Tovább tart a kiállítás

Budapest. Előkerült Vaszary János korai korszakának egyik lappangó főműve, a Pihenő nő című festmény, az eddig csak fekete-fehér reprodukciókról ismert kép keddtől látható a festőművész életművét bemutató kiállításon Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában.

Budapest. Előkerült Vaszary János korai korszakának egyik lappangó főműve, a Pihenő nő című festmény, az eddig csak fekete-fehér reprodukciókról ismert kép keddtől látható a festőművész életművét bemutató kiállításon Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában. A kép, amelyen a művész ifjú feleségének, Rosenbach Máriának pihenő alakja, a háttérben pedig kézimunkázó édesanyja, Hosszúfalusi Szabó Kornélia látható, 1906 elején született és Vaszary korai időszakának egyik jelentős főműveként tartja számon a szakma – mondta Plesznivy Edit, a tárlat egyik kurátora. Közlése szerint a nagy méretű, 120 x 80 centiméteres festmény hollétéről eddig nem tudott semmit a szakma, csak fekete-fehér reprodukciókból tudtak a létezéséről. A kiállítás kapcsán jelentkezett tavaly december végén a tulajdonos, aki kíváncsi volt a festmény eredetiségére is. Miután kiderült, hogy valóban Vaszary János (1867–1939) egyik főművéről van szó, sikerült rávenni a festmény tulajdonosát arra, hogy adja kölcsön a képet a kiállítás idejére. Így a művet utólag emelték be az anyagba.

Presznivy Edit a festmény története kapcsán elmondta, hogy maga a művész is nagyon fontosnak tartotta a képet, hiszen rendszeresen kiállította: az alkotás 1906-ban a Nemzeti Szalonban megrendezett tárlaton, 1907-ben a Nemzeti Szalon első csoportkiállításán, majd 1912-ben a Művészházban a festő gyűjte?mé?nyes kiállításán is szerepelt. A kép reprodukciója 1906-ban és 1912-ben megjelent a Vasárnapi Újságban.

A Vaszary János életművét bemutató kiállítást a nagy érdeklődésre való tekintettel két héttel, február huszonnegyedikéig meghosszabbították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?