Ünnepek után

Ige: „…szemetet szórok arco

tokba, ünnepeitek szemetjét, és kihordanak benneteket a szemétbe.”

(Malakiás próféta könyve 2:3)’Nem kéne esetleg egy óra múlva megismételni a harangszót, amelyik szilveszter éjfélkor az új évet jelzi és köszönti?’– merült fel a kérdés, mivelhogy az össznépi tűzijátékban és petárdadurrogtatásban úgyse hallotta senki. Aztán elálltunk mégis a gondolattól, hisz éjfél nem egy órakor van. A petárdákkal viszont már lassan úgy leszünk, mint a születésnap-köszöntéssel, hogy egy héttel előtte és utána érvényes. Minden bizonnyal óriási üzlet ez valakiknek, ha visszagondolunk a kínálatra, az árakra és az irdatlan sok pufogásra. De örülhetnénk is, hiszen ez azt is mutatja, hogy igazán jól élünk, és ezt is könnyedén megengedhetjük magunknak. Sőt, milyen szakszerűen bánunk velük, hisz nálunk egy üzletház se égett le a benne levő vásárlókkal, sőt még kezek se robbantak, és szemek meg arcok se roncsolódtak. Igaz, Újév napján délután szánkózni menet jó volt óvatosan kikerülni a hóból lépten-nyomon előmeredő pezsgősüvegszilánkokat. De majd jön a tavaszi hóolvadás, és a többi ünnepi szeméttel együtt majd ezt is eltakarítják. Addig meg a hó jótékonyan eltakarja. Mi pedig bízzunk a szerencsénkben, hogy ha netalántán elcsúszunk, nem ebbe esünk.

Lassan vége az ünnepeknek. Az emlékek és a fejek is kitisztulnak. Mit viszünk magunkkal belőlük? Lassan levelüket hullatják a karácsonyfák (már amelyek tudják). Szemétbe kerülnek az üres szaloncukros papírok, dobozaikba az ünnepeket túlélő gömbök. Idei karácsonyfánknak volt egy érdekes dísze: egy narancs és egy citrom vékonyra vágott és megszáradt karikái. A sok élettelen csillogás mellett az élet színeivel. És ha most elmegyek a fa mellett, fogyó ékességei közül le-leakasztok egy ilyen karikát, és aszalt gerezdjeiben ott van az ünnep jó íze. Fölösleges sallangok nélkül, romlatlanul. Van-e az ünnep szellemi kincsei közt ilyen értékem? Gyúlt-e maradandó világosság számomra, vagy a szilveszteri tűzijáték felvillanó fényeit próbálom csupán megidézni egy mámoros estéből? A festők gyakran festik meg úgy a betlehemi éj csodáját, Jézus születését, mintha a résztvevőket a jászolbölcsőből kiáradó fény világítaná meg. Mert benne lett testté az az élő Ige, Aki az igazi világosság, Aki megvilágosít, hogy ne sötétben botorkáljunk. Aki megvilágosít, hogy tisztán lássunk, és szerinte való bölcs döntéseket hozzunk. Ebben az évben különösen szükségünk lesz felülről kapott bölcsességre, hiszen több olyan változás és választás előtt állunk, amely hosszabb távon határozza meg itteni létünket. Ha pedig sötétségben botorkálunk, vagy vak a világtalanok vezetője, félő, hogy mind verembe esnek. Ha ünnepeinknek csak szemétje van, félő, hogy Isten azt mind a fejünkre szórja, és beteljesítve Malakiás próféta szavát, a szeméttel együtt mi is a történelem szemétdombjára kerülünk. Az igazi világosság, amely megvilágosít, eljött a világba. Jézus magáról mondta, hogy ő a világ világossága. Az igazán „bölcsek” Őt keresik, s mikor megtalálják, előtte nyitják ki kincses ládáikat. Mert előtte érdemes. Bárcsak ilyen maradandó, sőt növekvő kincse lenne ünnepünknek!

(Azt olvastam, hogy különös áremelésekre idén nem kell számítanunk, csak a szemételhordás drágul. Ha ilyen sokat „termelünk” belőle, talán meg is érdemeljük!)A szerző református lelkész