Új kiállítások a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában

Pozsony |

<p>Február 16-án 16.30-kor nyitra meg a Szlovák Nemzeti Múzeum - Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma (SZNM – SZMKM) a Gömör című tematikus kiállítás-sorozat első rendezvényeként a Rozsnyói Metercia és Az öntvény varázsa című kiállítást a pozsonyi Brämer-kúria termeiben.</p>

Erről Bolemant Éva, az SZNM – SZMKM munkatársa tájékoztatta az ÚJ Szó Online-t.

A két kiállítás a Rozsnyói Bányászati Múzeum és a SZNM – SZMKM együttműködéséből jött létre.

A Rozsnyói Metercia a gömöri bányászat történetét hivatott bemutatni a nagyközönség és a szakma részére. A Szepes-Gömöri Érchegység déli nyúlványai gazdag ércelőfordulásaikkal alapozták meg a gömöri bányászat kialakulását, amely évszázadokon keresztül meghatározta a környékbeli települések fejlődését
Rozsnyót mint régi bányahelyet először III. András király birtokadományozási okiratában említik Rosnoubana néven. A 11. és a 13. sz.-ban Thüringiából, Sziléziából és Szászország területéről német bányászok vándoroltak be az iparág fellendítésére. A céhszerű bányász közösség vallási alapokon működő testvéri egyletet hozott létre. A jótékonykodási, önsegélyező szervezethez a kis- és törpevállalkozókon kívül vagyontalan, bérmunkában dolgozó bányászok is csatlakoztak. 
A páratlan, dokumentatív értékű alkotást Szent Anna harmadmagával, vagy ennek rövidített latinos változatával Metercia néven említi mind a művészettörténet, mind a bányászattörténeti szakirodalom. A táblaképet valószínűleg a fentebb említett vallásos társulat festtette fogadalmi ajándékként a rozsnyói egyház javára. Az L. A. monogram mögé rejtőző ismeretlen művész törekvése a Szentháromság dicsőítése, és ennek hátterében a bányász-kohászmunka megörökítése volt.
A Rozsnyói Bányászati Múzeum kurátorai készítették elő a vas feldolgozását, megmunkálását bemutató kiállítást, melyet  „Az öntvény varázsa“ címmel kerül bemutatásra a múzeum átriumában.
A Szlovák érchegység vasércbányászata a 13. században kezdett fellendülni.    A völgyekben a 14. sz. elején, kihasználva a vízi energiát,  olvasztókemencék és vasfeldolgozó hámorok létesültek. Írásbeli adat először 1344-ben Csetneken említ hámort, majd a Rimavica, a Csetnek és a Sajó folyók völgyei és mellékágai váltak a régió legjelentősebb vasgyártó központjaivá. A  kemencék majd ötszáz évig üzemeltek, és a bennük gyártott vassal egész Magyarországot ellátták.

A kiállítások 2011. február 16-tól április 28-ig, 10.00 és 17.00 óra között (kedd kivételével) megtekinthetők a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. (bolemant, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?