Életképektől a regényig

Hallgatott két szemeszter pszichológiát németül, vezetett szépségszalont, van rendezvényszervezői és külkereskedelmi végzettsége, szedett szét régi Škodákat, Zsigulikat egy autóbontóban, verhetetlen Citroën-alkatrészekben, gyapjúpaplanokat szállított kis teherautóval Szlovákia-szerte, műkörmöket épít, de készülő könyve cselekménye egy lovastanyán játszódik.

A Vasárnappal indult

Tíz évvel ezelőtt rendszeresen publikált itt, a Vasárnapban is. Az Olvasmány rovatba küldte csallóközi életképeit. „Előtte már jó hosszú ideje csak a fióknak írtam. Nem emlékszem, hogy milyen indíttatásból küldtem a lapba az első ilyen szösszenetemet a mindennapjainkról, és nagyon meglepett, amikor azonnal visszajeleztek, hogy jó, amit küldtem. El sem hittem, azt gondoltam, valami tévedés lesz, nem is az én írásom olvasták, biztos nem én kellek – nevet. – De aztán hétről hétre közölték, amit írtam. Mégis egy idő után elbátortalanodtam. Megmutattam családtagjaimnak a megjelent szövegeket, és nem kaptam pozitív reakciót. Beállt a törés, egyre kevesebb lelkesedéssel írtam, aztán abba is hagytam.”

A világjárvány kellett hozzá, hogy újra nyilvánosságra merje hozni az emlegetett fiók tartalmát. „Úgy éreztem, a vírus hatására láthatatlan szakadékok keletkeznek az emberek között” – emlékszik vissza. A közösségi oldalakra töltötte fel verseit, ahol rengeteg elismerést, megosztást kapott. Jelenleg is részt vesz egy írói kihívásban, megadott szavakra alkot naponta egyperces novellákat. „Nyáron elvégeztem egy magyarországi írói tanfolyamot, mert volt egy regényötletem, de hamar rájöttem, hogy ez nem úgy működik, hogy leül az ember, aztán csak úgy megír egy regényt. Hiába szerepeltetek létező személyeket, mégis ki kell előbb dolgozni a szereplők jellemét, meg kell alkotni már az elején a regény vázlatát, satöbbi. Nagy segítségemre van Nádasi Krisz szerkesztő, ő gondozza a szövegeim, már készen vagyunk az első tíz fejezettel” – mondja Anikó, aki jelenleg egy kreatívírás-tanfolyamon fejleszti magát Bolemant Lillánál, mert időközben arra is rájött, a szerkesztő segítsége sem elég az írónak, jó kiadót is kell találni a könyvnek.

Regénnyel folytatódik

„A balázsfai Szedres tanyára járok lovagolni és íjászkodni. A csapatban annyi különböző fantasztikus életúttal találkozom, hogy egyszerűen meg akarom örökíteni. Nagyon jó a légköre magának a helynek, van egy jurta is, lovak, természet… A főszereplőm a lovastanya megálmodója és létrehozója, már megvan a cím is: A megtörhetetlen. Meg kell még tanulnom alaposan átnézni a szövegeimet, mert hajlamos vagyok megírni, aztán otthagyni őket, pedig fontos tovább dolgozni, cserélgetni a szavakat, a végtelenségig lehet javítgatni.” Anikó szerkesztője is ezt vallja, még a kézirat elolvasása előtt szólt, hogy két dolgot soha nem fog hallani tőle: „1. Te olyan tehetséges vagy, hogy nincs mit javítani az írásodon. 2. Figyelj, ez pocsék, felejtsd el azt is, hogy a szövegszerkesztőt feltalálták.”

Húsz évet foglal össze, visszaemlékezéseken keresztül. „Egy hónapig csak az anyagot gyűjtöttem, interjúkat készítettem. Nagyon sokan megnyíltak, agyonhallgatott dolgaikat is elmesélték. Van szereplőm, aki már öngyilkossággal is próbálkozott, egy másikat megpróbáltak megerőszakolni, de még a szüleinek sem merte elmondani” – avat be a részletekbe.

Mivel egy húszéves fiú és egy kilencéves kislány anyukája, csak este szokott írni, amikor már elcsendesedik síposkarcsai házuk. Karácsonyra szeretné a könyvesboltok polcain látni a könyvét, jelenleg a felével készült el.

Anikó életvidám alkat, de azt mondja, e mögött azért sok munka van. Rendszeresen meditál, és olvasni is önsegítő könyveket szokott. Hogy ne felejtse el: ha önmagunk lényében nem tudunk boldogok lenni, lehet bármilyen jó férjünk, szuper gyerekünk, remek állásunk, nagy házunk, menő autónk, azok sem tesznek majd boldoggá.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/21. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Részlet a készülő regényből

15. fejezet

Ajsa szélesre tárta a tulipános kaput, olyan szélesre, hogy számtalan csomagja egyike se akadjon fenn a kilincsen. Ugyanis megint felpakolt: a tegez a vállára akasztva, az íja leajzva, szépen takaróba bújtatva simult a tenyerébe, az utazótáska szintén a vállán; ám ez a lendülettől önálló életre kelt, és meg sem állt a földig. Ajsa megvonta a vállát, majd tüntetőleg elvonult mellette. Lepakolt a tornácon levő kis asztalra, és tánclépésben indult vissza az árván maradt táskához. Hanyagul rádobta a padlásfeljáró picit ütött-kopott, sötétbarnára festett lépcsőjére, ahol már egész táskakupac tornyosult.

