Maratoni Satie-koncert Budapesten

Erik Satie

Több mint nyolcszázszor hangzik el szombat estétől vasárnap délutánig Erik Satie francia zeneszerző (1866–1925) Vexations című darabja 34 zenész előadásában a budapesti H13 Kultpontban.

Erik Satie 27 éves korában, 1893-ban a következőt írta Vexations című darabjának kottájába: „Ahhoz, hogy a témát 840-szer egymás után eljátsszuk, célszerű lenne előzetesen a legmélyebb csendben, komoly mozdulatlansággal felkészülni."

A zeneszerző és zongoraművész életében nem adta ki a művet, arról sem tudni, hogy valaha játszotta volna közönség előtt. Az 1960-as évektől kezdve azonban ezt a mondatot többnyire szerzői utasításként értelmezték a zenészek, azaz, hogy a kottaoldalt 840-szer kell lejátszani. Azóta lelkes művészek néhány évente összeállnak és előadják a Satie-művet.

A szervezők közleménye szerint a darabot Magyarországon összesen kétszer játszották eddig, mindkét alkalommal Budapesten: 2019-ben a Fugában, illetve 1989-ben Szemző Tibor és barátai előadásában a legendás Almássy téri Szabadidőközpontban.

Idén a közreműködők egy csavart visznek az előadásba, ugyanis különböző hangszereken és különböző zenei stílusokban adják elő mintegy 19 óra alatt a mantraszerű darabot. A zongorától a cimbalmon át a szitárig összesen 13 féle hangszert szólaltatnak majd meg. Az előadók között olyan neves jazz-zenészek is lesznek, mint Balázs Elemér dobos, Lisztes Jenő cimbalomművész és Vázsonyi János szaxofonos.

A június 29-én este kezdődő, és másnap délutánig tartó meditatív koncert lehetőséget nyújt a lelassulásra, átlényegülésre. A hallgatók az ingyenes esemény alatt kedvükre mozoghatnak, ki- és bemehetnek a terembe.

A rendhagyó előadás Déri Miklós fotóművész ötlete alapján a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg, Cseke Gábor jazz-zongorista művészeti vezetésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?