Titkok és hazugságok Izlandon

Atli Rafni a szerencsétlen apa szerepében remekel az izlandi filmbenRužena Pohanová felvétele „Köszönöm a zsűrinek a remek ízlését” – lelkendezett a negyvenegy éves szigetországi rendező, akinek korábbi filmjei is jelentős köröket tettek és rangos elismeréseket szereztek a világban. Debütáns munkája, a 101 Reykjavík keserédes vígjáték egy kiöregedett kamaszról, aki még mindig nem akar felnőtté válni, egyfolytában arra vár, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Élvezi, ha kényeztetik, sőt egyenesen elvárja, hogy egyedülálló anyja gondoskodjon róla. Állása nincs, napközben az interneten szörfözik, esténként a haverjaival iszogat, vagy szexfilmeket néz. Életébe anyja spanyol tánctanárnője visz változást, akivel egy mámoros éjszaka után praktizálni tudja, amit a filmekben lát. A nőről azonban nemsokára kiderül, hogy anyja leszbikus szeretője, ám a bizarr hármas akkor is együtt marad, amikor a nő bejelenti terhességét.

Kormákur következő filmje, A tenger egy északi halászfaluban játszódik, ahol az idős apa összehívja három fiát, hogy rájuk ruházza a családi örökséget, az amúgy veszteséges halfeldolgozó üzem vezetését. Szíve szerint legkisebb fiára bízná a céget, neki viszont esze ágában sincs hazatelepülni Párizsból, ahol zeneszerzéssel tölti minden idejét. A tradícióktól szabadulni nem tudó apa és modern gondolkodású fiai között hamar kirobban a viszály, s a családi dráma során valahogy mindenki kifordul önmagából.

Az amerikai koprodukcióban készült Út a mennyországba egy egymillió dolláros biztosítási ügyhöz kötődő furcsa haláleset a nyolcvanas évek Amerikájából Forest Whitakerrel és Julia Stilesszal a főszerepben.

Locarno, Toronto, Solun, Isztambul, Rotterdam fesztiválja után most Karlovy Varyban nyert a színészként és forgatókönyvíróként is jeleskedő izlandi rendező, akit a Variety című filmes szaklap 2001-ben „a világ tíz legígéretesebb tehetsége” között jegyzett. Friss alkotásáért, a Myrinért, amely a krimi és a társadalmi dráma izgalmas keveréke, nemcsak Kristály Glóbuszt kapott Karlovy Varyban – húszezer dollár is ütötte érte a markát.

A hitchcocki feszültségű, rendkívül erős hangulatvilágú thriller eddig sosem alkalmazott elemekkel gazdagította a krimi műfaját. A lányától már-már teljesen elhidegült, magányosan élő nyomozó genetikai adatok segítségével fejt meg egy régi és rejtélyes bűnügyet, egy több generáción átívelő, a vérvonalak keveredése miatti gyilkosságsorozatot. Két szálon fut a film cselekménye: egy harmincon túli, genetikai kutatóintézetben dolgozó férfi kétségbeesetten keresi az okát kislánya hirtelen bekövetkezett halálának. A másik szál a megszállott nyomozóé, aki egy idős férfi halálának körülményeit próbálja kibogozni. A két szál csak a film végén találkozik, amikor kiderül: a nagyapjától örökölt génelváltozás okozta a kislány halálát. Az apa pedig, aki sehogy sem tudja megemészteni gyereke elvesztését, végez magával. Előtte azonban… de krimiről lévén szó, a titok maradjon titok, hiszen azt Kormákur is ügyesen kezeli. Annyira ügyesen, hogy az izgalmas mozaik csak a film végén áll össze, méghozzá olyan tisztán, mint egy kristály szerkezete. Ingvar E. Sigurdsson alakítja a nyomozót, akinek nem egy kalap vagy egy kopott ballonkabát lesz a „védjegye”, hanem az étvágya. Ahogy a főtt birkafejet falja. Ugyanis ez a kedvenc étele. Beszédes arcú, nagy kaliberű művész, aki már a csendjeivel is képes eljátszani a figurát. Az apa szerepét Atli Rafni kapta, aki ugyancsak hiteles alakítást nyújt. Ahogy haldokló lánya mellett ül a kórházban, vagy ahogy később kiüresedett lélekkel próbálja kideríteni az igazságot, az komoly pszichológiai tanulmánynak is beillik. S mint ahogy azt Kormákurtól megszokhattuk: a táj, a zordságukkal is lenyűgöző izlandi képek, a borongós és szeles, de festői vászonra illő környezet itt is főszerepet játszik, s a nem kevésbé rideg, sokszor kimondottan érzelemmentes, ugyancsak „jegelt” emberi kapcsolatok kifejező hátteréül szolgál. Reménykedni nincs miben, illetve csak abban lehet, hogy az élet a legnagyobb drámák ellenére sem áll meg, ezzel együtt viszont a titkok és a hazugságok sem szűnnek meg.

Nagy játékos Baltasar Kormákur. Színészként is (Fridrik Thór Fridriksson Ördögszigetében nyújtott alakításáért világszerte rangos elismerésekben volt része), rendezőként is. Negyedik filmjét, a Myrint hazájában 100 ezer néző látta, ami a szigetország lakosságának egyharmada. Ekkora sikert izlandi filmrendező még nem élt meg soha.

„Engem mindig a történet érdekel, a műfaj másodlagos szempont számomra – nyilatkozta Karlovy Varyban. – Ha tetszik a forgatókönyv és megfog a történet, nekem teljesen mindegy, milyen zsánerhez kell kötnöm. Az életben is anynyi minden megesik velünk. A kellemes és szórakoztató epizódok mellett vannak lehangoló, sőt kínos és megalázó, emberhez méltatlan történeteink is. Ezek együtt tesznek ki egy életet. A műfaji meghatározás szerintem csak egy piaci fogás a filmnél, a valósággal azonban nem egyeztethető össze. Ilyen értelemben tehát valóban mindegy, milyen címkét ragasztanak a filmhez, a lényeg az, hogy igaz történet legyen.”