Tiszteletadás Bartók Bélának

A királyfi szerepében ifj. Jozef DolinskýA nívós és dicséretre méltóan részletes műsorfüzetben Vladimír Zvara Bartókkal szembeni részleges adósságtörlesztésnek nevezi a két mű színrevitelét, tekintettel arra, „milyen langyos fogadtatásban részesült nálunk a szlovák folklórral kapcsolatos gyűjtő- és kutatómunkája, és milyen sokáig tartott, amíg népdalgyűjteményének legalább egy része megjelent Szlovákiában”.

Míg Bartók másik balettjét, A csodálatos mandarint már 1961-ben és 1989-ben műsorára tűzte a Szlovák Nemzeti Színház (a Kassai Állami Színház is bemutatta 1974-ben), A fából faragott királyfit most először láthatta a közönség hazai színpadon. Koreográfiáját Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője készítette.

Juronics szakított Balázs Béla librettójával, a történetet eredeti mesebeli környezetéből egy nagyváros prostituáltaktól nyüzsgő, forgalmas utcájára helyezte át. Rikítóan öltözött transzvesztiták és szépleányok jelennek meg a bevezető taktusokra a nézőtéren, mintegy jelezve, milyen miliőben játszódik a darab. Majd széthúzódik a függöny, és egy lakókocsiból kilép a fizetett szerelmi szolgáltatókat menedzselő Madám. Ott áll a Lány is, hófehér ruhája kirí az utcatündérek színes göncei közül, de csakhamar eltűnik, hogy egy erkélyen bukkanjon fel ismét, az utcát figyelve. Alkoholtól vagy drogtól mámorosan betántorog az Ifjú. A Madám gondjaiba veszi, de a prostituáltak hiába kényeztetik, neki csak a fehér ruhás Lány kell, az viszont nem akarja őt észrevenni. A Madám, hogy segítsen a kétségbeesett fiatalemberen, egy furcsa kreatúrát varázsol elő, egy Caliban-szerű lényt, vagy ha úgy tetszik, zombit, és ez már felkelti a Lány érdeklődését. Amíg ők ketten együtt szórakoznak, majd eltűnnek, kiderül, hogy a Madám nem nő, hanem férfi, aki mindenét odaadná, hogy megvigasztalja a szerelméért hasztalan epekedő Ifjút. Végül a Lány megunja a különös monstrumot, az Ifjú hátat fordít a romlott világ csábításának, és megtörténik a boldog egymásra találás. A záróképben babakocsit tolva jelennek meg a prostituáltaktól megtisztult utcán.

Természetzene és nagyvárosi flaszter, poétikus mesevilágot idéző muzsika és lerobbant prostinegyed. Megférnek egymás mellett? ĺgy is lehet – mondhatnánk. Színpadon minden lehetséges – a fő a megoldás hogyanja. Persze, ha van világos gondolati tartalom. Itt azonban hiányzott a következetes, érthető logikai vonalvezetés. Elmaradt a revelációszerű újraértelmezés is, a darab nem telítődött olyan tartalommal, amely adekvát volna a csodálatos zenéhez. Érdemes volt eltérni Bartók és Balázs eredeti koncepciójától? A koreográfia nem győzött meg a változtatás szükséges voltáról. A zene nem támasztja alá a cselekmény dramaturgiáját, s gyakran tűnik úgy, hogy ez a koreográfia bármilyen más zenére is eltáncolható. A valóban nagy zenék azonban nem viselik el ezt az esetlegességet. Itt is túlnőtte a produkciót Bartók fantasztikus muzsikája.

Viktória Šimončíková, a királykisasszony megformálójaFotók: SND Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy szentírásnak kell venni a szerző instrukcióit. A hagyományokhoz való merev ragaszkodás gyakran épp a mélyrehatóbb értelmezést, az eredeti gondolat árnyaltabb kibontakoztatását gátolja. Ebben az esetben azonban épp a gondolat hiányzott, ehelyett túl sok volt az aktuális divatnak tett engedmény. A transzvesztiták, az arc és nem nélküli gépemberek, a lakókocsi, a talányos, többféleképpen értelmezhető figurák, a lerobbant nagyvárosi közeg manapság számos produkcióból ránk köszöntenek, még ha szerepeltetésük az adott műben nem is különösebben indokolt. A baj ott van, hogy az aktualizálás csupán külsőleges, a lényeg, a bartóki gondolat új formába öntése nem valósult meg.

A tánc közhelyes formanyelve, az egyes figurák sablonos jellemzése nem sok lehetőséget nyújt a táncosoknak az árnyalt szerepformálásra. A klasszikus stíluson nevelkedett, de a kortárs tánc világában is természetes otthonossággal mozgó előadógárda ennek ellenére nívós teljesítményt nyújtott. A november 6-i bemutatón a királyfit (Ifjút) ifj. Jozef Dolinský, a királykisasszonyt (Lányt) Viktória Šimončíková, a fából faragott királyfit Adrian Ducin, a tündért (Madámot) Juraj Vasilenko táncolta.

Az est igazi főszereplője Bartók zenéje volt, amely teljes szépségében, színgazdagságában szólalt meg. Az érdem Kovács Jánosé, a budapesti Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójáé, aki nemcsak dirigálta a művet, hanem zenei betanítását is vállalta. Alapos előkészítésének köszönhetően pálcája alatt a gyakran fásultan, hanyagul játszó operai zenekar valósággal szárnyakat kapott, és úgy játszott, ahogy már hosszú évek óta nem hallottuk, méltón Bartók szelleméhez. Már csak ezért a zenei élményért is érdemes megnézni az előadást. A másik egyfelvonásos, A kékszakállú herceg vára pedig olyan emlékezetes zenei és vokális produkcióval örvendezteti meg a hallgatót, amilyet a legnagyobb sztárokat megfizetni képes, nagy nyugati operaházak szoktak nyújtani, azok is csak legjobb formájukban. Az operáról hely hiányában holnapi számunkban közlünk részletes beszámolót.