Újra „bezárják” a zsinagógát

„Az elrejtett falak felkeltik a kíváncsiságot”Somogyi Tibor felvételeVolt már ilyen! Ám e mostani bezárást nem kell komolyan venni, hiszen csupán egy kortárs művészeti alkotás. Jiří Příhoda prágai képzőművész projektje alapján megvalósuló mű. A zsinagóga „befalazása” az adott térhez igazított, a város létvalóságában helyet foglaló objektum, illetve az életterében pulzáló körülmények, idő- és egyéb realitástényezők ihletéséből született installáció.

Jiří Příhoda, azt mondja, „valószínűleg azért kaptam meg a somorjai Művészetek Háza ösztöndíját, mert munkásságom egyik részét a helyspecifikus installációk alkotják. Mivel itt, Somorján is a hellyel, a hely szellemével, a zsinagógával szorosan összefüggő sajátos munkán dolgozom, Prágából nehezen tudtam volna ezt a projektet megvalósítani. Ahhoz együtt kellett élnem a zsinagógával s az itteni környezettel.”

Tehát olyan installáción dolgozik, amelynek csakis az At Home Gallery, a zsinagóga adhat üzenetet beszédes számaival: 700 – 35 – 0.

„Úgy gondolom, mindenképpen dicséretes tett a zsinagóga rendbehozatala, megóvása, és az eredetitől ugyan eltérő, másfajta, ám igen nemes funkcióra, a művészet bemutatására való hasznosítása. Ez a tisztes szándék, az épület óvása az At Home Gallery tulajdonosai részéről azért is érdemel elismerést, mert hozzájárul a történelmi Somorja részének megtartásához. A város egykori arculatának múlt rendszerbeli megváltozása után a zsinagógának nagyon fontos szerepe és helye van, mert Somorja múltjának bizonyos életterét, szellemiségét hozza viszsza, s idézi a jelenkor embere számára” – mondja Jiří Příhoda.

A cseh művész nem teljes mértékben ért egyet azzal a trenddel, amely Nyugat-Európában a nyolcvanas években, nálunk pedig a forradalom után kezdődött a zsinagógák hasznosítását illetően. Jelesül, hogy a művészek a hely szellemével nem összehangolt, előre elkészített munkákat, alkotásokat mutatnak be a valamikori szakrális térben. Amely végül is nem egy semleges, funkcióirányultságát és időbeli létezését illetően közömbös, ellenkezőleg, önmagában narratív, szerteágazó jelentéstartalommal bíró tér. Konkrétan a somorjai zsinagógával kapcsolatban sok egyéb mellett a 700 – 35 – 0 számsor is beszél.

„Ezért sem kész művet akartam hozni, és prezentálni a belső térben mint galériában. Több projektet is készítettem az itt-tartózkodásom alatt, s végül azért döntöttem amellett, amelyik a megnyitóra, vagyis jövő hétre elkészül, mert az inspirált, hogy az épületnek csak a homlokfala van felújítva, a többi része nem. Ha a felújított részt elzárom a nagyközönség elől, »befalazom« az ablakokat és az ajtót is, érzékelni fogják, hogy valami furcsa dolog történt a zsinagógával, és kíváncsiságot keltek az emberekben.”

Ez a kíváncsiság irányulhat a távolabbi múltra, a közelmúltra, a jelenre és a jövőre egyaránt. Irányulhat a zsinagógával kapcsolatos történelmi és jelen idejű valóságvonatkozások felderítésére, át- és továbbgondolására, értékelésére. S bár csak irányulna, hiszen Jiří Příhodának éppen ez a célja Somorján készülő művével, az imaház művészeti alkotásba foglalásával, vagyis mint művészeti objektum jelképes bezárásával, elzárásával bármiféle tevékenység elől. Ennek a különös művészeti tárgynak a prezentálása révén a szemlélőt elgondolkoztató időutazásra hívja a zsinagógához, az annak eddigi életéhez kapcsolható 700 – 35 – 0 számjegysorral. A világháború előtt a városnak hétszáz zsidó lakosa volt, a háború után harmincöten tértek vissza a haláltáborokból, s a hitélet jelenleg a zsinagógában nulla.

