Van, ahol szaloncukrot tojik a disznó

Akárcsak a szerző első, kedvező visszhangot kiváltó 2003-as, Szindbád nem haza megy című kötetében, az Árnyas utcai szép napokban is az asszociációs prózatechnika hirtelen váltásai jellemzik az egyes történetek alakítását. E váltások legtöbbször a különböző beszédmódok ironikus keverésén alapulnak, ami a többirányú olvasatokat tartja ébren. Számos példát lehetne erre idézni, de most csak egy részt emelek ki: Kézdy Kálmán híres színész miatt, „a faluban sok menyecske párját ritkította” (47). Sokszor a házi dolgozatok iskolai nyelvének naiv tudálékossága elegyedik Józsi bácsi szaftos (kocsmai) életfilozófiájával, miközben a különböző szépirodalmi parafrázisok és allúziók is visszatérnek Esterházytól, Krúdyn keresztül Garacziig, mint ahogy jelen vannak a zenei utalások és a horgászzsargon, az életrajzírás vagy a monográfiák nyelvének töredékei is. Ezek folyamatosan meg is törik egymást, nevetségessé teszik és leleplezik egyik-másik beszédmód modorosságait.

A kötetben megjelenő novellák, elbeszélések és a rövid anzikszszerű kisprózák helyszíne többnyire a vidéki (kis)város és a falu, ahol számos jellegzetes figura élettörténetének egy-egy töredékével találkozik az olvasó.

Groteszk jelenetek a vidéki nem-történik-semmiből, ahol nagyon is megtörténhet bármi, sőt minden: a gyerekkori horgászás vagy a disznóvágás jelenete mellett megjelenik például Bori Pistáék egyetlen fia, Elemérke Don Juan de Austriaként, aki mint Ferdinand de Fançeur dél-burgundiai birtokosának védelmezője áll őrt sisakrostélyban a falu cukorrépaföldjén, mert meggyőződése, hogy fenyegetnek a pogány ateisták. De említhető a Varjú fiuknak a falu egyik istállójából illegálisan kiképzett Trehány nevű metálkocsmája, ahol bekövetkezik a vég, egy igazi élő metálkoncert.
Az Árnyas utcai szép napok eredeti és módfelett szórakoztató jeleneteiként nyújtanak emlékezetes olvasási élményt a kocsmai jelenetek és beszélgetések emelkedett eszmefuttatásai is: elterjed a faluban, hogy Yoko Onót meg akarja szerezni a Real Madrid, mint ahogy az eszkimóról is kiderül, „olyan, mint a mongol, csak rétegesebben öltözködik, és általában összemorcolja a szemöldökét”(40).

A humorral és (ön)iróniával erősen átitatott szövegek másik oldalról – ahogyan a kötet címe is jelezheti – nagyon is melankolikusak és nosztalgikusak, a letűnt gyerekkor és tovatűnt gyermek- és ifjúkor régmúlt helyszíneit villantják fel olykor erősen emlékeztetve Krúdy és Márai Szindbádjaira.

A hat ciklusba tagolódó írások eltérő szövegeket és történeteket tömörítenek, közülük a legsikerültebbek az első fejezek epizódjai, e szövegek kidolgozottsága, arányérzéke és sajátos hangja feledhetetlen olvasmányélményt nyújt. Ide sorolnám még a Németvárosi Attila én vagyok rendkívül sikerült paródiáit is, pl. a Harmonia Caelestis gúnyos átiratát vagy a Kosztolányi és a kábítószer című esszétanulmány-paródiát. A Barátom, Attila és a Nem én csesztem el ciklusok szövegeiben velük ellentétben időnként elnagyoltan marad a történet, máskor, mint a Soha többé nem megyek Keresztapával horgászni című novellában, néhol mintha kifáradna és erőltetetté válna a humorhasználat. Ezek tükrében Kiss László kötete kapcsán is – hasonlóan más kortárs művekhez – felmerülhet a kérdés, meddig terjedhet az iróniának és humornak ez a kiterjesztett létmódja, és mikortól billentik át a szövegeket valamiféle önmagában pörgő önelégült állapotba.

Kiss László: Árnyas utcai szép napok. Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2008.
értékelés: 8