Ünnepi programok

Ünnep lévén reggel 7 órakor indul adásunk. 8 óráig hírek, sportösszefoglaló, névnapi köszöntő, eseménynaptár és sok-sok muzsika hallható. 8.05-kor, a hírek után kezdődik Az élet sodrásában című riportműsorunk.

Ünnep lévén reggel 7 órakor indul adásunk. 8 óráig hírek, sportösszefoglaló, névnapi köszöntő, eseménynaptár és sok-sok muzsika hallható. 8.05-kor, a hírek után kezdődik Az élet sodrásában című riportműsorunk. Az alsófalui Galos Béla a fogságban töltött napjairól, Galos János pedig a háború utáni kitelepítés keserves tapasztalatairól beszél. 8.35-kor Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című műve csendül fel. 9 órától egy újabb riportműsort hallhatnak, melyben a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban őrzött iszlám kéziratok és könyvek gyűjteményéről lesz szó. A Letűnt idők nyomában című műsor vendége dr. Mészáros Klára, a könyvtár régi kéziratok és nyomtatványok részlegének vezetője. Ezután megzenésített versek hangzanak el: Francois Villon költeményeit a Kaláka előadásában hallhatják. 10.05-kor a Randevú sztárjai szólalnak meg, többek közt Csepregi Éva és Zsédenyi Adrienn. 12.10-től Nótacsokor. 13 órától Hemingway Akiért a harang szól című regényének rádióváltozatában olyan művészek játékát élvezhetjük, mint Gobbi Hilda, Gordon Zsuzsa és Sinkovits Imre. A Kívánságműsor ezúttal 55 percben jelentkezik 14.05-kor. Ürge Tamás lesz a Pulzus házigazdája 15.05-től. Hallgatóink 17.05-től bekapcsolódhatnak a telefonos játékba, majd a Napzárta után, 18 órakor ér véget adásunk. (-tek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?