ÜNNEPVÁRÓ ÁBÉCÉ

Közel öt évtized telt el az első karácsony óta, mely megragadt az emlékezetemben. Sokkal egyszerűbb, szerényebb körülmények között telt el, mint a tíz, húsz, harminc évvel későbbiek, nekem mégis a mai napig ez marad a legszebb.

Négy- vagy ötéves legényke lehettem akkor. Egy nagyobb tanyán laktunk, öt kilométerre a szomszédos településtől s vagy tizenöt-húszra a legközelebbi várostól. A városi gyerekekkel szemben az volt a nagy előnyünk, hogy játszótérnek ott volt a széles határ. Ezernyi elfoglaltságot találtunk ott mindig, hatalmas területeket bejártunk, sosem untunk bele. Persze más szempontból a mi kényelmünk nem volt úgy meg; a vizet kútból mertük, a villanyt még nem vezették be, üzlet is csak a legközelebbi faluban volt. A nagyobb gyerekek meg a szomszédos tanyára jártak gyalog iskolába. Mi mégis nagyon boldogan éltünk.

Ahogy közeledett a karácsony, a szüleink egyre többet és egyre sejtelmesebben beszéltek a feldíszített fenyőfáról, melyet a Jézuska vagy az Angyalka hoz, és az alatta levő ajándékról, melyre csak a jó gyerek lel ott rá. Persze, igyekeztünk is kiérdemelni, egymást figyelmeztettük, ha valamelyikünk valami rosszaságon törte a fejét. Egyre türelmetlenebbül kérdezgettük a szüleinket, hogy hányat kell még aludni karácsonyig. Én esténként ki-kiszaladtam az útra, hátha már látni a közeledő Jézuskát vagy Angyalkát. Meg voltam róla győződve ugyanis, hogy nagy fényesség kíséretében jönnek, akár az úton, akár az égből érkeznek.

Édesanyánk a kenyérsütések számával jelezte az időt. Mert minden család maga dagasztotta és sütötte a kenyerét a tanya közepén álló kemencében. És milyen kenyeret! Annak még az utolsó darabkája is finom volt, mikor egy hét múlva megsült a következő.

No, aztán mikor édesanyánkkal utoljára fűtöttünk be a kemencébe, tudtuk, hogy aznap éjszaka bekövetkezik a csoda, megérkezik a karácsonyfa. Este nem akartunk elaludni, szerettük volna meglesni a fa érkezését, de végül csak elnyomott bennünket az egészséges álom. Éjszaka egyszer mégis feleszméltem a petróleumlámpa világára. Félig felnyitott szempilláim alól láttam édesanyámat, amint fehér hálóingében szorgoskodik a fenyőfa körül. Az Angyalka végre meghozta a karácsonyfát, mosolyogtam félálomban, majd ismét lecsukódott a szemem. Meg kell jegyeznem, hogy akkor mifelénk az a szokás járta, hogy már Ádám, Éva napjának reggelén örülhettek a gyerekek a karácsonyfának és az ajándékoknak.

Reggel persze korán ébredtünk a bátyámmal. A fán már égtek a gyertyák. Mi nagy örömmel elkezdtünk ugrándozni előtte, én közben lelkesen bizonygattam, hogy éjszaka láttam az Angyalkát, mikor megjött a fával, fehér ruhában volt, de nem szőke, hanem hosszú, göndör barna haja volt, mint édesanyámnak. Édesanyám csak csendesen mosolygott magában. A fa alatt ott voltak az ajándékaink: egy-egy pár vadonatúj, anyánk varrta bélelt kesztyű, képeskönyv, meg valódi csoki és cukorka, amihez bizony csak ritkán jutottunk hozzá. És a fa mögött még volt valami, ügyesen elrejtve. Mikor felfedeztük, bemásztunk a bátyámmal, és nyögve kihúztunk egy – szánkót! Egy igazi szánkót! Mai szemmel nézve egyszerű, vasból készült tákolmány volt szegény (az édesapánk készíttette a kovácsmesterrel), de széles talpai voltak, és nekünk akkor a világ legfényesebb aranyából sem készíthettek volna szebbet, különbet.

