Tovább írni a történetet

Budapest. Mács József eddigi legnagyobb lélegzetű művének, az Öröködbe, Uram... című tetralógia négy kötetének a Püski Kiadó gondozásában megjelent új kiadását mutatták be március 30-án Budapesten, a Magyarok Házában.

Budapest. Mács József eddigi legnagyobb lélegzetű művének, az Öröködbe, Uram... című tetralógia négy kötetének a Püski Kiadó gondozásában megjelent új kiadását mutatták be március 30-án Budapesten, a Magyarok Házában. Az író művét Kiss Dénes, József Attila-díjas költő méltatta a népes közönség előtt, amelynek soraiból a budapesti közönség mellett nem hiányoztak az író gömöri szülőfalujának olvasói sem.

Az alkotót az est alkalmából levélben köszöntötte Orbán Viktor volt miniszterelnök is, aki többek közt köszönetét fejezte ki Mács Józsefnek és a Püski Kiadónak, mert „...ez a mű azt is üzeni számunkra, hogy a tiszta magyar szó forrásai nem apadtak el, sőt újult erővel törnek a felszínre, éltetik a Kárpát-medence magyarságát határon innen és túl egyaránt.” Orbán a levelében a regény történelmi üzenetét emelte ki, amely végigvonul a tetralógia hőseinek sorsán: „Nem vágyták a lehetetlent, de vállalták, hogy kíméletlen őszinteséggel elénk tárják mindazt a tanulságot, bölcsességet, ami segít nekünk és utódainknak tovább írni a történetet, mindanynyiunk történetét.”

Ugyancsak az esten hangzott el Popély Gyula történész előadása a Magyar oktatásügy a Felvidéken 1918–1945 címmel, amelyet Vígh Károly történész felszólalása tett még tartalmasabbá. (k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?