Variációk színekre, formákra

Kántor János alkotás közbenSeres Róbert felvételeMűvésztelepek általában valamilyen viszonylag zárt területen létesülnek. A szőgyéni nemzetközi alkotótábor ezzel szemben gyakorlatilag a Garam-hátság dimbes-dombos vidékén levő nagyközség egészére kiterjedt. Amit egyáltalán nem bántak sem a helybéliek, sem a művészek. Sőt, inkább az lett volna szokatlan, ha a legkülönbözőbb helyeken felbukkanó, s egy-egy vázlatot felskiccelő festő vagy grafikus mellett nem álltak volna meg néhány percre a járókelők. Szemlélődni, pár szót váltani egymással… De a falu központjának több épületében helyet kapott belső műtermek is végig nyitottak voltak mindenki előtt: az alkalmi látogatók soha nem zavarták az alkotómunkát.

– Négy éve a faluból elszármazott barátaim kapcsolatai révén jutottam el Esztergomból Szőgyénbe – mondta az alkotótábor vezetője, Kántor János. Az 1947-ben született festőművészt és művészetpedagógust, aki többek között a MAOE tagja és a Velencei Nemzetközi Grafikai Iskola munkatársa, kollégái egymás között csak „mesternek” szólították. Elmondása szerint Nágel Dezső polgármester, illetve a községi önkormányzat egy rövid megbeszélést követően azonnal rábólintott az ötletre. És azóta is minden segítséget megadnak az alkotótábor működéséhez.

– Egy olyan nemzetközi tábort szerettünk volna létrehozni, ahol a felvidéki művészek mellett magyarországi, erdélyi és esetleg cseh vagy német alkotók is képviseltetik magukat. A művésztelepekre jellemző, hogy általában kialakul egy stabil belső mag, és a következő években aköré gyűlnek a világról, a művészetről hasonlóan gondolkodó új ismerősök, barátok. Ez az alkotótábor nem kapcsolódik semmilyen irányzathoz. Szerintem ez a felfogás már idejét múlta, hiszen az egész kortárs művészetre leginkább az eklektikusság jellemző. Mi nem szólunk bele egymás formai elképzeléseibe, elsődleges szempontunk a teljes alkotói szabadság. Amikor egy-egy mű elkészült, beszélgetünk róla, esetenként a munkánk iránt érdeklődő helyi lakosok részvételével. A falu már az első évben elképesztő szeretettel, és nagy gondoskodással fogadott bennünket. Azóta pedig már szinte „hazajárunk” Szőgyénbe. Némi viszonzásképpen minden évben a falunak ajándékozzuk az elkészült alkotásokat. ĺgy most már egy nagyon jelentős kortárs képzőművészeti gyűjtemény várja Szőgyénben, hogy egy művészettörténész megnézze és rendszerezze.

Az idei alkotótáborban tizenhat képzőművész dolgozott, bár a résztvevők köre időnként kibővült egy-egy művészkolléga pár napos látogatásával. A Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságát több jeles alkotó is képviselte. Lábik János, a Párkányi Képzőművészeti Szakkör alapítója és vezetője, valamint a párkányi galéria alapító tagja a vizek s a vízparti táj szerelmese. A szintén párkányi Bugyács Sándor inkább a polaritások megmutatásának (mint például a hagyomány és a lázadás) híve. Olyan festő, aki álmait, gondolatait a találékonyság örömével szívesen és gondosan alakítja színes felületekké, szeszélyességükben is szeretetreméltó alakokká. Kortárs képzőművészetünk egyik fontos személyisége, Kocsis Ernő festőművész, a nyitrai Konstantin Egyetem rajz tanszékének tanára ott jártunkkor éppen Küklopsz című képén dolgozott. A „kínálkozó” emberi arcot nem naturalista hűséggel, hanem elemző absztrakció eredményeként jelenítette meg. – Egy ilyen művésztelepen rengeteg vázlat készül – mondta Kocsis Ernő. – Van, aki a tapasztalatait öszszegzi, s egy nyugalmi szakasz szemlélődő és elmélyültebb dokumentumainak rögzítésével foglalkozik. Mások, elsősorban a fiatalok a „gondolati tér” megjelenítéseivel kísérleteznek, és kollázsokat, montázselvű grafikákat készítenek. Az anyaghasználat is teljesen szabad, s nagyon sok a vegyes technikájú mű.

– Az a jó, hogy annyifélék vagyunk, ahány helyről jöttünk – fűzte hozzá a szentendrei Kunné Paulusz Györgyi, aki amellett, hogy rajztanár, gyógypedagógus és iparművész, elsősorban ismert ikonfestő. – Mindenki hoz magával valamit, egy izgalmas elképzelést, egyedi látásmódot. És miközben átadjuk magunkat az alkotás örömének, gondolatokat cserélünk, hatással vagyunk egymásra. Szőgyén ráadásul csodálatos hely, nagyon sok barátságot kötöttünk az itt élő emberekkel.

Kapa Melinda, a tokodi üveggyár iskolájának rajzpedagógusa, keramikus és rézkarckészítő csodálatos, szinte organikusan hullámzó, diópáccal erezett festményeket készített a fűri barokk kastélyról és környékéről, ahová a társaság ellátogatott. Egy helybéli alkotója is volt a tábornak, Nothart Alena, aki népi motívumokban gazdag tusrajzokat készített. Ami pedig a hangulatot illeti, az egyik legfiatalabb képzőművész, Pálmai László szerint az éjszakai „munkaorgiák” és a meghitt beszélgetések éppen a megfelelő arányban váltották egymást. Az alkotótábornak volt még egy „missziója”: délutánonként a falubeli gyerekeknek tartottak csoportos foglalkozásokat. – Ez afféle szabad program – mondta Mészáros Mária, a nyitrai Konstantin Egyetem végzős rajz szakos hallgatója. – Általában húsz-huszonöt gyerek vesz részt a foglalkozásokon. Az ő munkáikból éppúgy kiállítás készül, mint a felnőtt, hivatásos képzőművészek alkotásaiból.

Gulácsy Lajos, a zseniális festőművész írta egyik kisprózájában, hogy „A kezdet pillanata és a kibontakozás végtelenje így egymás tükre: pólusaikból az alkotó tevékenységet serkentő impulzusok lüktetnek.” Szabadon választva ez akár egy ilyen képzőművészeti alkotótábor mottója is lehet.