Vállalni kell az értékek pluralizmusát

Az irodalmi kánonok gátlástalanságával, a kizárólagosságra törekvés ösztönével magyarázható, hogy az ezredforduló magyar irodalmának közérzete – értékrend dolgában! – bizonytalanná vált. A huszadik század politikai változásai, kurzusai hamis értékrendet erőltettek a művészetre és az irodalomra, következésképpen a szélesebb körű szellemi harc rendjéhez tartozott, hogy az irodalom és művészet autonómiájáért vívott küzdelmet sikerre vigyék. Pomogáts Béla irodalomtudós Megőrzendő hagyományok című terjedelmes esszéjében foglalkozik az egyetemes magyar irodalom problémáival. Megítélése szerint a magyar irodalom hiteles értékrendje a nyolcvanas években helyreállt, ami olvasatában azt is jelenti, hogy az irodalmi tudatban és értékelésben a „rendszerváltás” korábban ment végbe, mint a társadalomban. A rendszerváltozáshoz fűzött remények, az értékek egyensúlyára alapozott „respublica letteraria” néhány évig a posztmodern divatját hozta, s nem hallgatja el, hogy a „szekértáborok” érdekérvényesítése jócskán megzavarta az irodalom értékrendjét. Pomogáts Béla szól arról is, hogy egyesek – a rendszerváltás után – megkérdőjelezték Ilylyés Gyula, Németh László, Juhász Ferenc, Nagy László, Sütő András, Kányádi Sándor és mások életművét, a változások viszont igazságot szolgáltattak azoknak az íróknak, akiket a kommunista rendszer évtizedeiben elhallgattak vagy a tiltó listákra helyeztek. A rendszerváltást követően az országos hírű klasszikusok sorában kapott helyet Nyírő József, Wass Albert, Márai Sándor, s megváltozott Kosztolányi Dezső, Ottlik Géza vagy a kortárs magyar irodalomból Nádas Péter, Esterházy Péter, Krasznahorkai László és Kertész Imre értékelése, s a nyugati világban betöltött helyzetük, szerepük is.

Grendel Lajos Magyar líra és epika a 20. században című sorozatát Kosztolányi Dezső prózájának értékelésével folytatja. Duba Gyula eszszéjében régi írásait újraolvasva arra a következtetésre jut, mintha „megérezné az időt!” Közli a folyóirat Duba Gyula búcsúbeszédét Török Elemér temetésén. Két köszöntőt is olvashatunk a lapban, mely a Madách-Posonium Kiadó által szervezett jubilánsok találkozásán hangzott el, Gál Sándor Gyüre Lajos munkásságát méltatja, Pomogáts Béla pedig Mács Józsefet köszönti.

A szépirodalmi rovatban Varga Imre, Kulcsár Ferenc verseit, Esterházy Péter legújabb regényének részletét, továbbá Poór József és Végh Péter elbeszélését, Luisa Castro és Krausz Teodor novelláját, valamint Mirkka Rekola aforizmáit olvashatjuk, Polgár Anikó tolmácsolásában. A könyvkritikában Kovács Győző Évgyűrűk hatalma címmel Dobos László, illetve Repedések a siratófalon címmel Fónod Zoltán publicisztikai kötetéről írt gondolataival ismerkedhetünk meg. H. Nagy Péter (Elmélet és vizualitás címmel) Szombathy Bálint új kiadványaival foglalkozik. A Tallózó rovat Egység és határok? címmel közli Zólya Andrea Csilla írását arról a vitáról, melyet Kolozsvárott tartottak: Egységes magyar irodalom. Realitás vagy utópia? címmel. A lapot szlovákiai magyar képzőművészek alkotásaival illusztrálták. (zsolt)