megduzzadnak és fájdalmasak. Minden esetben fontos, hogy a beteget fül-orr-gégész szakorvos lássa el. Indokolt esetben antibiotikumos kezelésre is szükség lehet. Tekintettel arra, hogy a betegség – bár általában nem súlyos – nagyon fájdalmas, az első néhány napban szükséges az erélyes fájdalomcsillapítás. A makacsabb tüneteket olykor hallójárati ekcéma vagy gombafertőzés is okozhatja. Ebben az esetben inkább a helyi gyulladáscsökkentőknek, fertőt-lenítő, esetleg gombaellenes szereknek van elsősorban szerepük a kezelésben. A betegség gyógyítását követően ajánlatos a további fertőzéseket megelőzni. Megelőzésképpen igyekezni kell a hallójáratot szárazon tartani, és ügyelni arra, hogy ne sérüljön a hámrétege. A hallójárattól úgy lehet távol tartani a vizet, ha fürdés előtt babaolajat csöppentünk bele, vagy füldugót használunk. Fontos, hogy ne tisztogassuk a fülünket gyufaszállal, hajcsattal, de még vattás pálcikával sem!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?