Új fényben a Zalán futása

Pozsony/Nyitra.

Pozsony/Nyitra. Április 20-án a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékén, 21-én a nyitrai Konstantin Egyetem magyar tanszékén tartott előadást Adamik Tamás professzor, az antik irodalom, kiváltképp a római költészet, illetve az antik retorikaelméletek kutatója, többek közt Arisztotelész, Cornificius, Szent Jeromos, Martialis és Ovidius műveinek fordítója, az ELTE tanára. Az időközben alapkönyvvé vált négykötetes római irodalomtörténet szerzője számára az antik irodalom mindig is a magyar irodalom egyik fő ihletőjeként értelmeződött. Az elismert tudós ezúttal Vörösmarty Zalán futása című eposzáról beszélt, s a tőle megszokott leleményességgel és szakmai elmélyültséggel kimutatta, hogy Vörösmarty kiváló munkája a százados elmarasztalások és öröklött irodalomtörténészi babonák ellenére precízen, antik szabályok és arányok szerint szerkesztett harmonikus egész, mely a leginkább Lucanus Pharsalia című eposzát idézi. A Zalán futása matematikai szerkezetét (a mű 10 énekből áll, illetőleg minden ének öt egységet foglal magába) nem redukálta le csupán leírható struktúrára, hanem a mű három dimenziójának (a hadi események, a szerelmi szál és a költői reflexió) arányos és céltudatos vegyítéséről is kifejtette nézeteit. A retorikai bravúrokban is bővelkedő előadást a nagy számú közönség a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének jóvoltából évezhette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?