Václav Havel részt vett első filmjének bemutatóján

Prága |

<p>Václav Havel személyesen is részt vett kedden este Prágában első filmjének, a Távozásnak (Odcházení) a hivatalos bemutatóján. A premierre a belvárosi Lucerna moziban került sor, amelyet Havel nagyapja építtetett még a 19. század első felében.</p>

A 74 éves cseh exállamfőt vasárnap engedték ki a prágai katonai kórházból, ahol súlyos légúti gyulladás miatt tíz napig kezelték. A Távozás című film Havel hasonnevű drámájának adaptációja. A filmet Havel rendezőként jegyzi.

A népszerű nyugdíjas politikus megtekintette a film egy részét, majd a közszolgálati Cseh Televízió esti híradójában élőben válaszolt a neki feltett kérdésekre.

"Számomra a film elkészítése egyfajta elégtétel a múltért. Másrészt örülök, hogy a bemutató ezen a helyen lehet. A Lucerna palotát a nagyapám építette mintegy száz éve. Én most valahogy visszatértem a gyökerekhez, illetve rajtam keresztül visszatért ebbe a palotába a film" - mondta Havel. Megemlítette nagybátyját Milos Havelt is, aki a cseh filmművészet egyik megalapítója.

A filmet a múlt hét elején láthatták zártkörű vetítésen Prágában az újságírók, filmkritikusok és néhány kiválasztott. Az első reagálások és kritikák nagyon felemásak voltak. A bírálók szerint Havel a filmben is inkább "színházat" csinált.

A volt drámaíró államfő azt mondta, hogy a bírálat nem lepte meg, s nem fáj tőle a feje. "Ettől nem fáj a fejem. Azzal, hogy ez inkább színház, mint film, nem foglalkozom. Én úgy csináltam meg, ahogy éreztem, hogy azt meg kell csinálni. Most már a kritikusok dolga besorolni valahová a filmet. Ezt rájuk hagyom" - fejtette ki Havel. Több vélemény szerint azonban a film jó és érdekes. Havel megismételte: a filmforgatással élete egyik legnagyobb álma, vágya teljesült.

A bemutató végén a közönség hosszú perceken át állva tapsolta meg Havelt, aki sétapálcával járt, s amikor lefele tartott a pódiumról, megbotlott és majdnem leesett.

A film iránt hatalmas a nemzetközi érdeklődés, meghívást kapott Cannesbe, Locarnóba, San Sebastianba és Velencébe is az ottani fesztiválokra - mondta újságíróknak Jaroslav Boucek producer. Rövidesen az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is bemutatják.

A film Vilém Riegerről, egy meg nem nevezett ország kancellárjáról szól, akit megvisel, amikor távoznia kell tisztségéből. Ki kell költöznie a miniszterelnöki villából, addigi kapcsolatai gyorsan kihűlnek, miközben az egyetlen, aki hozzá továbbra is teljes mértékben hű marad, a látszólag talpnyaló, ellenszenves bürokrata személyi titkára. A távozó kancellárt ugyanakkor zsarolják: maradhatna az általa kedvelt luxusvillában, ha nyilatkozatban áll ki az új kormány mellett. Idősebb lánya pedig csak akkor hajlandó magához fogadni apját, ha az neki kedvező végrendeletet ír. Riegert végül még régi barátnője is cserbenhagyja.

A filmet tavaly nyáron forgatta Havel. A filmben a legjobb cseh színészek szerepelnek. Jan Malír operatőr és Jiri Brozek vágó szintén a szakma legjobbjai közé tartoznak. A film producere Jaroslav Boucek volt. A költségeket hivatalosan nem közölték, de a sajtóértesülések szerint a film mintegy 44 millió koronába került.

A film elkészítésével Havel régi álmát valósította meg. "Részben filmes családból származom, hiszen a nagybátyám egyike volt a csehszlovákiai filmgyártás megalapítóinak, ő építette a barrandovi filmstúdiókat, és családunk építette fel a Lucerna-palotát is, amelyben az első nagy prágai mozi működött" - magyarázta döntésének hátterét Havel. Beismerte: eredetileg filmrendező szeretett volna lenni, de a múlt századi csehszlovákiai politikai körülmények ezt nem tették neki lehetővé.

Václav Havel drámáját, a Távozást már 14 nyelvre - köztük magyarra - fordították le. Számos cseh és külföldi színház tűzte műsorára. A prágai sajtó szerint Havel minden változatot megnézett, észlelte a különböző értelmezéseket, és állítólag ez adta az ötletet ahhoz, hogy saját változatát megfilmesítse.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?