Tóth Mihály születésnapjára

Ma hetvenéves. Ezen a napon el kell mondani róla, hogy sikeres élet az övé, noha a keserű tapasztalatokban sem szenvedett hiányt. Mégis: a sikert emelném ki élete jellegzetességeként, mert bármilyen keményen sújtotta a sors, mindig talált magában annyi erőt, hogy talpra álljon, hogy hasznos emberként élhessen. És sohasem adta fel azt az alapvető emberi jogot, hogy önállóan gondolkozzon, a saját észjárása szerint ítéljen a világ dolgairól. És a szíve mindig baloldalon dobogott. A szegények pártján. Azokért az emberekért, akik két kezük munkájából élnek. Akkor is, amikor az úgynevezett normalizátorok – szemtelenül meghamisítva a baloldal lényegét – nullává akarták alázni. Ők lettek nullává, és kerültek a történelem szemétdombjára. Tóth Mihály pedig elérte azt, amiről minden hírlapíró álmodik: teljesítette az Ady által megállapított mesterségbeli normát. Ady ugyanis éppen száz esztendeje ezt írta mesterségéről, mesterségünkről a Nagyváradi Naplóban: „Vagyok egyszerű újságíró, ki jó látású és becsületes akar lenni mindig, s aki a maga becsületeseknek tartott impresszióit nem szereti lenyelni.” Szokták róla mondani, hogy akár író is lehetett volna. Lehetett volna, ismerem egy-két novelláját. Ő azonban közíró lett, hogy a Pozsonyból Kolozsvárra származott Balogh Edgár által alkotott fogalmat használjam, mert pontosabbnak érzem az általánosan elterjedt „publicistánál”. És a közírás a szlovákiai magyar szellemi élet vezető műfaja lett már a két világháború között, akár történelmi szükségszerűségként is, gondoljunk csak Fábry Zoltán vagy Peéry Rezső munkásságára. Azt, persze, nem tudom, hogy éppen azok lennének példaképei, akiknek a nevét említettem, mert ilyen dolgokról sohasem beszéltem vele, pedig hát – szerencsére – meglehetősen sűrűn cserélhetünk eszmét, véleményt egymással. Mégis arra tippelek, hogy a Čapek-kortárs Ferdinánd Peroutka lehet az egyik eszmény és tanító, a magyar mesterek mellett. Nem is csak a cikkei, hanem a cseh közírót halhatatlanná tévő Budování státu, a Csehszlovákia keletkezéséről szóló hiteles történelmi riport. Talán azért is, mert Tóth Mihály sohasem tagadta, hogy ő csehszlovákiai magyar. Nem általában magyar, nem szlovákiai magyar, noha állampolgársága szerint természetesen ez utóbbi, hanem csehszlovákiai: különös tekintettel a masaryki tradíciókra. Ez sok konfliktusba sodorta már, de róla köztudomású, hogy nemcsak kedveli, hanem keresi a konfliktusokat. Merthogy harcos alkat.

Nem megérdemelt pihenést, hanem értelmes harcokat kívánok néki e jeles napján.