„Ez az installáció felfogható élő mementóként, amely arra a kultúrára, pontosabban annak a kultúrának a hiányára emlékeztet és figyelmeztet, amely itt volt, s amely most valahol a nulla ponton, a semmi stádiumában van. Ez az átmeneti időre műtárggyá átalakított objektum lényegében a jelenlegi állapot, helyzet konstatálása, amely helyzet talán javulhat a jövőben. Ehhez nélkülözhetetlen, mint ahogy említettem is már, az At Home Gallery tevékenysége. Az épület jelenléte ugyanis nagyon fontos, mert segít az emlékezet megtartásában. Mi több, a létezésével megadja a visszatérés lehetőségét is, hiszen amit nem felejtünk el, az mindig visszatérhet. Hangsúlyozom, az én műven nem arra kritika, milyen célra használják most a zsinagógát. Azok után ugyanis, hogy a háborús események következményeként ebből az imaházból kihalt a hitélet, hogy az elmúlt rendszerben zárva tartották, s hogy majdnem veszendőbe ment, nem mondhatjuk azt, hogy az épület és a szellemisége ellen elkövetett vétek vagy bűn, hogy ma galériaként működik, hiszen így is spirituális tevékenységnek ad otthont. Köszönet azoknak az embereknek, akik odafigyeltek a sorsára, tettek érte, és igyekeznek megmenteni, felújítani. Mert ha lebontották volna, vagy hagynák tönkremenni, és mondjuk autóparkot alakítanának ki a helyén, az ugyanolyan bűntett lenne, mint amit a háborúban követtek el azokkal az emberekkel, akik hitéletet éltek itt.”

A közönség a zsinagóga műtárgyként szerepeltetéséig – április 17-től május 12-ig – ki lesz zárva a belső térből, nem tud majd bemenni az épületbe. Bizonyos értelemben viszszahozása ez annak az időszaknak, amikor a városlakók csak külső szemlélőként láthatták az imaházat. E mostani bezárás és kizárás ellenére az érdeklődő az épület belteréről is képet kap. Jiří Příhoda videofelvételt készít, amely kiegészíti az installációt, s betekintést ad a zsinagóga szellemiségébe. A felvétel, amelyet a Művészetek Házában lehet majd megtekinteni, az elzárt valóság kétféle mélységét mutatja meg. Egyrészt képernyőközelbe hozza az imaház falaival körülhatárolt tér szakrális jellegéből áradó és fakadó sejtelmességet, titokzatosságot, másrészt mintegy rekonstruálva láttatja az elmúlt rendszer pusztítását, a kopár ürességet, sivárságot, pusztaságot.

S még egy olyan momentumról beszélgettünk tervezés, alkotás közben Jiří Příhodával, amely erősíti somorjai munkája aspiratív erejét. Ahogy mondja, számára mindig nagyon igéző volt a zsidó vallásnak az az aspektusa, szemben a keresztény kultúrával, hogy tiltotta Isten ábrázolását, és a hitéletben nem épített a vizualitásra. „Az, hogy nem lehet belépni a zsinagógába, és nem láthatjuk a belsejét, egyáltalán nincs ellentétben a zsidó hagyománnyal, vagyis a vallás avizuális jellegével. Az »elrejtett falak« még inkább felkeltik a kíváncsiságot, hogy mi lehet odabent. S a kíváncsiságtól fűtve az ember szeretne többet és többet megtudni arról, mit rejt a belső tér, mi történt ott bent, mire használták, mit tettek vele az elmúlt években, amíg zárva volt. Úgy hiszem, szégyenletes, ami a prágai vagy a somorjai zsinagógával történt. Hogy a kommunista rendszerben bezárták, raktárnak használták. Abszolút barbár cselekedet volt ez az épület ellen és azzal a kultúrával szemben, amelyet képvisel. Örülnék, ha ez az én látszatra barbár cselekedetem, hogy elzárom az imaházat a közönség elől, a zsinagógával kapcsolatos történelmi és jelen idejű valóságvonatkozásokkal kapcsolatos kérdések megválaszolására késztetne.”