Változatok titkos húrra

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Születésének 90., halálának közeledő 20. évfordulója alkalmából A hullaégető története címmel Jan Poláček szedte kötetbe mindazt, ami a lélektani regény és a horrorelemekkel átszőtt groteszk nagymesteréről ennyi idő után még hitelesen elmondható. A leírtak alapján pedig nem nehéz megállapítani: Fuksnál bizarrabb figurával aligha találkozik az olvasó, de ha mégis, fényesre csiszolt alkotásaiért a korona mindenképpen őt illeti. Nem véletlenül fordították le műveit (Utazás az Ígéret Földjére, Az utolsó ügy, Boldogultak bálja, Mundstock úr, Mooshaberné egerei, Változatok sötét húrra, A hullaégető) minden világ- és sok kisebb nyelvre, köztük magyarra. Ladislav Fuks páratlan szín a világirodalmi palettán. A Juraj Herz rendezésében, Rudolf Hrušinský zseniális alakításával filmvászonra került és az Oscar-díj kapujáig jutott A hullaégetővel is ezt bizonyította: Kopfrkingl úr, a példás polgárból lett tömeggyilkos, a józan lélekből őrjöngő, családját is elképesztő lelki nyugalommal kiirtó fanatikus elszántsága a náci megszállás éveinek talán leghátborzongatóbb története. Poláček, a könyv szerzője igyekszik a lehető legközelebb hozni olvasójához az író alakját, s kétség nem férhet hozzá: ez sikerül is neki. Aki csak egyetlenegyszer is részesült a kiváltságban, hogy kiérdemelte Fuks meghívását, s vendége lehetett sötét, labirintusszerű birodalmában, az tudja: mindaz, amit Poláček – az író egykori barátait megszólaltatva – csaknem háromszáz oldalon közöl róla, az az utolsó szóig igaz, sőt dermesztően hiteles.

Felsőfokú tanulmányait Fuks a Károly Egyetem bölcsészkarán végezte, majd diplomával a zsebében egy papírgyárban kezdett, onnan a műemlékvédelmi hivatalba, majd a Cseh Nemzeti Galériába került. Első kötete, a Mundstock úr megjelenése után, a hatvanas évek első felétől „főállású” író lett. Félreállítva egyszer volt: a rendszerváltás után. Akkor mellékvágányra terelték, hogy azok kerülhessenek előtérbe, akik addig nem publikálhattak. Nagyon nagy törést jelentett ez az egyébként termékeny író életében. Még nagyobb fájdalommal vette tudomásul, hogy 70. születésnapján (1993-ban) nem kapta meg a rendszerváltásig létező s rangosnak számító nemzeti művész címet. Fel sem fogta a kitüntetés megszűnését. Sebezhető, gyenge lélek volt, „naiv és humanista, mint Karel Čapek” – írja róla Poláček, de óvatos, félős, gyakorlatiatlan is. Egész életét az írásnak szentelte, saját életének történéseit kitalált történetekbe szőtte, hogy semmiféle konkrét kép ne maradjon róla az utókornak.

Poláček mindent feltár, minden titokra erős fénycsóvát vet. Fuks egy napig sem tartó házasságának hihetetlen lefolyását is felfedi, kiért, miért és hogyan hagyta el az író a befolyásos olasz orvosnőt, Giuliana Limitit, törvényes párját. De ugyanígy kiderül az is, miért nem disszidált azokban az években, amikor a németek mindent felkínáltak neki, ami a kényelmét szolgálhatta volna. Megtudjuk, hogy Mundstock úr című regényéből (amelyből Vészi János rendezett Fuks által is nagyon szeretett vizsgafilmet) előbb Richard Burton, majd Anthony Perkins főszereplésével Roman Polanski készített volna amerikai játékfilmet, ha a szerzői jogok nem gubancolódtak volna össze Prágában. De ugyanez a könyve Charlie Chaplinre is nagy hatással volt, aki szintén komoly rendezői szándékokat táplált a mű iránt, csak éppen váratlan halála minden tervét meghiúsította.

Fuks emiatt egy percig sem szomorkodott. Könyveinek külföldi megjelenése kiapadhatatlannak tűnő anyagi hátteret biztosított számára. Jól élt, sokat utazott, igaz, csak irodalmi estekre, konferenciákra, beszélgetésekre. Család és rokonok híján minden idejét az írásra fordította, és a lakásában tartott baráti összejövetelekre. Kamaratörténeteinek megtiport, megalázott, megnyomorított hősei ugyanolyan félárnyékban, titkok övezte világban éltek, mint ő, a szülői szeretetből keveset kapott, a zsidókérdést saját bőrén megtapasztaló, mássága terhét meggörnyedve cipelő, a skizofréniától rettegő hétköznapi ember. Szűnni nem tudó halálfélelmét tükrözte a lakása is. Ablakait betapétáztatta, hatalmas tükrét keret helyett gyászkoszorúkra való fekete szalag díszítette, polcain, asztalain, ágya szélén vázák, szobrok, szelencék és különféle emléktárgyak tömkelege sorakozott. Túlzás nélkül állíthatom: lakásában egyetlen szabad négyzetcentiméter sem volt, ahová egy újabb tárgyat elhelyezhetett volna. Festmények, régi porcelánok, álarcok, agyagfigurák szenvedélyes gyűjtője volt. De volt kitömött papagája is, rengeteg halott rózsája, s egy ideig, házi használatra, még koporsója is, hogy időnként kipróbálhassa, hogyan tud majd a lehető legkényelmesebben elhelyezkedni benne. Imádta az operát. Maria Callas volt a nagy kedvence. A Lammermoori Luciát és a Normát naponta többször is meghallgatta. Született csodabogár volt, de Hrabal mellett a huszadik század legjelesebb cseh írója, aki utánozhatatlan eleganciával zsonglőrködött a halállal. Miközben leírhatatlanul rettegett tőle. Utolsó regényéből, a Lucy Fehr különös házasságából egyetlen fejezetet írt csak meg. Igazi irodalmi csemege lehetett volna az is, hiszen saját „különös házasságát” szándékozta feltárni benne. Mikszáth Kálmáné alighanem pöttyös lányregénnyé vált volna mellette.