Torres Dani és a Veni Styx

Hangi adottságok tekintetében hátul kullogott, ennek ellenére hatalmas előnnyel indult társaival szemben. Az ilyen karakterekért ölre mennek a kiadók, a legnagyobb pénzkötegek ugyanis mögöttük bújnak meg. A szakmabeliek tudják, nem feltétlenül a versenyben tökéletesen teljesítők és legtovább bennmaradók a leginkább eladhatóak. Manapság a tehetség önmagában ritkán adja el a produkciót. Bármennyire is sajnálatos jelenség, de a tehetséget be kell csomagolni. A sármos vagy egy érdekes külső, esetleg a szerethető jellem erre a legtökéletesebb. Dani ebből a szempontból telitalálat. A gyerekes csibészséget takaró macsós külsejével pillanatok alatt több száz tinilányt állított maga mellé. És a tinik a legfanatikusabb rajongók, rájuk építhető a karrier – legalábbis egy ideig. Ráadásul kiforrott egyéniségéhez eredetiség is társul, már a kezdet kezdetén be lehetett azonosítani, nem utolsósorban az általa képviselt latinos stílusnak nagy piaca van Magyarországon. Dani tehát afféle aranybánya, és ez kedvező pozíciókat teremtett a részére. Neki is szüksége volt kiadóra, ám sokkal inkább a kiadóknak volt szükségük rá. Szerencsére belátta, hogy lépéselőnyben van, és nem kötött felesleges kompromisszumokat. Még azt is elérte, hogy ne szólóénekesként adja ki lemezét, sikeréből a cimboráknak is juttatott, utat nyitott a zenekarának. A CD-borítón ugyan ő van az előtérben, és ez azt a látszatot kelti, hogy a többiek amolyan háttérmuzsikusok, a nevét is nagyobb betűkkel írták ki a zenekar fölé – de egyértelmű, ez a jobb eladhatóság végett történt, és szőrszálhasogatás volna ebbe belekötni.

Dani csak a fotón emelkedik ki társai közül, az albumhoz mindenki hozzátette a tudását, és hallatszik, hogy egymásra vannak utalva. Az anyag egy összeszokott csapat munkája. A legtöbb dalt az énekes írta egymaga vagy valakivel, kettőt Németh Balázs, hármat Süveg Mátyás – szerintem, ez utóbbiak viszik a prímet. Helyet kapott rajta két átdolgozás is: a Fumemos Un Cigarillo és Manu Chao szerzeménye, a Mr. Bobby.

S hogy milyen a Versus című album? Jó, hallgatható, ajánlható, de korántsem hibátlan. Egy újabb anyag, amellyel az a legnagyobb baj, hogy a dalok külön-külön elmennek, együtt mégsem. Az induló felvétel, az EuroPunk zseniális. Zeneileg és szövegileg egyaránt. Azt az éles kontrasztot fogalmazza meg, amely a Megasztár nyújtotta hamis népszerűség és a valóság között húzódik – álmunkban játszhatunk a megtelt Wembleyben, a valóság azonban csak egy bár, amely nincs is tele. Kiderül a dalból az is, mire számíthatunk a továbbiakban: egy stílusra, amit East-EuroPunk-Rock’n’Rollnak neveztek el. És ezzel a stílussal van a gond. Túlságosan sok alapanyagból tevődik össze. Punk, grunge, metál, rock, reggae, funky, drum’n’bass – s mindehhez három nyelv: magyar, angol, spanyol társul, ez túl sok. Mintha Dani azzal a céllal vonult volna be a stúdióba, hogy a haverokkal megmutatja, mit tud még, ami a Megasztárban nem derült (derülhetett) ki. Megint bebizonyosodott, felesleges nagy szeletet hasítani, mert a kicsi jóval több. A szövegvilággal minden rendben: a laza, őszinte szövegeket olykor jó adag irónia és lázadás jellemzi. Hogy hősünk nem tökéletes hangú előadó, az ezúttal is kiderül, a magasabb tartományokban jól hallható, és néhol teljesen szabadjára engedi a hangját. Ha a zenei összkép jobb lenne, ez utóbbi kevésbé zavarna.

A lemez – elsősorban a korábban vázoltakból kifolyólag – népszerű, ott van az eladási listán, az élmezőnyt is megjárta, valószínűleg sok tinilány ezt találta a karácsonyfa alatt, biztos örültek is neki, aztán már kevésbé, de ez rendben van, hiszen a zene nem elsősorban őket célozza meg. A neheze most jön, a zenészeknek meg kell szólítaniuk egy másik korosztályt, pontosabban egy csoportot, amelybe fiatalok és idősek egyaránt beletartoznak. Az igényesebb zene híveit. Ehhez elengedhetetlen a túlságosan eklektikus East-EuroPunk-Rock’n’Roll leszűkítése, s ha Dani az énekhangján is csiszol picikét, nem lesz gond. Az igényesebb zenerajongók jönnek maguktól.