Török szemmel a török uralomról

AMBRUS FERENC

A magyarság történetének egyik legnagyobb tragédiája zajlott le Mohácsnál 1526-ban, a vesztett csata nyitánya lett a másfél évszázadon át tartó idegen uralomnak. Azóta is hivatkozási alapként emlegetjük vélt vagy valós vereségeink nem éppen felemelő pillanataiban. Aztán jön egy művészember, aki a témát úgy tudja megközelíteni, hogy az olvasóban szinte elhomályosulnak a nemzettragédia kétségtelen szörnyűségei – csak arra a pazar képre gondol, amely a regényben a mohácsi csatáról megjelenik.

A fiktív történetben egy mitikus jelenségnek fontos, csatát eldöntő szerep jut. „Gyermekfejjel hallottam a pécsi várban immár gazdálkodó, nyugalmazott janicsároktól, ami ezután történt. A lukból, amit a golyó ütött, egy kis füst szállt fel, aztán több füst, nyekergés hallatszott, aztán olyan hang, mint amikor valaki böfög, de annyira erősen, hogy a lovak prüszkölve tágultak, végül sárgásfehér gőz süvített elő, és a kráterben megjelent egy csámpás fej, aminek láttán rémült moraj futott végig mindkét seregen. A fej kipislogta szeméből a földet, fertelmesen káromkodott magyarul, aztán teljes testével előtápászkodott, és ott állt hatalmasan Iblis maga, az ördögök fejedelme, akit Belzebubnak is neveznek. (...) Belzebub egyik vállából négy ormótlan kar nőtt, és (Alláh legyen irgalmas!) azokon a karokon nem kezek voltak, hanem az egyiken kanócos puska, a másikon görbe handzsár, a harmadikon hosszú, olasz tőr, a negyediken pedig tévedésből hurkatöltő, amivel a frengik utálatos ételeket készítenek.”

Horváth Viktor Török tükör című regénye a másik oldalról, török szemmel nézi azt a világot, amelyet mi a leigázottak, a százötven éven át nyomorítottak szempontjából ismerünk. Az írás egy török kamasz szemével láttatja a török uralom kezdeti évtizedeit. A szerző olvasta a Koránt, a mindennapi élet feltérképezéséhez hagyatéki leltárakat, birtokösszeírásokat, vámilletékjegyzékeket, bérleti szerződéseket lapozott át. A hiteles beszédmód, hangulat megteremtéséhez, az észjárás ábrázolásához az Ezeregyéjszaka meséit és a török történetírók műveit is felhasználta, de olvasott útleírásokat, mese- és mondagyűjteményeket, s persze sok szakirodalmat mai történészektől, hogy végül élvezetes ötszázötven oldalon idézze meg a 16. század közepét. Horváth Viktor egyik méltatóját idézve: hatalmas tudásanyagot mozgat a könyv, még azt is elmondhatjuk: szórakoztatva tanít.

Éppen ezért jó szívvel ajánlom a könyvet diákoknak is. Ahogy Horváth Viktor mondja: keveset tudunk szomszédainkról, róluk alig szólunk iskoláinkban. Jelen esetben persze nem szomszédokról van szó, „csak” olyan „elnyomókról”, akikkel százötven éven át együtt élni kényszerültek eleink. De ugyanők később szívesen fogadták Rákóczit és Kossuthot.