Varga Anikó felváltva játszik két nyelven

Remekül sikerült szerepátvétele után a Portugálban ez az első feladata Kassán, ami azt is jelenti: azóta, hogy a budapesti Bárka Színházban játszott tíz évig, és visszaköltözött Pozsonyba, most kapott igazán személyre szóló meghívást a Thália Színházba. A darabot Bérczes László rendezte, akivel már korábban is dolgozott. Martin Šulíkkal viszont most került először munkakapcsolatba A tolmács című filmben, amelyet Berlin után az elmúlt napokban Cannes-ban is bemutattak. Először erről az élményéről kérdeztem, hiszen az osztrák Peter Simonischek személyében világhírű partnert kapott a rendezőtől.

A film címszerepét alakító Jiří Menzelre már csak bónuszként tekintett?

Nagyon ritkán adódik ilyen helyzet a színész életében. Két ilyen fantasztikus egyéniséggel dolgozni, magánemberként is megismerni őket kivételes alkalom. Más távolról tisztelni valakit, felnézni rá, de amikor az istenek melletted állnak, az tényleg felemelő érzés. Minden pillanatot próbáltam beszippantani, megőrizni. Árgus szemmel figyeltem, hogyan dolgoznak. Következetesek, precízek, pontosak, és még emberségesek is. Karizmatikus egyéniségek, akik valami különlegeset hordoznak a lelkükben. A tehetség gondolkodásmód, világlátás, figyelem, felelősségtudat, alázat. Ez mindkettőjükre jellemző. Jiří Menzel számára óriási kihívás volt a feladat, mindent tökéletesre akart csiszolni, a legapróbb mozzanatokat is. Rengeteget gyötrődött. Pedig ha csak szótlanul állt volna a kamera előtt, azzal is mindent elmondott volna. Ő már régóta tudja: a részletekben a csoda. Mindig ajánlott egy újabb apró változtatást. Minden pillanat fontos volt számára. Ő is, Simonischek is tudta, mit képvisel a filmben, ezért folyamatosan kommunikáltak a rendezővel, igazi alkotótársként dolgoztak együtt.

A film bemutatóján már csak Peter Simonischekkel találkozhatott, Jiří Menzel akkor már kórházban feküdt.

Én a történetben egy szociálisan lepusztult anya vagyok, és úgy is nézek ki, ezért a premierre igyekeztem összeszedni magam. Szép ruhában voltam, rendezetten, így aztán Simonischek úr már meg sem ismert. Azt hitte, a rajongója vagyok, és fotózkodni akarok vele. Mondtam neki, hogy nem, nem, mi együtt játszottunk a filmben, én vagyok az anya. Rám nézett, és azt kérdezte: „Milyen anya?” Nem akart hinni a szemének. „Mein Gott! – csodálkozott. – Micsoda különbség! Mekkora színésznő!” Az átváltozásom nagyon meglepte őt. Én a filmben valóban úgy nézek ki, mintha a besztercebányai utcáról rángattak volna a kamera elé.

És elkészült a közös fotó?

A bemutatón? Igen. Simonischek annyira kedves volt! A filmben mutat egyfajta nyerseséget. Fölényes. Lekezelő. Nők, pénz, hedonista életvitel. És jön a nagy drámai pillanat. Iszonyú erő tört elő belőle a kettőnk jelenetében is. Szerepem szerint én vagyok alul, de küzdöttem, hogy színészként viszont felül maradjak. Hogy ne ijedjek meg tőle, figyeljek a feladatomra, ugyanis egy ilyen szituáció lehengerlő tud lenni. A szemébe nézel a partnerednek, s közben elfelejted a szöveget. Most szerencsére nem ez történt. Minden alkalommal sikerült még élőbbé tenni a jelenetet, és a szemkontaktus végig megvolt köztünk.

Nem sokkal azután, hogy Budapestről Pozsonyba költözött, beugrása volt a kassai Thália Színházban. Egressy Zoltán Portugál című darabjában azóta is játssza a részeges Asszonyt.

Nagy ajándék ez a szerep. A Katona József Színház legendás előadásában Szirtes Ági játszotta, és akárcsak ő, én is nagyon szeretem. A mi előadásunknak az az érdekessége, hogy palóc nyelven fut. Megjelenek biciklivel, erősen delíriumos állapotban, és elvágódom a színen. Hálás, de nehéz feladat. Érzem a játék során, hogy a nézők kíváncsian figyelik, a hetedik pohár alkoholmentes sör után valóban becsíptem-e vagy sem. Előadás után pedig, amikor meglátnak, csodálkoznak, hogy józan vagyok. Olyankor érzem, hogy jól végeztem a dolgomat.

Hiányzott, hogy az elmúlt három év alatt csak a Portugálban szólalhatott meg magyarul? Vágyott már egy újabb magyar nyelvű előadásra?

Vágyat is éreztem, meg izgultam is. A színház alázatra nevel. Óriási öröm a találkozás egy szereppel, de komoly munka is. Csak úgy magától nem jön létre semmi. A kihívások, hogy hol magyar, hol szlovák nyelven játszom, erősítik egymást. De már megfigyeltem: dupla erőfeszítés egy idő után újra a másik nyelven megszólalni színpadon. A Leenane szépe a visszatérést is jelenti számomra Kassára, hiszen ott kezdtem a pályámat. Eljöttek a nézők, akik huszonöt évvel ezelőtt már láttak. Bizonyítani akartam, nehogy azt mondják: „Hát ezért ment el a nagyvilágba?” McDonagh specifikus szövege remekül működik, de csak abban a formában, ahogy meg van írva. A szófordulatok, a mondatszerkezetek engem Parti Nagy Lajos stílusára emlékeztetnek. Egy ilyen szöveg nem adja könnyen magát, úgy kell megtanulni, akár egy verset. A figura valahogy bennem volt. De az is lehet, hogy ügyesen húzta rám a rendező.

