Történelmi kalandregény jelent meg Szent László király életéről

Fülekkovácsi (Fiľakovské Kováče) |

<p>A Lovagkirály keresztje címmel Szent László királyról írt kalandregényt Ősi János tanár-történész. A könyv bemutatóját szerdán tartják Vácon, a ferences templom kertjében.</p>

Ősi János, a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, magyar és történelem szakos tanár a magyar katonák védőszentjeként is számon tartott I. Lászlóról (1046-1095) szóló trilógia első darabjának szánta a most megjelent könyvet, amely a fiatal herceg regénye: a leendő uralkodó ifjúkorától a királlyá koronázásáig tartó időszakot öleli fel.

Mint a szerző az MTI-nek elárulta, Szent László király izgalmas személyisége régóta foglalkoztatta, mert nemcsak jelentős uralkodó volt, de egyéni sorsa is különleges volt. Élete, de a történelmi kor is, amelyben élt, rendkívül "eseménydús" volt, amint erről a források beszámolnak, illetve ahogy alakja a Képes Krónikában megjelenik. "A tervezett regénysorozat fő szálát is az életrajzi elemek jelentik" - tette hozzá.

Ősi János elmondta: a megjelenésében is tiszteletet parancsoló férfi fokozatosan vált rendkívül népszerűvé, aki katonai képességei és mélyen vallásos, az erkölcsi parancsokat megtartó élete alapján is példaképe lehetett a magyar lovagi kultúrának és életmódnak. 

A középkori László-kultusz a későbbi korokban is tovább élt, és gyakran mint a népét győzelemre segítő csodatévő harcos szent és sikeres uralkodó jelent meg. A kun vitézzel vívott párviadaláról számos népi monda, imádság szól, de Erdély-szerte nagyon sok templomi falfestményen is felbukkan mint a sötétség és világosság harcából kikerülő győztes.

A kalandregény olvasóit nyelvezete is segíti – mutatott rá Ősi János, aki könyvét minden történelmet kedvelő olvasónak örömmel ajánlja, de főként talán mégis a gimnáziumi korosztálynak. Ezért is vette figyelembe az ő igényeiket, olvasási szokásaikat – fűzte hozzá. A kötetet, amelyet a szintén váci P. Szathmáry István tusrajzai illusztrálnak, szerdán délután a váci Barátok temploma kertjében mutatják be Beer Miklós váci megyéspüspök részvételével, valamint Szent László és Opos vitéz párbajának megelevenítésével. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?