Újrajátszás – André Gertler emlékezetes olaszai

A napokban egészen különös meglepetéssel rukkolt elő a cseh Supraphon Kiadó: két, kifejezetten ritkán hallható, még a hetvenes években felvett olasz hegedűkoncertet adott ki újra, s mindezt tetézte azzal is, hogy a kiadó (nem hivalkodva: elegánsan!) tiszteleg az 1907-ben született (és 1998-ban elhunyt) hegedűvirtuóz André Gertler, azaz Gertler Endre emléke előtt. Gertler Budapesten jött a világra, Hubay Jenő és Kodály tanítványa volt, Bartók barátja és műveinek legendás tolmácsolója. Művészetét szinte kizárólag a kortárs (illetve a modern és premodern) zenének szentelte, s ezzel mintegy egyedülálló intellektuális eltökéltségéről is tanúbizonyságot tett. 1928-ban elhagyta Magyarországot és Belgiumba települt át, koncertező tevékenysége mellett oktatói munkássága is kimagasló volt (Brüsszel, Köln, Hannover, Darmstadt stb.), s ne feledjük, hogy egy, a nevét viselő világhírű vonósnégyes alapítójaként is illik számon tartani.

A kereken száz esztendeje született mester e cd-én két kissé talán (de mindenképpen méltatlanul) mellőzött kompozícióban hallható. Gian Francesco Malipiero 1932-ben hegedűre és zenekarra komponált concertója klasszikus gesztusokra emlékeztető módon építkezik, ugyanakkor mintegy esszenciáját is kínálja Malipiero művészetének: megvan benne az intellektuális kaland történetiségen átívelő lendülete, a kissé barokkos fantázia, az ijesztően nyers energiaáramlásból kibomló harmónia bravúros fölépítése. Ma, talán a posztmodern eljárások tanulságait feldolgozva, könnyebben értjük ezt az eklektikus, önironikus viszonyt a hagyományhoz, mint valaha. Malipiero vérbeli barokkos tehetség volt nemcsak mérhetetlen fantáziája és túlzásai okán is, hanem mert zenetudósként is lenyűgözte az olasz zene barokk tradíciója (az ő nevéhez fűződik többek közt a Monteverdi-összkiadás sajtó alá rendezése, de a Vivaldi-összkiadásból is kivette részét). Különösen szórakoztató momentuma a koncerttermi és színpadi ötletekben (kiváló operakomponista volt!) bővelkedő életművének, hogy a római Accademia Nazionale di Santa Cecilia egyik jeligés pályázatán azonnal négy díjat is nyert: ugyanis öt különböző álnéven küldött be pályamunkát. Alfredo Casellával (akinek egy 1928-ban komponált A-moll concertója hallható a lemezen egy 1976-os felvételről) és Gabriele D’Annunzióval létrehozták a Corporazione delle Nuove Musiche nevű szerveződést, mely a kortárs modern zenét volt hivatott propagálni. Malipiero egy időben jó kapcsolatokat tartott fenn Mussolinivel is, de miután Pirandello nyomán megkomponálta La favola del figlio cambiato (Az elcserélt fiú meséje) című operáját, mely nyílt támadás volt a fasiszta eszmerendszer ellen, a Duce maga vétette le a művet a római bemutató után („morális összeférhetetlenség” címén), és végleg elfordult a zeneszerzőtől.

Alfredo Casella, hasonlóan sokoldalú egyénisége az olasz zenetörténetnek, a maga idején szinte megfellebbezhetetlen zeneszerzői (és ideológiailag erősen kárhoztatható elméletírói) tekintélyként uralta a teret. Száz alakot öltő domináns neoklasszicizmusa antikos arányosságában és tisztaságában máig lenyűgöző: ez a háromtételes konstrukció például kétosztatú jellege után mintegy konklúzióként egy összegző rondóba árad bele, líra és drámai erő vegyül a szellemesség és leleményesség minőségével. Casella úgy újítja meg a hagyományt, hogy a szigorúan értelmezett tradíciót teszi meg a modern hangzásvilág kötetlenebb részének tartópillérévé. Ez eredményezi, hogy noha a modern olasz zene megújítójának számít, a korszak legmodernebb vívmányait (atonalitás, dodekafónia, ultrakromatikus zenei megoldások) ellenzi és elítéli. Míg Malipiero a dallam rejtőzködésének poétikáját ötvözi a kibomlás dinamizmusával, illetve műveinek zöme egy egészen furcsa spontán szerveződés látszatát kelti, Casella sokkal geometrikusabb és racionálisabb. Ez a szembenállás hihetetlenül felfokozza a két mű összhatását. Malipiero műve viszszafogott hangszereléssel indít, a régi mesterek modorában, Gertler kivált remekel a középső részben, de a harmadik tétel is változatlanul kimagasló, a polifóniába futó szálak ragyogó szenei szövetet eredményeznek. Casella műve szintén háromtételes, de a beosztás itt – mondhatni – lényegében formális jellegű: az első tétel mérhetetlenül nehéz hegedűszólója a zenekari részekkel áll éles oppozícióban, mely izgalmas küzdelmek és kalandok után egyre érzékibben oldódik fel a második tétel klasszikusabb felépítésében, míg végül a harmadik tétel rondójában létrejön a megjósolható szintézis.

(Gian Francesco Malipiero: Concerto For Violin and Orchestra – Alfredo Casella: Concerto for Violin and Orchestra in A minor, Suphraphon, 2007)