Útban Európa felé

Megdöbbentő emberi sorsok tárulnak elénk, ha alaposan szétnézünk környezetünkben. Szűk közegben is látni sok-sok nyomorúságot, emberhez nem méltó körülményeket. De ki tehet ezekről a sanyarú körülményekről? Szerintem maga az ember! Mert ha két felnőtt családot alapít, természetes, hogy azért felelősséget vállal.

Megdöbbentő emberi sorsok tárulnak elénk, ha alaposan szétnézünk környezetünkben. Szűk közegben is látni sok-sok nyomorúságot, emberhez nem méltó körülményeket. De ki tehet ezekről a sanyarú körülményekről? Szerintem maga az ember! Mert ha két felnőtt családot alapít, természetes, hogy azért felelősséget vállal. De vajon lehet-e felelősségteljes embernek nevezni azt, aki a nincstelenségre és a nyomorra négy-öt gyermeket fogad? S ha már egy-egy év korkülönbséggel világra jönnek a csemeték, fel kell őket nevelni. Igen ám, de milyen körülmények között? Adva van egy kis viskó, mely megélt már szebb napokat is. Pénz hiányában a villany többnyire kikapcsolva, igaz, a szülők leleményességének köszönhetően gyakran varázsolnak lopott fényt a kis házikóba. A víz fogalom számukra, s ennek következtében iszonyú állapot uralkodik a higiénia terén. A csemeték piszoktól ragacsosak, éhesek, neveletlenek. Iskolába egyáltalán nem járnak, kéregetnek, pimaszkodnak. S azért, hogy ez a borzasztó, embertelean körülmény megszűnjön, a szülők nem sokat tesznek. Mondhatnám úgy is, hogy semmit. Ez szó szerint értendő, ugyanis nem sok kell ahhoz, hogy belefulladjanak a saját piszkukba. A ruha csak addig ruha, míg össze nem ragad a mocsoktól, utána a tűzifát pótolja. A mosás fogalma ismeretlen a számukra. Megtehetik, hiszen rengeteg használt ruhát kapnak azoktól, akik szánják a gyerkőcöket. De ez a forrás is apadni látszik, mert egy idő után rájönnek az emberek, hogy feneketlen lyuk ez, melyet lehetetlen betömni.

Egyre többet gondolkodom azon, vajon mi lesz az ilyen családokkal a jövő évi drasztikus áremelések után? Mi lesz a gyerekekkel? Mi lesz, ha fejükre dől a házikójuk? A házikójuk, mely nem is az övék, hanem a községé. Vajon mit vár a jövőtől az ilyen, s ehhez hasonló család? A jövőtől, amely minden család számára bizonytalan, még azok számára is, akik éjt nappallá téve dolgoznak a jobb körülmények elérése érdekében. A problémás családok gyermekei kerülnek a mostaninál is nyomorúságosabb helyzetbe, ha hatályba lép a családi pótlék és a szociális segély csökkentését előíró határozat. Éppen ezért lenne szükség arra, hogy az ilyen családok átértékeljék a gyermekáldással járó kötelességeket.

Szlovákia Közép-Európa olyan tartománya, amely nehezen tud a gödör aljáról felemelkedni úgy, hogy a lakosság optimistán nézzen a jövő elébe. A közelgő áremelkedések hallatán gyakran jut eszembe egy rég hallott mondat: „Minden drága, vissza Prága.” A jövő év nagy valószínűséggel a mosolyszünet éve lesz, s a gyógyításé, hiszen beteg az ország, nagyon beteg. Én viszont bízom benne, hogy nem gyógyíthatatlan.

A megszorító intézkedések súlya alatt meg-megrogyadozik majd lábunk, de hiszem, hogy maradandó károsodás nélkül haladunk majd Európa felé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?