Tyeta Anka fordulatokkal teli élete

A szlovák–cseh koprodukcióban forgatott filmben a tizenöt éves Anka az első világháború idején lesz szolgálónő egy magas beosztású, osztrák–magyar hivatalnok családjában Prágában.

Lányának, Hana Lasicovának sokat mesélt Magda Vášáryová – aki 1989-ig színésznőként olyan rendezőkkel dolgozott, mint František Vláčil, Juraj Jakubisko, Petr Weigl vagy Jiří Menzel, s csak egy hajszál választotta el attól, hogy ő kapja meg a Sophie választása című Alan Pakula-film főszerepét – arról a tyeta Ankáról, aki az ő selmecbányai házukban szolgálólányként vált családtaggá. Az ő történetét, életútját foglalta regénybe Hana Lasicová, és az a mű szolgált alapul vagy inkább csak kiindulópontként Mariana Čengel Solčanská alkotásához.

A Vášáry család Anka nénije Budapestről, egy grófi famíliából került az arany- és ezüstbányáiról híres városba, ahol Emília és Magdaléna édesapja magyar, édesanyja német felmenőkkel büszkélkedett. Valamikor az ötvenes években szegődött Vášáryékhoz. Házasságon kívüli gyerekként született Vihnyén, a Garamszentkereszti járásban, azért tolta el magától az anyja, és küldte el szolgálni Budapestre. Már hatvan felé járt, amikor háztartási kisegítőként visszakerült szülőföldjére, és új életet kezdett Vášáryéknál.

„Csupa szív-lélek, odaadó és önfeláldozó ember volt tyeta Anka – emlékezik rá szeretettel Magda Vášáryová. – Akkor szakadt el az édesanyjától, amikor az férjhez akart menni, és abban gátolta törvénytelen gyermeke. Később született egy fia is, de akkor már hites felesége volt párjának. Mivel az én szüleim tanítók voltak, és nagyon elfoglaltak, elkelt nekik a segítség. Tyeta Anka becsületes munkájából eredően úgy vezette nálunk a háztartást, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Csodásan főzött, gyönyörűen vasalt, de varrni, horgolni és kötni is tőle tanultam meg. Milka nővérem már iskolába járt, amikor tyeta Anka gondoskodni kezdett rólam. Szeretettel nevelt, formált, tanított. Négyéves koromban már három nyelven tudtam elszámolni százig. Szlovákul, magyarul és németül. Amint betöltöttem a tizenkettedik évemet, magázni kezdett. Vele jártam templomba, latin nyelvű vallási szövegeket fordított. Ápolt, ha beteg voltam, megvigasztalt, ha el voltam keseredve. Később tudtam meg, milyen nehéz sorsa volt. Hogy az anyjával, miután elváltak az útjaik, soha többé nem találkozott. Később magához vette egy úri család autista lányát, akit mi kisasszonynak hívtunk, de a hangját soha nem hallottuk, mert nem beszélt. Gyakran elbújt a lakásban, és a rejtekhelyén gyönyörűen horgolt. Tyeta Anka nem ismerte a szerelmet. Talán soha senki nem ölelte és nem is csókolta meg, mégis tele volt szeretettel. Egyvalamitől félt csupán. A haláltól. Élete végéig rajta tartottam a szemem. Figyeltem, mire van szüksége, éreztettem vele, hogy ha nem is lát, akkor is ott vagyok mellette, számíthat rám. 1986-ban halt meg. Selmecbányán van eltemetve. Évente egyszer elmegyek a sírjához.”

Emília Vášáryová hangja is ellágyul, amikor megbecsült családtagjukról faggatom.

„Korán reggel végzett a templomi teendőivel, fél héttől este fél hétig pedig már nálunk volt. Addig maradt velünk, míg a szüleim el nem hagyták Selmecbányát. 1965-ben döntöttek úgy, hogy elköltöznek Pozsonyba, és itt élnek tovább velünk, a közelünkben. Anka nénire tulajdonképpen úgy tekintek, mint a fogadott nagymamánkra. A nagyapám, aki Ceglédről került Selmecbányára, csak azt volt hajlandó megenni, amit Anka néni főzött. A magyar konyhán nőttünk fel mi is. A rétesei, a kalácsai, a süteményei ízét, illatát sosem fogom elfelejteni. Fenségesek voltak. Amikor apám sárgasággal kórházba került, mert az ötvenes években komoly járvány sújtotta a várost, Anka néni diétás főztje állította talpra. Naponta látogatta őt a kórházban. Apám ragaszkodott is hozzá élete végéig. Vett is neki egy szoba-konyhás lakást, amikor anyámmal együtt elhagyták Közép-Szlovákiát. Nagyapám, akinek jól menő mészárszéke volt Selmecbánya szívében, örült, hogy tyeta Anka magyarul beszélt velünk. Ez lett a harmadik nyelv, amit otthonról hoztunk. Esténként magyarul imádkoztunk, karácsonykor magyarul énekeltünk vele. Ötvenhatban, amikor az iskolánk testvéri kapcsolatot ápolt egy pesti iskolával, és osztálykiránduláson vettünk részt Budapesten, még jól beszéltem magyarul. Azóta sajnos sokat elfelejtettem.”

A filmbeli Anka élete akkor vesz nagy fordulatot, amikor anyja feleségül megy egy Selmecbánya környéki bányászhoz, akivel nem leli meg a közös hangot. A férfinak útban van már a lány, ezért adják ki az útját, hogy álljon be szolgálónak Prágában, egy gazdag német családhoz. 1912-ben járunk, már nincs messze az első világháború. Ankára nehéz idők jönnek. Jó lenne szeretni valakit. Jó lenne, ha szeretné őt valaki.

Hana Lasicová könyve megejtő emberi történet, háttérben az Osztrák–Magyar Monarchia széthullásával. Mariana Čengel Solčanská rendezése szabadon kezeli a művet. De ha nincs a regény, nem születik meg a film sem.

A szerző a Vasárnap munkatársa