Akár ezreket is veszíthetnek a nyugdíjasok a kormány tervezett intézkedései által!

shutterstock_2363067495

Egy szakértő kiszámolta, hány eurót fognak veszíteni a szlovákiai nyugdíjasok.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia információi szerint a Robert Fico által vezetett kormány ismét csökkenteni akarja a második pillérre fizetendő járulékot, mégpedig 4 százalékról 3 százalékra. Ezt az illetéket egyszer már csökkentették, 5,5 százalékról 4 százalékra. 

A változás révén csak 2024-ben 360 millió eurótól eshetnek el azok, akik befizetnek a megtakarításba

– mondta Jozef Mihál korábbi munkaügyi miniszter.

Mihál szerint azt a lehetőséget is eltörlik majd, amely szerint a legtöbb megtakarító a nyugdíjba vonuláskor kiveheti a második pilléres megtakarításait. A szakember figyelmeztetett: ahelyett, hogy javulna a nyugdíjcélú megtakarítás, annak további felszámolására számíthatunk.

Robert Fico jelenlegi kormánya már most 4%-ra csökkentette a második pillérbe fizetendő járulékokat, és hamarosan tovább csökkenti azokat 3%-ra. Még többet fognak fizetni a társadalombiztosítónak azzal az ígérettel, hogy az állam gondoskodik majd az emberekről idős korukban

mondta.

2024 és 2027 között 900 eurót veszít az, aki a második pillérben takarékoskodik a nyugdíjra, és önálló vállalkozó, vagy alkalmazott és minimálbért kap. Mihál szerint aki alkalmazottként havi 3000 eurót keres, az egy év alatt elveszíti ezt az összeget. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?