Variációk siklósi hangulatra

Dunaszerdahely. A Kortárs Magyar Galéria legújabb kiállításán a huszonöt éves Siklósi Szalon művészeti közösség mutatkozik be olyan kiállítással, amely a csopor-tosulás tevékenységének gyümölcseként született jelentős képzőművészeti alkotások közül válogat. Következésképpen a Vermes-villában február 5-ig látható tárlat tematikailag és műfailag is vegyes, sokrétű és szerteágazó.

„Cserekiállításként” került az időleges műtárgy-összeállítás Dunaszerdahelyre. Annak viszonzásaként, hogy a Kortárs Magyar Galéria is kiállít a siklósi vár történelmi falai között. Egy olyan tárlattal vendégeskedik ott, amelyet a gyűjteményében található műalkotásokból állítottak össze.

A Siklósi Szalon Vermes-villabeli bemutatkozása egyfajta művészettörténeti összegzésre is alkalmas. A siklósi művészeti közösséghez tartozó alkotók munkáiból válogatott anyag illusztrálja azt, ami a magyar klasszikus vizuális művészeti megnyilvánulásokat (festészet, szobrászat, grafika, kerámia, kép- és térobjekt, vegyes technikák) az utóbbi időkben formailag befolyásolta és alakította, egyben képet ad arról is, ami a művészeket a mindennapi életből megragadta.

Azért is lehet ez így, mivel a szalonnak az alapítás óta több mint hetven képző-, fotó- és iparművész, építész és művészettörténész volt a tagja. És azért is, mert – ahogy meghatározzák magukat – a Siklósi Szalon nem provinciális művészeti közösség, tagjai Magyarország különböző részein élnek. Mi kapcsolja őket mégis Siklóshoz? A szakmai kötődés a városhoz és a közeli tájhoz – művésztelepeken vettek részt Siklóson vagy Villányban. „A villányi dombvidék, Pécs kulturális-művészeti közelsége és Siklós mediterrán hangulata nyomott hagyott a közösség minden tagjában” – vallják az alkotók.

Angyal Mária művészettörténész azt írja a 25 éves évfordulóra megjelent, 25 év síkban és térben című katalógusban, hogy a régió a magyar művészeti gondolkodást és szellemiséget befolyásoló alkotótevékenységében a tradíciók őrzését és a kortárs, avantgárd törekvéseket, a progresszív és innovatív értékeket egyszerre tudta felmutatni. „Az elmúlt negyed évszázad igazolta, hogy ezt a közös kiállításra szerveződött művészeti közösséget a társadalmi-művészeti nyitottság, a műalkotás egyediségének tisztelete jellemzi. A személyes élmény és a szubjektív létállapot hangsúlyozott megfogalmazása, a jelet hagyni problematikája. Fontos számukra a látvány és a látomás egymáshoz való viszonya, ezekből következően a magánmitológiák építése és az autonóm művészet unikális törekvéseinek tisztelete” – jellemzi a Siklósi Szalont Angyal Mária.

Baky Péter festőművész azzal a megállapítással hívja a közönséget a dunaszerdahelyi kiállításra, hogy a Vermes-villában magas színvonalú műalkotásokkal szembesül. Változatos anyagot felvonultató kiállítást járhat be a látogató, ahol a többség megtalálja a maga örömére szolgáló, elgondolkodtató műalkotást, a „klasszikusnak tekinthető, hagyományos vagy éppen útkereső, a legújabb technikai utakat kereső és megtaláló műveket”.

Ezek az izgalmasabb darabjai a tárlatnak. Azok a variációk, amelyekben ott az elrugaszkodás gesztusa, az újszerűen merész, virtuóz szín-, forma- és eszközhasználat, ám amelyek mégis képesek jelzésszerű vagy konkrét motívumaikkal kötődni az avantgárd történetiségére.