Ó, azt a kapkodást, öltözködést! Hűtlenül megfeledkeztünk a csillogó karácsonyfáról, és egy perc alatt kint voltunk új kincsünkkel a hóban. Akkoriban gyönyörű, fehér karácsonyaink voltak, a félméteres hó megszokott jelenség volt. Bár még alig világosodott, nem telt bele sok idő, s a tanya összes gyereke ott tolongott körülöttünk. Egymást húztuk, toltuk, kacagva hemperegtünk a hóban. Később előkerítettük a telep két legnagyobb kutyáját, édesapám összeügyeskedett két kutyahámot, s irány a hatalmas fehér végtelenség! A bundások vidáman csaholva húzták a szánkót, s mi egymást váltva hasonfekve visongtunk rajta, a többi pedig éljenezve versenyt futott velünk.

Azt hiszem, nem volt akkor nálunk boldogabb gyerek a világon.

Ny – nyugalom

Csak rajtunk múlik, megteremtjük-e nemcsak a test, hanem a lélek nyugalmát is. Ne rágódjunk olyasmin, amin úgysem tudunk változtatni.O – olvasás

A szabadidő kellemes eltöltésének (elfeledett) módja. Nemcsak újságot olvashatunk vagy teletextet, hanem könyvet is. Ha másért nem, hát azért, mert ez az év az olvasás éve, és nyilván van mit pótolni...Ö – öröm

Ha öröm nem volna, menny is pokol lenne – tartja a mondás. Az apró öröm is öröm, ne legyünk telhetetlenek.P – pénz

A kiadások számolgatásakor közmondások jutnak az eszébe, először is az, hogy „nehéz a pénzt megkeresni, de könnyű elkölteni”, meg „kinek pénze van, mindene van”, s minthogy Ön azok közé tartozik, akikre vonatkozik a „ha egy pénz a jövedelmed, kettőt ne költs!” – azzal vigasztalja magát, hogy „nem jó mindenkor csak a pénzre nézni”...R – rohanás

Vár a mosás, nagytakarítás, kapkodunk, rohanunk, egyre azon kesergünk, hogy nem bírunk mindent elvégezni. Figyeljünk egy kicsit magunkra is. A stresszes napok alatt étkezzünk úgy, hogy szervezetünk megkapja a megfelelő tápanyagokat, s ettől mi is új erőre kapunk. Az étlap a következő: reggeli – paradicsomlé, rozskenyér, zabpehely; tízórai – egy szelet barna kenyér, túró, narancslé; ebéd – párolt kel, egy szelet hal (vagy csirkehús); uzsonna – gyümölcs, joghurt; vacsora – zöldség- vagy gyümölcssaláta; lefekvés előtt egy csésze kamillatea. S – sütés

Tortaköltemények megalkotásába csak az kezdjen bele, aki igazán mestere a sütésnek. Nincs kínosabb, mint a vendégek előtt a laposra sikeredett tortáért a lisztet, a sütőport, a nem friss tojást okolni. A cukrászdában rendelt torta se kerül sokkal többe, és nem kockáztatjuk a jóhírünket.Sz – szeretet

Gyakran idézik Pál apostolt. „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. (...) Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” Szeressük egymást, gyerekek és felnőttek, magyarok és nem magyarok – rögtön szebb lesz a világ...

T – tanács

Torkig van vele. Mindenki tanácsokkal látja el. Némelyiket elfogadhatja...U – unokák

A mosolyuk mindenért kárpótol.Ü – ünnepek

Túléljük – mondják, akik a fogyasztói társadalom rabságába estek, akik a külsőségeknek élnek, akiknek a felszín a fontos. Áldottak – mondják a szerencsések, akiknek megadatott, hogy tele a lelkük hálával, szeretettel, legyen bár zsebük üres.Zs – zseb

Üres. Sebaj! Kezdhetjük a takarékoskodást. (kopasz)