Tőzsér Árpád kapta a Madách-díjat

Pozsony |

<p>Ma a szokásosnál ünnepélyesebb keretek között és tágasabb helyszínen, a pozsonyi Zichy-palotában adták át az Irodalmi Alap díjait a tavalyi év legkimagaslóbb irodalmi teljesítményeiért.<br />&nbsp;</p>

A hazai magyar termésből  24 kötetet terjesztettek fel Madách-díjra a kiadók, ebből választotta ki a háromtagú bizottság – Jitka Rožňová költő, műfordító, Beke Zsolt irodalomkritikus és Vida Gergely költő, szerkesztő – a győztes  alkotásokat.
A legjobb magyar nyelvű kötetnek odaítélt Madách-díjat Tőzsér Árpád vehette át Fél nóţa című verskötetéért.
„Tőzsér Árpád építész-költőként már meglévő alapokra épít, saját tapasztalataiból és érzéseiből merítve, ugyanakkor nem idegenkedik a dekonstrukciótól sem - a már meglévő formákon való átlépéstől és újak alkalmazásától, az irodalmi és poétikai klisék lerombolásától” – mondta értékelő beszédében Jitka Rožňová, a zsűri elnöke.
Két kötet szerzőjét jutalmazták nívódíjjal: Grendel Lajost a Távol a szerelem című kisregényért, illetve lapunk munkatársát, Szászi Zoltánt a Kilátó című verskötetért.  Mindhárom díjazott kötet a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg  – a kiadó képviselője szintén elismerést vehetett át az ünnepségen.
Grendel Lajos regényében „váltakozik és egymásba olvad elvont és konkrét, múlt és jelen, közeli és távoli, élet és halál. Rudi és Erika látszatra egyszerű szerelmi történetében az olvasó a szemantikai síkok egész sorát fedezheti fel” – hanzgott el az értékelésben.
Szászi Zoltán Kilátó című kötete „olyan végtelen, gyors sodrású folyamra emlékeztet, amely összegyűjti és magával sodorja egy emberélet anyagi és szellemi esszenciáit. Ez a folyam utat tör, medret váj magának, és a végtelenbe hömpölyög. A versgyűjtemény központi jelképe az ablak  mint a vizuális élményekhez, emlékekhez, gondolatokhoz való hozzájutás eszköze”– jellemezte a művet Jitka Rožňová.
 Műfordításért idén nem adott ki díjat az értékelő bizottság.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"112983","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"112984","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"112985","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Juhász Katalin felvételei

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?