Bérczes Lászlóval már a Bárka Színházban is dolgozott. Kassára is ő hívta?

A magánéletem két éve egyre inkább Kassához köt. Ott él a párom, ezért is keresem az ottani lehetőségeket. De Pozsonytól sem szeretnék elszakadni. Évente legalább egy szlovák nyelvű előadásban is szeretnék benne lenni, ami jó tréning a filmes lehetőségekhez. Kiskálosán élő édesanyámhoz is jóval közelebb vagyok, ha Kassán játszom. Bérczes Lászlóban mint rendezőben egyébként azt szeretem, hogy mindig az embert keresi a szöveg mögött. A darab egy zsarnok anya, egy tolószékes öregasszony és cselédsorba kényszerült, mentálisan zavart lánya tragédiába torkolló kapcsolatáról szól. A sok durvaság és kegyetlenség mellett az anyámat alakító Szarvas Józseffel mindig meg kell találnunk az érzelmeket is anya és lánya között. A bocsánatkérés, a megbánás, az ölelés hiteles pillanatait. Döbbenetes élmény mindannyiunk számára, hogy a legdurvább jelenetet megtapsolják a nézők. Annyira a lánnyal éreznek.

Milyen lelki fázisokat élt meg a próbafolyamat során?

A legelső fázisban még kívülről néztem a két figurát. Meg kellett fejtenem, miért vagyok olyan rettenetesen gonosz az anyámmal. Mélyre kellett ásnom a szerepben, hogy lássam: igazságtalan, amit velem művel. Húsz éve pszichikai terror alatt állok, ami komoly lelki sérüléseket, elferdüléseket okoz. Nincs a lánynak választási lehetősége. Nem lát kiutat a helyzetéből. A következő fázis az volt, hogy megtaláltam a kulcsot a cselekedeteihez. Az idegei már pattanásig feszülnek, a robbanás elkerülhetetlen. El kellett gondolkoznom azon is, én miképpen viselkednék ilyen helyzetben. Érzelmi deformáció, idegi labilitás, infantilis megnyilvánulások, elfojtott szexualitás. Ebből fakad minden puffogás, duzzogás, durva megnyilvánulás. S ezekből a reakciókból aztán a járás, a mozgás is megszületett. Végig arra törekedtem, hogy minden pillanat igaz legyen.

Színészileg mennyire provokálja, hogy Szarvas József formálja meg ezt az önző, ellenszenves anyát?

Nagyon örülök, hogy ő játssza a szerepet. Jámbor, kedves, szeretetre méltó ember és remek színész. Az ő embersége izgalmassá teszi a figura kegyetlenségét. De ő sem csak kegyetlen. Vannak szép pillanatai is a két nő együttélésének.

Évek óta készül Háy János A halottember című darabjának színpadra vitelére. Hol tart vele?

Három éve foglalkoztat az anyag, már megkaptam rá a pénzt a kisebbségi alaptól. Több szereplő is játszhatná a darabot, hiszen rengeteg monológból áll a történet, de én éppen ezért döntöttem úgy, hogy monodrámaként adom elő. Nyáron kezdjük el a munkát Lévai Adinával, és Kassán fogjuk bemutatni. Később szlovák nyelven is szeretném előadni a darabot, ami nagy vállalkozás a részemről, tudom. Vagy színháztörténet lesz, vagy beledöglöm.

Pár nappal ezelőtt már Pozsonyban volt bemutatója, a dúbravkai művelődési házban. Főiskolai osztálytársával, Marko Igondával egy válás történetét elevenítik meg a Még egyszer, de jobban című előadásban.

Kómába esik a férj, mindent elfelejt, ami eddig történt az életében, huszonöt év egyszerűen kitörlődik az emlékezetéből, és huszonkét évesen jön vissza. És újra egymásra találnak a feleségével. Nem volt könnyű munka ez sem. Könnyedebb műfaj, komoly mélységekkel. Tűpontosan kell dolgozni, különben szétesik a darab.

A betléri kastélyban forgatott 1890 című sorozat hozott újabb televíziós felkérést?

Most indul egy tízrészes, svéd licenc alapján, Nővérkék címmel készülő sorozat, amely a kórházi ápolónők munkáját és magánéletét tárja a nézők elé. A négy közül az egyik nővér én leszek. Remek lehetőség ez is, július végéig le is fog kötni. Augusztusban pedig már a Háy-szöveget tanulom.

Nem is tartogat a nyár semmi pihenést?

Gyerekekkel fogok nyaralni a kassai színházi táborban. Egy hét lesz, azt sem hagyhatom ki. A gyerkőcök egész évben erre várnak. Jövő tavaszig teljesen be vagyok táblázva. Bolek Polívkával is játszani fogok Brünnben. Michal Vajdička, a Szlovák Nemzeti Színház új igazgatója vele rendezi meg a Don Juant, és engem kért fel Charlotte szerepére. Ugyanebben a szerepben látott még főiskolás koromban, egy vizsgaelőadásban. Annyira tetszettem neki, hogy azóta sem felejtette el, és most felhívott, hogy eljátszanám-e még egyszer a szerepet. Ne viccelj, mondtam, én akkor huszonkét éves voltam. „Nem kell félned, Don Juan sem lesz mai gyerek!” – válaszolta. Ebben a felállásban viszont már érdekel a feladat. S mivel Don Juan bejárja Európát, valószínű, hogy magyarul is megszólalok a színpadon.