– Hűha, én lennék az utolsó? – tűnődött.

A falon tábla fogadta, amelyen nagy színes betűkkel köszöntötték az edzőtáborba érkezőket. Sziporka megint kitett magáért.

Borka, a komondor tűnt fel a barackfa alatt. Odaszaladt a lányhoz, majd ledöntötte a lábáról nagy örömében.

– Mi van, te bolondos? – Ajsa beletúrt a finom fehér bundába, majd megpaskolta az állat lapockáját.

Együtt szaladtak hátra, a legelő felé, ahol Ajsa a többieket sejtette. A naspolyafa mellett, a hűsölő alatt valóban szép számban álldogáltak a csapattársak. Ajsa széles mosollyal nyugtázta, hogy nem késett el.

– Na, mire várunk? – kérdezte már messziről.

Manó egy kürtöt szorongatott, Lóránt Botonddal beszélgetett, Hajnal és Levente épp az előttük álló másik táblát tanulmányozta. Befutottak az utolsó csapattársak is, Sólyom és Zete. Kürtszó harsant, majd táltos dobok ritmusa. A csapat elindult a hangok irányába, végigmentek a legelőkön, majd betértek a fák közé. Sziporka és Imre fogadta őket, a fák között álltak, egy kötelekből font pókhálószerű labirintus túlsó oldalán. A dobok elhallgattak.

– Isten hozott benneteket az edzőtáborban – üdvözölte Imre a csapatot.

– Ördög vigyen – szúrta közbe Zete nevetve. Ajsa is nevetve bökte oldalba.

– Nem is te lennél, ha nem barmolnád el a köszöntőmet – nevetett Imre. – Mivel ilyen nagy a szájuk egyeseknek, a következő feladatot szó nélkül kell megoldani.

Sziporka vette át a szót:

– Ezen a labirintuson kell átjutnotok úgy, hogy nem érhettek hozzá a kötelekhez, és azon a részen, amelyen már átjött valaki, más nem jöhet át. Ja, és nem beszélhettek egymáshoz.

A csapat gyors stratégiai megbeszélést tartott. Kiválasztották, ki lesz a két bátor vállalkozó, akik elsőként átmennek és utána segítenek a többieknek is átjutni.

– Szerintem menjen Botond és Sólyom. Egyik erős, másik magas – javasolta Zete.

Botond indult neki elsőként, átkúszott az alsó lyuk egyikén, vigyázva, nehogy kidolgozott felsőteste bárhol is hozzáérjen a kifeszített kötélhez. Sólyom a hosszú lábaival átlépett egy magasabban levő kötelet. Amint a két fiú átért, komoly pantomimelőadás vette kezdetét. A kezdővonalon maradtak egymásra mutogattak, meg a köteleken levő lyukakra; Sziporka és Imre közben hétrét görnyedtek a nevetéstől, ahogy nézték őket.

Mivel mindkét oldalon voltak erős férfiak, a csapat arra szavazott, hogy a csajokat átadják a magasabban levő réseken. Hajnal ment elsőnek, sikeresen ért földet a másik oldalon. Ajsán volt a sor. Lassan szemügyre vette a lyukakat. A csapattársak már mutatták, hogy melyiken emelik át. A lány beleegyezően bólintott. Tomaj a lábánál, Zete a hónalj alatt fogta meg Ajsát, megemelték és finoman átcsúsztatták a kiszemelt résen, a másik oldalon Botond és Sólyom megfogták a lábát, és átemelték. Finoman csúsztatták fel a kezüket Ajsa combján, majd Botond a dereka alá nyúlva a földre segítette. Egy pillanatig egymáshoz simultak. Ajsa megmerevedett a férfi érintésétől, önkéntelenül ellépett előle. Botond utána nyúlt, de a lány elkapta a kezét. Régi démonok kúsztak elő és követeltek teret maguknak. Ajsa megrázta a fejét.

– Minden rendben? – kérdezte aggodalmasan Botond.

A lány csak bólintott.

Közben az utolsó csapattag is átért a labirintuson, amit hatalmas ováció fogadott. Az első feladat teljesítve! Elégedetten indultak a hűsölő alá. Nevetve, egymást túlharsogva beszélték meg a feladatot. Botond nevetve karolta át Ajsát.

– Jó móka volt, ugye? – kérdezte.

Ajsa összerándult. Botond kérdőn nézett rá, de ő csak megrázta a fejét, és kibújt a férfi karja alól. Szapora léptekkel indult Hajnal és Sziporka után.

Rossz érzés kerítette hatalmába. Egy pillanatra lehunyta a szemét.

– Gyerünk, gyerünk, fegyverbe – dörrent rájuk Imre.

A rémképek, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan szertefoszlottak. Odalépett az asztal mellé, kicsúsztatta az íját a tartóból és felajzotta. Szerette ezt a tatár íjat, kicsi volt és fürge; Imrétől vette még annak idején. Felcsatolta a tegezt, és beállt a többiek közé, elkezdődött az edzés. Ajsa minden idegszálával a csapatra koncentrált, a begyakorolt formáció tökéletesítésére, figyelte Imrét, követte az utasításokat.